Bevállaljam ezt a döntést bejelentés nélkül, ha tudom, hogy anyámnak nem fog tetszeni?18l

Az van, hogy anya tipikusan az a mentalitás, aki szerint van az ő véleménye, és ha az enyém nem egyezik vele, akkor az csak és kizárólag azért lehet, mert én ellenkezni akarok vele. De ezt minden piti dolgon eljátsza. Pl elmegyünk együtt vásárolni, kinézek egy felsőt, tetszik, még nem mondok semmit, ő hamarabb megszólal, hogy nem tetszik neki/nem nekem való/fiús/öreges/stb és aztán ha mondom, hogy amúgy nem tetszik, akkor szóvá teszi, hogy csak azért mondom ezt, mert ellenkezni akarok vele. És ezt kb mindennel is eljátssza. Egyszer koliban még kilencedikben volt valami felmérés, ami után be kellett menni a kolis pszichológushoz. Amikor ezt elmeséltem itthon anyám teljesen kiakadt, hogy én tuti csak azért mentem be, mert tudom, hogy ő baromságnak tartja a pszichológiát, és én ellenkezni akartam vele csak. Tehát ha neki nem tetszik valami, amit én gondolok, akkor ráhúzza, hogy csak azért gondolom azt, hogy neki rossz legyen.

És én idáig ezt ráhagytam, vagy veszekedtem napokig/hetekig, hogy márpedig nincs igaza, de azért mindig megvártam a beleegyezését a dolgokra, amiket ő nem akart. Ilyen például a netről rendelés, vagy plusz lyuk a fülcimpába (saját diákmunkás pénzből fizetve egyébként). És tudom, hogy az orr piercinget ellenzi anyám, viszont én már hat éve szeretném. És tudom, hogy ha szólnék neki, vagy "engedélyt kérnék" akkor nemet mondana. Viszont eljutottam oda, hogy ez tökre nem érdekelne, de aztán leesett, hogy ha megkérdezem ismét/közlöm a tényt, hogy én márpedig piercinget fogok szúratni, akkor kifejti a nemtetszését, ami után ha megteszem úgyis hallhathatom, hogy ez csak azért volt,mert neki nem tetszik. Szóval arra jutottam, hogy lehet szó nélkül megcsináltatom és majd szembesül vele, hogy ott van. Igazából lehet kérdéses, hogy tényleg akarom-e ezt, vagy csak anyám kényszeres vélemény-kontrollja ellen akarok lázadni, de szerintem nem lényeg. Igazából septum piercinget gondoltam, annál a lyuk mind a két vége belül van, tehát ha rájövök, hogy mégsem nekem való, akkor kiveszem, helye sem fog látszani soha. Eddig még úgysem lázadtam ellene úgy tényleg, csak úgy eljátszottam a gondolattal magamban, esetleg megvártam, amíg szájat húzva rámhagyja (ami azért elég ritka).

Most pedig azt gondolom, hogy ez nem olyan súlyos és végleges dolog, viszont ha megcsinálom szó nélkül, akkor talán eléggé drasztikus lesz anyámnak, és akkor talán rájön, hogy nem fogom mindig az áldását várni a döntéseimre.

Mit gondoltok? Megcsináltassam azt a piercinget, ha tudom, hogy anyám ellenzi?