Mégis szeretném a babát, hogy mondjam meg a szüleimnek?
Legkönnyebb módja persze az, hogy "nagyszülők lesztek", de az előzmény kicsit bonyolultabb ennél.
2 hete tudom, hogy terhes lettem, az anyámnak mondtam el először. Akkor teljesen úgy éreztem, hogy nem akarom és az ehhez szükséges lépéseket meg is tettük. A covid miatt ez kicsit nehezebb ügy volt, mert az állami kórházaktól amúgy is tartunk, most, hogy tele van covidos beteggel minden, ez a félelem csak rosszabbodott. Egy magánintézmény mellett döntöttünk végül és mondta is az anyám, hogy szerinte is ez a jó döntés, fiatal vagyok még egy gyerekhez, meg amúgy is, egy terhességre, kisbabára az ember jobb esetben felkészül, nem csak szembesül vele, hogy át kell szerveznie az egész életét.
De aztán egyre többet gondolkoztam ezen, hogy mivel járna, milyen életem/életünk lenne úgy és a páromnak is elmondtam. Ő azt mondta, hogy nem kényszerít semmire, azt is elfogadja, ha én még nem akarnék gyereket, de részéről nem jelentene problémát... Végül arra jutottunk, hogy szeretnénk.
Csak az anyám meg úgy tudja, hogy egyáltalán nem akarom és elvetetem. A nevelőapám és az apám nem is tudják egyáltalán még, nem akartuk nagy dobra verni.
Nem kell általánosítani a kapcsolatunkat illetően. Sokkal jobban megértjük egymást a párommal, mint a korunkbeliekkel tettük bármikor is. Ráadásul ő nagyon családcentrikus, szereti a gyerekeket is, minden baráti, családi összejövetelen ő a "sztár", aki minden játékban benne van, bármire rá lehet venni és tényleg olyan férfi, akinek nem csak addig érdekes és cuki a gyerek, amíg csendben ül egy helyben.
Biztosan sok helyen az a felállás, hogy a nő csak egy kiegészítő a férfi oldalán, meg jó mutogatni a haveroknak, megjelenni vele, de nálunk szerencsére sosem erről szólt a kapcsolatunk.
Igen, ezért mondtam, hogy a mindig a kérdező a kivétel.
Ezért nem is a korábbi kérdezők teszik fel a kérdéseket pár év múlva, hogy miért nem akar hozzájuk nyúlni szülés után a 10+ évvel idősebb párjuk, vagy miért kerültek utcára a gyerekkel.
Mint mondtam, te vagy a kivétel, nem kell magadra venni, de a lehetőséggel számolni kell. Bár igazából mindegy is ez a része, mert te más életutat akarsz alapvetően. Tehát a te szempontjaid már magukban döntenek, függetlenül a párkapcsolattól
De miért ne akarna hozzám nyúlni később?! Vagy miért kerülnék utcára, mikor van egy lakásom Budapest szívében, jó környéken?
Ennyi erővel ugyanígy leléphet a fiatalabb is, sőt... Az sokkal valószínűbb, mint hogy egy felnőtt, középkorú férfi, aki tudja, hogy mit akar az élettől, "kiélte már magát". Ezek csak általánosítások, semmi több. Nyilván én ismerem a páromat, én élek vele, én töltöm vele a napjaimat. Lehet itt azzal jönni, hogy bezzeg az xy, az itt kérdezők, stb. De azok nem mi vagyunk.
Négyszemközt mondd el, hogy átbeszéltétek, és rájöttetek, hogy szeretnétek. Megtartod.
Ennyi.
Felnőtt ember vagy, nem a nyakára szülöd. Lehet, hogy még örülni is fog. Az, hogy támogatott a döntésben, hogy el akartad vetetni, nem feltétlenül jelenti azt, hogy ne örülne, ha megtartod.
#14
Én tettem fel neked a kérdéseket a fórum elején, de a korod, a párod kora, az anyagi háttered, lakásod, várható egzisztenciád alapján nem is igazán értem a kérdésed!
"Anya, változott a helyzet. Józsival úgy döntöttünk, megtartjuk a gyereket!"
És ennyi!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!