Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mégis szeretném a babát, hogy...

Mégis szeretném a babát, hogy mondjam meg a szüleimnek?

Figyelt kérdés

Legkönnyebb módja persze az, hogy "nagyszülők lesztek", de az előzmény kicsit bonyolultabb ennél.

2 hete tudom, hogy terhes lettem, az anyámnak mondtam el először. Akkor teljesen úgy éreztem, hogy nem akarom és az ehhez szükséges lépéseket meg is tettük. A covid miatt ez kicsit nehezebb ügy volt, mert az állami kórházaktól amúgy is tartunk, most, hogy tele van covidos beteggel minden, ez a félelem csak rosszabbodott. Egy magánintézmény mellett döntöttünk végül és mondta is az anyám, hogy szerinte is ez a jó döntés, fiatal vagyok még egy gyerekhez, meg amúgy is, egy terhességre, kisbabára az ember jobb esetben felkészül, nem csak szembesül vele, hogy át kell szerveznie az egész életét.


De aztán egyre többet gondolkoztam ezen, hogy mivel járna, milyen életem/életünk lenne úgy és a páromnak is elmondtam. Ő azt mondta, hogy nem kényszerít semmire, azt is elfogadja, ha én még nem akarnék gyereket, de részéről nem jelentene problémát... Végül arra jutottunk, hogy szeretnénk.

Csak az anyám meg úgy tudja, hogy egyáltalán nem akarom és elvetetem. A nevelőapám és az apám nem is tudják egyáltalán még, nem akartuk nagy dobra verni.



2021. márc. 28. 12:15
1 2 3 4 5 6 7 8
 21/74 anonim ***** válasza:
86%
Ellentétben áll a feltett kérdés azzal, amit a kérdező önmagáról ír. A kérdést egy 15 éves pszichéjével élő bizonytalan, szülőtől rettegő gyerek tette fel. Után kapunk egy olyan leírást, mely szerint a kérdező érett felnőtt, vagyonos párral, saját jó egzisztenciával. A kettő közül valamelyik hazugság.
2021. márc. 28. 13:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/74 anonim ***** válasza:
69%
tartsd meg!
2021. márc. 28. 13:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/74 anonim ***** válasza:
84%
Már ott el lett cseszve, hogy anyukádnak mondtad el először és nem a párodnak. nekem ez rosszul esne.
2021. márc. 28. 13:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/74 anonim ***** válasza:
96%

24 évesen még bővel élhet egy 15 éves pszichéjével. Az is beszédes, hogy zsebpénzt kap még az anyukától. Nem tudom melyiküknek lehet erre igénye, ha csak az anyukának, az se túl szerencsés. Ezeket a csatákat ebben a korban kell megvívni, gyerekkel egy kicsit nehezebb, de nagyobb lépésekkel is lehet haladni hogy húzza meg a határait az anyja felé.

Kérdező, a leírtak alapján simán bevállalhatjátok, az anyukádról való érzelmi leválásra kicsit fókuszálj, azzal lesz dolgod. A gyerek kérdést meg csak bejelented és kész. A továbbiakban meg ne tarts igényt zsebpénzre, mert egy felnőtt nőhöz, anyához már nem passzol az a szerep, akármilyen jószándékú céllal adják.

2021. márc. 28. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/74 anonim ***** válasza:
96%
Szerintem te még túlságosan is függsz anyukádtól. 24 evesen nem vagy fiatal a gyerekhez, akkor lennél az ha 16 lennél. Elég érdekes, hogy a párodnak mindegy,hogy megtartod e vagy sem.
2021. márc. 28. 13:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/74 A kérdező kommentje:

Semmi sem hazugság, de azért ebben a helyzetben először eléggé megijedtem. Nem akartam még 3-5 évig kisbabát, másra akartam koncentrálni inkább. Nem bulikra, mert azokban volt részem bőven már, nem is vonz, vagy hiányzik a reggelig tartó bulizás heti 3-4 alkalommal. Szóval attól nem félek egyáltalán, hogy pár év múlva visszasírnám ezeket, mert már most sem nagyon érdekel a dolog.

Az anyámmal nagyon közeli a kapcsolatom, nekem ő mindig olyan volt az anyaszerep mellett, mint egy nagyon jó barátnő is. Akinek bármit elmondhattam, aki segített, tanácsot adott, akire számíthattam nehéz helyzetekben is. Ezért fordultam hozzá először ezzel az akkor még problémával.

