Miért sajnaltatjak az anyukák állandóan magukat?

Facebookon, de a való életben is ezt látom szinte minden gyereket nevelő ismerősömtől.

A pias vicces képeken (hogy ők már mennyire ki vannak a gyerektől és inkább isznak) át a merő onsajnalatig, hogy nekik el kell látniuk 1-2-3-4gyereket.

Most tényleg, az ilyenek mit vártak? Az államtól eleve iszonyú sok támogatást kapnak, ennél többet már csak akkor kaphatnának ha kb a boltban áfát sem kéne fizetniuk.

És mégis mindig ők verik a tantamot, hogy milyen nehéz nekik, mind anyagilag, mind fizikálisan/mentálisan.

De komolyan, mit vártak?

Nekem egy gyerekem van, én TUDOM, hogy többet nem lennék képes bevállalni. Mi nem használunk ki semmilyen állami támogatást, mert egy gyerekkel hova..de ezzel sincs bajunk. Inkább ez, de a nyugalom. Mi így pont egy boldog család vagyunk.

Nem csesztetem (mint a legtöbb anyuka) az apukát, hogy oda van dolgozni, mert tudom, hogy az is ugyanolyan kemény meló.

Nyilván itthon, amit tudok megcsinalok, de ha hazajön besegít mindenben.

Erre még kb én szegyelljem magamat, ha más anyukaval beszélek, mert nekem milyen könnyű dolgom van.

Már bocsánat, de én gondolkozzak más helyett, hogy kinek szüljön gyereket?

Szerintem a gyerek előtt is pontosan ki lehet már ismerni a férfit, ha a fejünket is használjuk.

Már tényleg az van, hogy boruljon a világ minden nő elé, aki erre a világra gyereket szült, mert ő a teremtés csodája, akinek mindennel nehezebb és mindenki szolgálja ki az ő igényeit.