Miért vagyok ilyen szerencsétlen? Semmi pozitív dolog nincs bennem

Mintha egy rokonomat olvasnám, csak ő már 30 évvel idősebb. De világ életében ugyanilyen volt. Még a stílusa is hasonló, és ugyanezeket a dolgokat hajtogatja. Ne haragudj, de teljesen természetes dolog, hogy energiavámpírokkal nem szívesen tölt időt az ember. Sajnálom :(

Nem vagyok pszichológus, úgyhogy sejtelmem sincs, hogy mit lehet ezzel kezdeni, de valamit biztos lehet javítani a helyzeten. Az angolon kívül még esetleg tanulhatnál programozónak, informatikusnak, ha van hozzá érzéked. Közülük sok olyat ismerek, aki kerüli az emberek társaságát, de legalább a munkájukban tudnak érvényesülni.

A rokonomnál ez egyébként onnan eredhet, hogy kamaszként szexuálisan zaklatta egy közeli családtagja. Ezen kívül még ott lett elcseszve szerintem az élete, hogy amíg a szülei éltek, addig kb minden kis nehézségnél kihátrálhatott bármiből, mert "nem baj Marika, majd mi megoldjuk". Soha semmiért nem kellett felelősséget vállalnia, azóta is szeret mindenért mást okolni. (Hogy fél az emberektől, az emberek gonoszak vele, őt kapásból mindenki utálja, hülyének nézi, kihasználja, kiröhögi, kibeszéli,stb). Nem olvastam az eddig írt kommentjeidet, így nem tudom, hogy nálad mi lehet a kiváltó ok, vagy hogy jutottál-e már ennek feltárásában valamire szakember segítségével. Hm?

-Nem jártál tanfolyamokra,mert féltél a kiközösítéstől.

Oda tanulni mész.Más is.Kisiskolások közt 'menci' ez a csoportosulás és mindenki 'báttya' meg legjobb barátnő,de felnőttek közt,tanfolyamokon jössz,teszed a dolgod,részt veszel az órákon és mész.

Egyszóval nem mások miatt,hanem magad miatt vagy kellőképpen tapasztalatlan egy jó álláshoz.

Ki tud rajta változtatni,ki az aki eddig is rosszul gondolkozott? Te.

-Volt közmunkád,de kiközösítettnek érezted magad.

Oda sem haverkodni megy az ember.Aki pedig félénk,vissza húzódó azt nem pesztrálják.Minek? Te is ahhoz lennél először egy szimpla kérdéssel is aki magabiztos,és jó fejnek tűnik,nem ahhoz aki attól is össze rezzen ha a nevét hallja.

Tehát megint a saját korlátaid és gátlasaid azok amik hátráltatnak a munkahelyen és közösségben is.Ezen megint csak te tudsz változtatni.

Női bajaid vannak,de nem te vagy az egyetlen.

Sokakkal megesik.Sőt,vannak olyanok akik nem belsőre lettek fejletlenek vagy betegek,hanem külsőre.Laposmellű nők,sovány nők,kövér nők,túl magas nők,túl alacsony nők,mindenkinek vannak hibái.Olyanok is amiken nem lehet segíteni,ezekkel tudni kell együtt élni.

Én pajzsmirigy alulműködéssel és cukorbetegséggel élek együtt.Nem kifejezetten női betegség,de nem kellemes.

Mindenen lehet segíteni,javítani,de csak akkor,ha te felállsz és azt mondod,hogy "b*sszátok meg,nekem is megy minden ami nektek,még jobban is" és mindent neki állsz magad körül felépíteni.

Helyetted és neked senki nem fogja megcsinálni ezt.

Ha egyedül nem megy fordulj szakemberhez,mert ez a nagy mértékű "jaj szegény én" eddig tönkre tette az életedet.

Nem mások! Te a magadét.Mert képtelen vagy túl lépni azon,hogy oviban csúfoltak a gomba jeled miatt.(most ez csak egy gyenge példa volt,helyettesíts oda amit akarsz)

Ja,és amúgy..felnőtt oktatás és online oktatás is van.Semmiről nem vagy lemaradva.

Azt teljesen meg tudom érteni, ha régen évekig bántalmaztak, kiközösítettek, kudarc ért, hogy emiatt félsz az emberektől. Azt kell tudatosítanod magadban, hogy "ez már egy másik helyzet", "már nem iskolás vagyok", "ha tanfolyamra megyek, ott már felnőtt emberek vannak, valamint közösség lehet hogy ki se alakul, kezdés előtt beesnek az emberek, óra végén elrohannak".

Tudom milyen érzés az, ha az ember lelkébe beleégnek a bántalmazás nyomai és új közösségbe menetel esetén ezek az érzések hatalmasodnak el, amelyekben régen éltél kiközösítve. Egyszerűen annyira magadévá tetted azokat az érzéseket, gondolatokat, önértékelésedet aszerint alakítottad, ahogy akkor bántak veled.

Mivel az érzésvilág időtlen és irracionális, ezért ha nem teszel ellene, ez sajnos így is fog maradni.

Tudom, mennyire nehéz ez ellen tenni, szembemenni félelmekkel, berögzött gondolatokkal, érzésekkel.

