Hogyan viseljem el azokat, akik állandóan sajnáltatják magukat?

Olyan emberek vesznek körbe, akiket legszivesebben elkerülnék. A munkahelyen az emberek többsége és a barátom rokonai is ilyenek.

A munkahelyemen az emberek elviselhetetlenek.

Van egy csaj, ő azzal teremt kapcsolatokat, hogy állandóan, megállás nélkül mártírkodik. Mások szánalmából, sajnálatából épít magának baráti kört, így teremt kontaktot, így beszélget. Ha valaki nem sajnálja meg elsőre, addig nyomja a gombot, amíg valamit nem reagál rá. Már társult hozzá egy másik, ketten együtt meg aztán tényleg fenomenálisak. Volt egy csapatmunka, amiben 4en voltunk és ez a két csaj mindenféle okokat kerestek, hogy miért nem tudnak bentmaradni munka után egyeztetni. 2-3 alkalmat elnéztünk, de mikor már a szűk volt a határidő, akkor sem érdekelte őket. Végül kettőnk munkáját adtuk csak be, így csak a 2 nevet írtuk rá. Majdnem kirúgták, mire nekem esett, hogy ő mennyire szegény meg neki kell a fizu meg neki sietnie kellett a keresztanyjának a nénikéjének az üknagyapjának az unokájához, mert 37,8°-os láza volt, meg postára menni meg ilyen baromságok. A főnökünk tudja milyen, egyetért velünk, de szánja őket, még mindig kapnak egy utolsó utáni esélyt.

A barátom rokonai szintén ezek. Én mindent egyedül intézek 14 éves korom óta. A barátom nővérének a lánya 20 éves, (aki nálunk csak egy kicsivel fiatalabb) és még mindig babusgatja. Egyszerűen ezt a nyávogást, ami olyankor ott megy, nem birom elviselni. A barátom beültet közéjük hogy beszélgessünk, de én nem tudok 2 óra hosszákat blúzokról és cipőkről beszélni, meg nyávogni és dicsekedni hogy ki mit kapott karácsonyra.

Tudom, türelmesebbnek kell lennem, de ilyen dolgokra én egyszerűen nem akarom pazarolni az időmet. Az ilyen beszélgetések nem kapcsolatépítő jellegűek, nincs benne semmi fontos vagy globális, nem hasznos, csupán fárasztó és számoümra dögunalmas. Mikor nagyon súlyos betegsége volt egy barátnőmnek, akkor semmi kedvem nem volt csacsogni az új kínaiban vett kollekciókról és csak ültem a fotelban és próbáltam az agyamat kikapcsolni és nem rájuk figyelni, mire a barátom megsértődött, amiért nem tudtam aktívan részt venni és nem is akartam. A másik kedvencem az érettségi kosztüm kiválasztásának története. Ha akarnám se tudnám elfelejteni, hogy a lányok sárgát akartak, a fiúk lilát, de végül a piros lett, hát ilyen hogy történhetett. Fél óra alatt 10x mondták el, számoltam, akkor felálltam és kimentem. Nem birom az ilyen helyzeteket kezelni. A barátaimmal, családommal és a barátommal is mindig komoly dolgokról szoktunk beszélgetni. Érvelünk, néha ezen veszekedünk, de építő, hogy megtudjuk milyen a másik nézete, belője, lelke, stb. De hogy engem miért nem érdekel a szomszéd Lidi néni unokájának a szalagavatós ruhája, meg a Icuka kisfiának a diplomaosztója, azt nem tudom. Biztos hogy velem van a baj?

Köszi előre is.