Mi a probléma velem? A családban miért vagyok ennyire más?

Szeretnék segítséget kapni, hogy miért vagyok ennyire más mint a családtagjaim? Sőt még azoktól is akikkel párkapcsolatban állnak a családtagjaim. Mindenki úgy viselkedik mintha egy előre beütemezett élettervet kellene követniük, és ha olyan szituáció adódik ami ettől eltér, akkor inkább bele sem fognak/elutasítják/nem tetszik nekik. A lényeg hogy kifogás kifogás hátán.

Ezt úgy kell érteni, hogy példával is szemléltessem. Rendelek egy csomagot, amit mindenféle kifogásra hivatkozva nem tudnak átvenni. Pedig ezt még tovább is szeretném postáztatni. A második lépésig legtöbbször el sem jutok velük.

Kirándulások kilőve bárhova, random kocsikázás sem játszik mint ahogy az sem, hogy egy közös esti társasjátékot össze hozzunk vagy egy házibulit.

A megszokott életükben benne vannak, amit szinte órára pontosan behatároltak maguknak. 10 órakor sütőben az étel, munka előtt egy nappal csak fekvés mert következő nap kezdődik a munka. Az is szigorú szabály a legtöbb családtagomnál, hogy ágyban kell lenni este 10 órára és reggel felkell kelni már 8 órakor.

Ha bármi probléma kerül eléjük ami csak kicsit is megborítja a napi rutint már nem tudnak vele megküzdeni.

Ellenben az én életstílusom olyan, hogy spontán történnek a dolgok. Nem szabok időkorlátokat, hogy 12 óra alatt be kell vásárolni, mert mondjuk 16:00-ig meg kell főzni. Néha éjfélkor ugrok el hozzá valókért.

Ha 10 előtt kelek fel, egész nap fáradtnak érzem magam. A napjaimat kinyújtom hajnal 2-3 óráig. Nem probléma számorma felülni a motorra télen, vagy esős időben sem, hogy ki mennyek motorozni.

Spontán házibuli vagy egy jó este össze hozása sem probléma akár az utolsó pillanatban is. Szóval nem töltök a szervezéssel 2-3 hetet, hogy aztán unott fejjel üljem végig hogy azt várjam mikor lesz vége.

Ez a két stílus annyira üti egymást, hogy nem tudok kijönni így senkivel. A szememben olyanok mintha egy előre beütemezett gépek lennének, akikre nem számíthatok soha, nem oszthatok meg velük semmit, soha nem lehetnek az életem részei. Már-már mintha elutasítást kapnék.

Eddig nem láttam ezt problémának, mivel a szüleim házában az volt amit ők mondtak. De elköltöztem már lassan 7 éve és mostanra bontakozott ki végre a személyiségem teljesen.

Voltatok már hasonló helyzetben? Van erre megoldás? Megtörni sajnos nem lehet őket, mivel annyira bele vannak szokva már ebbe. És sajnos bele tartoznak a szüleim, testvérem,volt barátaim.