Szerintetek tényleg olyan szörnyű dolog volt anyagi támogatást várni a koronavírus miatti nehéz idők alatt, amiért én gondoskodom a nagyanyánkról mindenki helyett?

Röviden a családi helyzet:

anyukám néhány éve meghalt, testvére külföldön él, és az én bátyám is.

anyai nagymamámmal élek egy faluban, így én gondoskodom róla amennyire csak tehetem, amikor tudok, anyagilag is segítek.

idén, sajnos a koronavírus miatt nagyon nehéz éven vagyok túl, február óta nem volt semmi bevételem egészen mostanáig. úgy gondoltam, amiért gondoskodok arról, hogy nagyanyánk és nagybátyám édesanyja rendben legyen, legyen mit ennie, tiszta legyen, legyen ápolónője, stb., tehát gyakorlatilag megoldom az életét, cserébe a család többi tagja segíthetne kicsit anyagilag, amíg átvészelem ezt a nehéz helyzetet, ám erre mindenki felháborodott, hogy mit képzelek, felnőtt ember vagyok, aztán miután mondtam, hogy hiába vagyok felnőtt, amikor egyszerűen nincs semmi munkalehetőség, nem jutok bevételhez (tényleg egy kis faluban élek, ahol még akkor is alig van munka, amikor nincs járvány és pánik és ezt a többiek is jól tudják), jöttek az okoskodások, hogy miért nem költöztem már el külföldre, stb... nagymamám volt az, aki a nyugdíjából kiszorított nekem annyit, hogy valamennyire rendezhessem a számláimat és néha megosztotta velem az ennivalóját, cserébe hálául, amikor találtam valami alkalmi munkát, viszonoztam. természetesen most, hogy lett újra munkám és újra jól keresek, nagyon segítőkész és rendes akar lenni mindenki, de valahogy már nem tudok rájuk ugyanúgy nézni, mint azelőtt.. szerintetek én gondolkodom rosszul, vagy én látom jól és ez tényleg szemétség volt a családtól?