Miért vagyok ilyen szerencsétlen? Semmi pozitív dolog nincs bennem

Én már attól lehangolódtam, hogy végigolvastam. Más sikeres és nincs párja. Neked van párod, valamivel megfogtad. Erre se vagy büszke, hogy valaki Veled akar lenni? :O Fel kéne állnod a székből, és kezdeni magaddal valamit, nem csak önsajnálatot tartani, hogy másoknak milyen jó.

Más tett érte, neked is csak ennyi lenne a dolgod. Az, hogy kivetíted másokra a saját önértékelési zavarod, nem segít. Senki nem szól meg, de ééérzed, hogy lenéznek. Na ne gondold már ennyire túl. Mosolyogsz az emberekre, visszamosolyognak. Kedves vagy, akkor kedvesek veled. Ha lehajtott fejjel jársz, búskomor érdektelen arcot vágsz, ne várd, hogy bárki is normálisan észrevegyen. Te magad vagy a gátja annak, hogy nem nem halad az életed. És ebbe betegedsz bele, a saját nyomorodba. Másnak kezek-lábak, vagy látás nélkül több életkedve és sikere van mint neked. Ahol tartasz, azért egyedül Te vagy a felelős.

Voltam depressziós, a főiskolán volt miatta egy 1.3-as átlagú félévem, a következő már 2-es is volt. Aztán felálltam, és mentem tovább, igaz új életet kezdtem, más szakra átjelentkeztem, és 4-essel leállamvizsgáztam. És végig tudtam, hogy ez egy átmeneti állapot. És azóta is töretlenül optimista vagyok, és haladok előre.

Egy 35 éves, gyermekes, férjes, dolgozó nő.

Szóval azt gondolod, mindneki más makk egészséges, és minden földi jó az ölükbe hull, csak te vagy ennyire szerencsétlen?

Tévedsz.

Mások sikerei mögött meg kellene látni az abba belerakott munkát is.

Szerintem kezd el összeírni, hogy mi az, amit szeretnél, milyen életet és tervezd meg, minden nap tegyél apró (vagy nagyobb) lépéseket a cél elérése érdekében, a folyamatosság a fontos.

Olyan szempontból alakítsd át az érzéseidet, hogy akire irigykedve (és rossz érzéssel) gondolsz, az (ha emberileg kedves volt hozzád), legyen példakép, ha pedig kiközösített (pl. rosszindulatú osztálytársak stb), kövesd ki a közösségi médiában és ne nézd azok életét, akikkel nem szimpatizálsz.

Az élet mely területén mit szeretnél, ezt érdemes számbavenni.

Azzal, hogy önmagadra "rakás szerencsétlenségként" stb gondolsz, nem segíted magadat, hanem sajátmagadat bántod és bekorlátozod.

Ha az emberek elkerülnek, az gondolom újabb önigazolás, sajnos aki negatív, az gyakran tapasztalja, hogy elkerülik.

Lehet olyan is, hogy hivatalos ügyintézés stb alkalmával csak te érzed, tapasztalod úgy, hogy lenéznek és esetleg az ügyintéző aki nem köszön vagy lenéző, mással is ilyen, de neked úgy jön le, hogy "csak veled".

Megértem az érzéseidet!

Az a baj, ha az ember másokhoz hasonlítja az magát, akkor mindig a nála sikeresebbekhez hasonlítja magát!

Pedig, gondolj bele, mennyi ember van, akik nálad is sokkal rosszabb sorsban élnek!

Hány olyat ismerek, aki még majdnem 50 évesen is a szüleivel él! Gyakorlatilag, szinte semmit nem értek el az életben! De!

Én is egyszerű betanított munkás vagyok. Férfi létemre csoda, ha a kerékpárom kerekét ki tudom cserélni... Annyira nincs semmi műszaki érzékem...

Jóval több dologhoz nem értek, mint amihez igen! Két dologhoz értek csak: a sporthoz és a baromfikhoz!

Mindkettőben sikeres vagyok! Nekem ennyi bőven elég! Mások véleménye meg pont nem érdekel...🙂

Van egyfajta olyan jelenség a pszichológiában, hogy pl. ha az illető sok negatív dologgal találkozott, ilyenirányú tapasztalatai vannak, akkor azt hiszi (még ha tudatosan nem is mondja), hogy "mindenki így fog viszonyulni hozzá". A saját érzéseiben pörög és szinte várja a negatív reakciót, mert "ehhez szokott hozzá", el akarja kerülni és talán a félelem miatt gondol rá: "csak nehogy bekövetkezzen".

Esetleg a környezetre, emberekre úgy reagál, mintha az adott sérelem bekövetkezett volna (anélkül reagál úgy, hogy tudna erről), ami azt eredményezi, hogy tényleg bekövetkezik.

Hallgasd meg Biegelbauer Pál "Ki vagyok én" című előadását, fentvan Youtube-n.

Utánaolvashatsz az önbeteljesítő jóslatnak, és a kognitív sémáknak is.