Tényleg annyira gáz manapság, ha az ember otthon él a szülőkkel?
35 éves nő vagyok, otthon élek a szülőkkel, és melóban gyakran megkapom, hogy ők már biztos nem laknának otthon meg stb. Meg, hogy kínos/ciki stb.
Igazság az, hogy a kapcsolatom a szüleimmel kifejezetten jó, és szerencsére elég nagy a ház, megférünk egymás mellett békében. Van munkám, de jelenleg nem érzem úgy, hogy a teljesen átlagos keresetemmel én albérletbe szeretnék menni azért, hogy aztán maradjon havi pár 10 ezren arra, hogy ne hallják éhen, és akkor annyit értem el, hogy elmondhatom, hogy de jó, már nem élek a szüleimmel. Lehet velük élek, de el tudom tartani magam, nem ők etetnek, közös bevásárlás szokott lenni, vagy ők mennek el bevásárolni vagy én, de bárki vesz bármit az mindig mindenkié volt. Nincs az sem, hogy anyuci apuci etet.
Persze, ha lenne kivel, akkor természetesen költöznék, de tényleg olyan rossz az, ha úgy érzem egyedül ez nekem nem éri meg, mert így tudok gyűjteni is, van tartalékom stb.
Bocsi, ha kicsit hosszú lett.
Dehogy is gáz!
Azzal meg hogy a rosszindulatú irigy emberek mit mondanak körületted azzal ne törődj!
Köszönöm neked is :)
Ment a zöld mindenkinek
Ha no vagy az sem ugyanaz es ha ffi akkor sem. Azota se derult ki. Igen..a tarsadalom jobban elnezi ha a 35+ no otthon lakik mintha a 35+ ffi. Altalaban.
Gondolom ha megtalalod az igazit koltozol. Nem? Van aki 2 ovodassal elvaltan koltozik ujra haza..es van aki soha sem lakik mashol.. Azert meg van ido megtalalni a parod! Ez tuti 100%!
Csaladalapitasi idobol par ev es kiestek,orokbefogadni is kb 41ev talan a korhatar.
Persze..a zold pipa jon ha azt mondom: persze semmi baj csak te csinalod jol h otthon elsz :)
Es kapom a lepontozast ha irok velemenyt. Hisz azt kerted.. es ha nen egyezik a tieddel akkor lepontozod.
Koltozni a nagy O vel barmikor tudsz! :)
Csaladot alapitani orokke nem.
Igen gáz, hogy miért? Mert 35 éves létedre egyedül élsz a szüleiddel se gyerek se semmi pár év múlva meg majd itt fogsz sírni,ahogy elég sokan hogy nem jött össze a család. Vajon miért nem?... Plusz ennyi idő alatt már gyűjthettél volna össze annyi pénzt, hogy kezdő tőke legyen egy lakásra kisebb hitellel. Meg ha lesz párod és majd komolyabban fogjátok gondolni akkor mi lesz? Ugyan úgy mentek majd albérletbe ha nem akkor meg majd ő vagy te költözöl hozzá amiből majd jönnek az anyós após kérdések.
Félre ne értsd nem szeretnélek meg bántani véleményt kértél én pedig le írtam én mit gondolok róla.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!