Anyukám kirakott a házból. Mihez kezdhetnék?
Keress egy olcsó albérletet, és próbálj meg összeállni azzal a pasival, akivel lefeküdtél. Fizessétek közösen.
Később, ha komoly marad a dolog, érdemes saját kéglire hitelt, csok-ot, nem tudom mit felvenni.
Az a baj, hogy a való életre nem nagyon készítenek fel az iskolák, az ilyen esetekre szinte biztosan nem.
Ha a pasi már nincsen, akkor próbálj meg összeállni valamelyik barátnőddel, és fizessétek közösen az albérletet. Tudom, hogy nem olcsó, ezért szinte biztos, hogy csak lakótárssal tudod megoldani, hogy mellette maradjon megélhetésre is.
A gyámügynél jelentkezz és segélyszolgálatoknál. 19 éves tanuló gyereket nagyon durva, ha csak ùgy ki lehet rakni.
Az osztályfőnöködet kérdezd meg, hogy nem tud-e valamit javasolni.
25# Ez nem akadályozza hogy a szülő kirakja otthonról. A csp-t nem veheti igénybe ezesetben.
Felnőtt embert nem köteles eltartani a szülője.
Én úgy tudom, hogy abban az esetben nem rakhatja ki 18eves kora után sem, ha nappali tagozatos középiskolás.
Ennek mindenképpen utána kéne nézni, bár lehet, hogy így a kérdező sem akarna ott maradni, de az a pár hónap amíg osszeszedi a pénzt egy alberlet fenntartására jó lenne.
Én is dolgoztam 19 éves koromban nappali suli mellett és még albérletben is laktam. Semmi boszorkányság nincs benne.
Koliba mennék elsősorban
Villamosmérnök hallgató vagyok, és én is csak napi tíz ezret keresek, legalábbis amikor rendesen volt munkám, mert most a járvány miatt munkahelyet kényszerültem váltani.
F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!