Mégis szeretném a babát, hogy mondjam meg a szüleimnek?
Legkönnyebb módja persze az, hogy "nagyszülők lesztek", de az előzmény kicsit bonyolultabb ennél.
2 hete tudom, hogy terhes lettem, az anyámnak mondtam el először. Akkor teljesen úgy éreztem, hogy nem akarom és az ehhez szükséges lépéseket meg is tettük. A covid miatt ez kicsit nehezebb ügy volt, mert az állami kórházaktól amúgy is tartunk, most, hogy tele van covidos beteggel minden, ez a félelem csak rosszabbodott. Egy magánintézmény mellett döntöttünk végül és mondta is az anyám, hogy szerinte is ez a jó döntés, fiatal vagyok még egy gyerekhez, meg amúgy is, egy terhességre, kisbabára az ember jobb esetben felkészül, nem csak szembesül vele, hogy át kell szerveznie az egész életét.
De aztán egyre többet gondolkoztam ezen, hogy mivel járna, milyen életem/életünk lenne úgy és a páromnak is elmondtam. Ő azt mondta, hogy nem kényszerít semmire, azt is elfogadja, ha én még nem akarnék gyereket, de részéről nem jelentene problémát... Végül arra jutottunk, hogy szeretnénk.
Csak az anyám meg úgy tudja, hogy egyáltalán nem akarom és elvetetem. A nevelőapám és az apám nem is tudják egyáltalán még, nem akartuk nagy dobra verni.
Előttem is voltak már hosszabb, vagy éppen rövidebb kapcsolatai. Szerintem a mai világban egyáltalán nem könnyű megtalálni rögtön az igazit. Nekem sem sikerült, én sem úgy ismerkedtem meg vele, hogy sosem volt előtte senkim. Ennyi erővel én is lehetnék "defektesnek" megbélyegezve.
Továbbra is tartom azt, hogy egyáltalán nem furcsa, vagy meglepő, ha valaki 30 felett is szingli. Ez semmit sem jelent, ha más "red flag" nincsen.
Akkor sem életszerű szülni egy olyan embernek akit két éve ismersz és abból is csak másfél éve laksz vele együtt. El akar venni egyáltalán? Tudom a papír része nem fontos,de ha ezek után húzza a száját, akkor gyereket se szülnék neki, mert nagyon nem akar elköteleződni...
Cuki, hogy azt hiszed 2 év elég. Én 3 év ismeretség után házasodtam és 8 éve élünk együtt és mégis mai napig megtud lepni, hol pozitív hol negatív dolgokkal. Azt hiszed ismered és bumm valamiről teljesen más a véleménye. 2 év rohadt kevés idő, pláne ilyen körülményekkel.
Nézd az elején azt hittem egy nagykamasz írta a kérdést, aztán kiderült hogy egy olyan egyetemista akinek fogalma sincs az életről, hisz anyuci tart el( zsebpénz, lakás is gondolom tőle van stb.) A két év gyerekhez nudli, pláne így és a pasid hozzáállása sem az igazi, hogy felőle lehet baba...
Ráadásul előbb jött az elvetetês ötlete, aztán pároddal való beszélgetés után már kell a baba, hááát nem érzem hogy te tényleg akarod csak szimplán rajtad van a rózsaszín köd ami elmúlik, de a gyerek ott marad...
Az én párom hozzáállása az volt, hogy figyu csináljunk babát és tudatosan védekeztünk előtte. Semmi kedvem nem lett volna egy , ha már itt van legyen babahoz.
Amikor megtudta legalább nem azt mondta, hogy felőlem lehet, hanem együtt mondtuk hogy juhhu...
Komolyan mintha egy tizenevessel beszélgetnék. Nem ajánlom még neked a gyereket.
Igen, mi is így terveztük, de az élet közbeszólt. Nem akartam még gyereket néhány évig, beszéltünk is erről többször, ő elfogadta.
Én elsőre nem tudtam örülni, mert megijedtem, de most már én vagyok a világ legboldogabb embere, hogy kisbabánk lesz (bármennyire is próbálják itt páran ezt elrontani).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!