Engem is rendszeresen aláztak általános- és középiskolában is (középiskolába jött általános iskolai osztálytársam, aki gondoskodott erről). Emlékszem, amikor középiskolai legelső osztályfőnöki órán, évnyitó után az osztályfőnök nagy pátosszal ecsetelte: "ez mindenkinek egy esély az újrakezdésre, nem tudjuk honnan jöttetek (és nem is célunk megtudni), nem tudjuk miképpen vélekedtek rólatok, ti sem ismeritek egymást, mindenki olyan képet alakíthat ki önmagáról mostantól, amilyet akar, nem számít mi volt a múltban. Nekem ez nem adatott meg.

Tudom, miről beszélek, én is gyakran gondolok az engem rendszeresen, napi szinten megalázó osztálytársaim "boldog életére", hogy nekik nem kell együttélniük lelki sebekkel.

Nekem két fogyatékosságom is van és járulékos betegségem is, melyre nem találnak megoldást az orvosok. Hozzám képest szerintem több esélyed van, hogy életeden változtass.

Van egy könyv, amely - címével ellentétben - egyfajta tükröt tarthat az olvasó elé azáltal, hogy működő mechanizmusokat ír le, amelyeket a boldogtalan emberek sokszor használnak. Az olvasás során lehetőség van ezeket felismerni.

Dan Greenburg – Marcia Jacobs: Hogyan legyünk boldogtalanok

Nézd, a saját életéért mindenki maga tehet. 30 vagyok, kb egyidős veled. Általánosban engem is kiközösítettek. De aztán gimiben lett társaságom, barátnőm, aki később a feleségem lett, diplomám, jó melóm, gyerekünk. DE emögött rengeteg munka, lemondás és minden egyéb áll. Aztán meg, amit az emberek nem látnak: látszólag egy boldog család vagyunk (meg gyakorlatilag is), de évek óta dolgozunk a kistesón és nem jön össze. A kivizsgálások alapján mindkettőnknél gond van. Ezzel csak azt akarom megmutatni, hogy mindenkinek vannak problémái, max nem veri nagy dobra.

Pszihológushoz jársz? Miért nem tanulsz ki még valamit? Ha a kapcsolatod sehova sem tart miért nem változtatsz rajta?

Csak hogy lásd az árnyoldalait a 'tökéletes életnek' facebookon:

Én is rakom tele a facebookomat utazós meg boldog képekkel, de közben van egy nőgyógyászati betegségem, ami miatt már 3x műtöttek és nemsokára lesz egy 4. és 5. műtétem, ha minden jól megy akkor nem kell majd sztómazsák, ha szarul, akkor simán kelleni fog.

Nyilván nem tárom ország világ elé a gondjaimat, csak a legközelebb àllók tudják.

Több 20on éves lány barátnőmnek vannak gondjai: mellrák 2-nek is, másik petefészekrák, sokuk meddő, sorozatos vetélések, van IBS-es sztómazsàkos is. Senki sem műtét utáni képeket fog kirakni meg kemósat, hanem a boldog pillanatokat...Hidd el, hogy nem csak neked van problémád, csak mások továbblépnek az életben és nem sírnak rajta 10 évig.

Fentebb azért írtam, hogy "az érzésvilág időtlen és irracionális", mert ha valaki nem változik- nem változtat, akkor úgy járhat, mint egy ismerősöm, akivel beszélgetni annyira nem lehet, mert 80 évesen is pár perc után előveszi a "hejj amikor én 10 éves voltam és az történt, hogy"... témákat, ezeket sorolja a végtelenségig. Őt mindenki átvágta-kihasználta-becsapta, mert "amikor 12 éves volt, akkor az történt, hogy...". Másokat megszól, kibeszél, mindenkiről megvan a "saját negatív véleménye".

Nem szabad beleragadni abba, hogy nem változtatsz lelkiállapoton, hozzáálláson, mert - mint ahogy írtam is példával szemléltetve - ez az érzés állandósulhat.

Előző válaszolók is felsorolták, hogy nem fenékig tejfel az élet. Sosincs "100%-os" semmiből, nincs 100%-os tökéletesség.

Ha te saját magadat egy nagy nullának tartod, akkor milyen alapon várod el, hogy mások szeressenek?

Tudom, milyen a depi, én is hajlamos vagyok rá. Tessék tenni ellene! Pl. a testmozgás nagyon sokat segít. Vagy keress egy hobbit, s ahhoz barátokat.

Tudod, akiről süt az, hogy saját magát semmibe veszi, annak ez a kisugárzásán is érződik és senki sincs szívesen ilyen emberek társaságában.

Tessék magadon dolgozni, a többi meg majd jön magától. 🙂

Ha jól belegondolsz a helyzetedbe: neked már nem mások okoznak szenvedést, hanem a saját gondolatod és érzésvilágod. A múltban csúnyán bántak veled, ezzel kapcsolatban kialakultak benned negatív érzések- és gondolatok.

Mások már nem is kellenek hozzá, gondolatilag te folytatod sajátmagaddal azt, amit régen mások tettek veled.

Mivel már nem kellenek mások ahhoz, hogy rossz érzéseid legyenek és bántsd magad, így ebből az következik, hogy saját gondolataidon, érzéseiden lenne érdemes változtatni.

Az önutálatban az a rossz, hogy bárhova mész, másokban is mindig azt látod, hogy utálnak, még akkor is, ha nem utálnak, illetve ha valaki bunkó veled (ügyintéző), nem tudhatod, hogy másokkal is nem bunkó -e, meg azt se, hogy nincs -e rendkívül rossz napja, vagy az előtted lévő ügyfél hogy viselkedett vele stb.