21-22 évesek, hol tartotok az életben?
Komoly kapcsolat, munka stb? Úgy érzem, totál zűrzavaros minden, tipikus egyetemista vagyok, azt sem tudom, hol áll a fejem, egy fotós mellett dolgozom segédként, de alig van fizetésem, ha az anyám nem segítene, alig tudnám magam eltartani. Egyfolytában próbálok megállni a lábamon, önállóan, de nehezen megy, mert mindent elrontok folyton. Nekem ugye nem tudnak adni egy lakást, kocsit stb, albérletbe segítenek bele csak egy kicsit. Van, aki már ennyi idősen házasodik stb, én meg totál úgy érzem magam, mint egy kamasz, aki próbálja eltartani magát, nem sok sikerrel. Még Burger Kinges dolgozó is voltam, sőt, lehet vissza kell majd mennem, mert így fotós segédként alig kapok valamit. Még 2 év van vissza a diplomáig, de akkor sem biztos, hogy jobban fognak menni a dolgaim. Komoly kapcsolatom sincs, mert egyszerűen nincs időm erre és akkor még szétszórtabb lennék. Velem egykorúak, nektek eddig mi jött össze? Nem vagyok kétségbe esve, csak érdeklődöm:S
21 (lassan 22)L
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Szia! Én 23 vagyok. 19 évesen költöztem el otthonról, persze sokat köszönhetek anyukámnak, mert nem albérletbe, saját házba költözhettem. Kb. 3 éve dolgozom folyamatosan, előtte a családi vállalkozásban segítettem. A párommal 2,5 éve vagyunk együtt, 1 hónap után hozzám is költözött. Tavaly szeptemberben volt az esküvőnk, jövő februárra várjuk a babánkat. :)
Egyébként meló mellett levelezőn csináltam a diplomámat, tavaly államvizsgáztam. Mivel dolgoztam, nem kellett felvennem a diákhitelt. Most szintén levelezőn csinálom a master képzést, jövő júniusban lesz meg a másoddiplomám. Ameddig bírom erővel, addig mindenképpen szeretnék tanulni. Nem feltétlenül több diplomára gondolok, szakmán belüli képzésekre, több nyelvvizsgára, stb. Majd meglátjuk, a baba mellett mennyi időm marad rá. :)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ja, fővárosi vagyok, de pl. itt sincs sokkal több lehetőség, mint vidéken. Ezzel a bölcsészdologgal meg nem akarok irodába elmenni, mert megőrülnék ott. Tavaly nyáron korrepetáltam franciából 1-2 ismerős kamaszt, de az inkább ilyen baráti segítség volt. Gondoltam már rá, hogy kimegyek Franciaországba, ha lesz miből, de most egyelőre nem megy, meg kell a diploma végre.
Albérletben lakom 2 emberrel, ők is kb. ugyanolyan helyzetben vannak, mint én. Sőt, akiket ismerek, mind ilyesmi helyzetben vannak. Nem nagyon szeretnék egy tarisznyás bölcsész lenni, akinek egyedül cigire van pénze, de most jelenleg így állok. Remélem, majd lesz jobb is, meg találok valami normális munkát. Ez a jelenlegi állás dolog nem valami kielégítő, a pasas mellett kell lennem szinte egész nap, de még így is alig kapok valamit kézhez.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
22 éves vagyok
nincsen munkám,nincsen komoly kapcsolatom (nem is volt még soha)
Anyummal élek
OFF
Mennyit kapsz fotós segédként?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
15:47-es Válaszoló!
Igaz, nekünk még csak épül a lakás(szerintem olvastad, 15:07-es válaszoló vagyok), de a páromnak saccra 400E ft fizetése van( változó, hogy mennyit dolgozik pluszba) nekem is van 160E. Ebből elmegy rezsire plusz albérletre 100E, hitel nincs a nyakunkban, így ennyi pénzből havi szinten tudjuk felhúzni a lakást.
Sok helyen van az, hogy a szülő a gyereke alá kocsit, házat tesz.
Én 15évesen suli miatt albérletbe kényszerültem, aztán lett az, hogy a páromékhoz költöztem, mert az igazi otthonomtól 140km az iskola, tőlük pedig csak 35km.
Így mikor suli mellett dolgoztam, tudtunk elrakni pénzt. Párom befejezte akkor az iskolát, mert szakiskolába járt.(leérettségizett, ill diplomázott) és ennyi volt. Szinte semmi szülői segítség nem kellett :)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!