A páromnak egyáltalán nem mindegy, hogy megtartom-e, de mondta, hogyha úgy érzem, hogy nem állok erre az egészre készen, nem akarom a terhességet, nem fog balhézni, zsarolni és erőltetni. Nekem ez sokkal jobban esett, mintha az asztalt verte volna, hogy de igenis szüljek gyereket.

2021. márc. 28. 13:59
 27/74 anonim ***** válasza:
68%

Ne haragudj, kérdező, de nektek egyszerűen nem való gyerek, ha 24 meg 36 évesen itt nyekeregtek, mint két tizenéves tini, hogy "jaj, nem tudjuk megtartsuk-e" meg "jaj, hogy mondjam meg anyukámnak, hogy itt bizony gyerek lesz" meg rokonok véleményétől tartasz és ilyenek.



Bmeg, egy gyerekhez nem csak pénz kell, hanem két mentálisan rendben lévő, a saját életét irányítani tudó, felnőtt(!!!!) ember. Akik felnőttként viselkednek, felnőtt döntéseket hoznak meg és felnőtt módjára felelősséget vállalnak a döntéseikért.



Ez alapján a rinya alapján, amit itt most letoltál, max. 16-17 évesnek gondoltalak.

2021. márc. 28. 14:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/74 anonim ***** válasza:
84%
24 éves felnőtt nő vagy, nem anyudnak kell eldöntenie, hanem neked.
2021. márc. 28. 14:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/74 anonim ***** válasza:
79%

Gondolom napikamu.

Ilyen nincs. Sír a szája hogy anyuka így, anyuka úgy, úgy tűnik az írása alapján mint egy otthon élő 15-16 éves tini, aztán a további hozzászólásaiban kibontakoztatja a minden szempontból tökéletes és önálló felnőtt életet.

Minden benne van az egész leírásban amire ugrani szoktak a válaszolók. Anyuka által befolyásolt egyetemista, felnőttként kapott zsebpénz, nagy vagyon külön kiadott lakással, és egy sokkal idősebb, gazdag vállalkozó pár.

Annyi kamu kérdést kiírt már, hogy tudja a tökéletes receptet a sok kommenthez.

Aki ennyire felnőtt, ennyire stabil kapcsolatban él és ennyire sínen van az élete, az nem anyucihoz szalad rögtön, hanem elsősorban a párjának mondja el hogy terhes, együtt döntenek, és ha arra jutnak hogy nem tartják meg, akkor maguk is képesek elintézni a bejelentkezést a magánintézménybe, ha pedig megtartják, akkor a szülőknek csak a nagy közös döntés után jelentik be a hírt.

Nem tudom elképzelni hogy létezik annyira önállótlan, életképtelen ember aki már külön él a párjával, de mégis ennyire csüng anyuci csecsén.

De azt sem, hogy van olyan pasi aki eltűri hogy a nője őt kihagyja ilyen fontos dolgokból ami mindkettőjük életére hatalmas befolyással bír, és az anyjához szalad ötletelni, majd őt a kész tényekkel szembesíti.

2021. márc. 28. 14:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/74 anonim ***** válasza:
67%

Itt a válaszolók tévedésben vannak. A kérdező lehet hogy 24 éves, de úgy ír mint egy ostoba kamasz.

Tegyük fel a párod oké ( bár 34 évesen összejött egy szinte gyerek 22 évessel) és komoly szándékai vannak és nem az hajtja, hogy kifut az időből gyerek csinálás terén. Akkor is az hogy bulin tud a gyerekekkel bánni teljesen más mint 12 órában nevelni egyet. Ráadásul te még be sem fejezted a mesterképzést és ki tudja, lehet olyan masszív hányingered és egyéb fájdalmaid lesznek a terhesség végéig, hogy nem tudsz egyetemre járni vagy betegen születik a gyerek és nem tudsz utána visszamenni tanulni...

Ráadásul anyud zsebpénzt fizet, de nem arra, hogy szülj, valószínűleg az egyetem kihagyása miatt ezt a pénzt már nem kapnád meg.

És egy plusz gondolat, nem véletlenül nem akarja egy 30 éves sem a párodat, elgondolkodtató miért nem kellett a saját korosztályának ennyi éven át.

És minden hülye kamasz ezzel jön ( ő más és érettebb mint a saját korosztályom) ha olyan érett miért nem húzott gumit?

2021. márc. 28. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!