Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Miért kell haragudni rám,...

Miért kell haragudni rám, amiért megkérte a párom a kezem?

Figyelt kérdés

Több, mint 2 éve együtt vagyunk, együtt is élünk már. Júniusban közösen vettünk telket, ha minden igaz, tavasszal kezdődik az építkezés is. Nyilván beszéltünk már a távolabbi tervekről is, esküvőről, kisbabáról, de én sosem erőltettem, hogy ő mikor vegyen feleségül, vagy jegyezzen el.

Novemberben viszont teljesen meglepetésként ért, mikor feltette a "nagy kérdést", de örültem azért.

Mostohatesómék 11 éve együtt vannak, évek óta minden családi összejövetelen megy a kérdezősködés, hogy mikor lesz már esküvő és olyankor ő is nagy szemekkel néz a párjára, mintha azt várná, hogy ott helyben letérdel és eljegyzi. Plusz már engem is megkért többször nyaralások, utazások előtt, hogy kérdezzek rá a párjánál, tervez-e valami ilyet és már ideadta az egyik gyűrűjét, hogy azt adjam oda a barátjának, nehogy rossz legyen a méret. Mindig lerázott, hogy "korai még erről beszélni", meg hogy nem tervezi egyelőre és ne adjam oda a gyűrűt, mert csak elhányja. A mostohatesóm is célozgat neki mindig, pl. hogy a kedvenc műsora a "Mondj igent a ruhára", de hogy ő igent mondana másra is. Vagy hogy ő az éttermekben már minden desszertet szét fog túrni, hátha lesz valamelyikben egy gyűrű. Nagyon kínosan teszi a megjegyzéseket már évek óta, a család szerint a srácnak esze ágában sincs elvenni feleségül.


Karácsony előtt volt az eljegyzési vacsink a családdal, hívtam őket is, de lerázott, hogy hát neki ehhez nincsen kedve. Utána kitettem Instagramra egy képet a párommal, arra annyit írt üzenetben, hogy akkor mostantól naponta kell néznie a cirkóniás ujjamat? Mondtam, hogy nem és megnyugodhat, nem cirkónia. Ezen felfújta magát, hogy én az orra alá dörgöltem, hogy nekem gyémántgyűrűt vettem 2 év után, közben ő több, mint 10 év alatt egy ígéretet sem tudott kicsikarni a barátjából.

Karácsonykor is találkoztunk, mi direkt egy szót sem ejtettünk erről a párommal, ők meg elkezdték mondani, hogy hát igen, ők is szórhatnák ki a milliókat ékszerekre és esküvőre, de nekik fontosabb a közös jövő építése és hogy nem egy papírtól leszünk boldogabbak.

A szüleink meg csak néztek, hogy mi a gond... Utána most anyukám visszahallotta az anyósától, hogy a mostohatestvérem HARAGSZIK, mert én szerinte direkt hamarabb lettem menyasszony, hogy az orra alá dörgölhessem és hogy a párját rossz fényben tüntessük fel az ünnepek alatt.

Érdemes lenne keresnem szerintetek? Hogy tisztábban lásson és ne utálkozzon feleslegesen?


2020. dec. 31. 13:42
1 2 3 4
 31/36 anonim ***** válasza:
89%
Én az első kommentedig olvastam. A nővéred pasija egyértelműen csak élősködik a nővéreden. Nővérednek reg ki kellett volna dobnia. A pasija nem szereti. Hogy lehet ilyet mondani, hogy csaj akkor veszi el, ha kap egy autót??? Miféle r*banc ez pasiban,miféle selyemfiú ez?? Hú, de felhúztam magam rajta... Ki kell dobni, a nővéred biztos megérdemel egy jobb pasit is. Irtad, fiatal is.Hagyja ezt az élősködő férfit a p@#$ba, és keressen magának egy FÉRFIT. Neked meg gratula az eljegyzéshez, örömteli esküvőszervezést!
2021. jan. 1. 08:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/36 anonymousreview60 ***** válasza:
85%

Kérdező (#10): "[A here] a fizetését 1/1 elkölti magára, vagy ad haza a szüleinek, de nem kell se rezsire, se bevásárlásokra költenie nagyon. Főzve, mosva van rá, ... " A tesóddal közepesen komoly a baj, mert alulértékeli magát, ugyanis

1. Más - főleg tartósabb - párkapcsolat hiányában nincs igazi rálátása, hogy mit szabad, sőt kell, elvárnia a partnertől.

2. Nagyon alacsony az önértékelése gyerekkori okok miatt vagy mert a párja - amikor nem látjátok - rombolja az önbizalmát.

Ezek miatt sem a párkapcsolati színen, sem máshol nem halad úgy, mintha nem lenne ez a kolonc. Én barom vagyok, emiatt szeretetből valószínűleg finom stílusban szembesíteném a csajt a helyzettel, de akkor tuti, hogy egy jó darabig nem lesz beszélőviszony. Érdemes lenne a mostohatesód szülőjével beszélni erről, hogy indirekt módon hívja fel a csaj figyelmét, terelje az önelemzés irányába. Bőven van ideje a házasság előtt 2-4 kapcsolatot letudni, de ettől még nem érdemes a langyos sz@rban dagonyázni.

2021. jan. 1. 11:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/36 anonim ***** válasza:
22%

Ennek a kérdésnek egyetlen célja van, hogy kibeszélhesd a "testvéredet". Amit a további hozzászólásod is alátámaszt. Élvezed, hogy csupa negatívat írhatsz róla, meg hogy habzó szájjal nekiugrik a gyakori népe szerencsétlennek, meg minden irigy, rosszindulatú sz.rnak elmondják.

Ha annyira boldog lennél attól, hogy meggyűrűztek, nem is foglalkoznál vele, hogy mások mit gondolnak róla.

2021. jan. 1. 11:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/36 anonim ***** válasza:
73%
Mondd meg a mostohatesódnak, hogyha nem lenne kapcsolatfüggő, akkor már RÉG kidobta volna azt a gyereket, akitől a gyűrűt várja, és vszeg házas lenne egy férfi oldalán ;)
2021. jan. 1. 11:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/36 anonim ***** válasza:
47%
Megjött a mostohatesó, meg az őt lájkoló mostohaanya. :D
2021. jan. 1. 12:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/36 anonim ***** válasza:
13%
#35 Nincs mostohatesóm, ahhoz meg fiatal vagyok, hogy bárkinek is a mostohája legyek. Vagy az a bajod, hogy nem vagyok birka, és bégetek együtt veletek? :D
2021. jan. 6. 10:38
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!