Miért érzik úgy sokan hogy elrontották az életüket mert gyereket csináltak?

A 25-ös tökéletesen leírta, ott a pont.

A való világban ritka a boldog anya, főleg 2-3 gyerek után, persze a facen jó képet vágnak, ezért nincs facebookom már vagy 6 éve, instát valójában azt se tudom mi az, csak, hogy ugyan ilyen dicsekvős fa$zság féle mint a face

A gyerek tényleg nagy strapa, de egyet sem bántam meg az ötből.

Mindet akartuk.

Az elsőt csak a férjem szerette volna, én még munkahelyet akartam váltani, és el sem tudtam volna képzelni magam anyaként. Féltem a szüléstől is, ami tényleg egy borzalmas dolog, ezt tényleg kihagytam volna, ha lehet.

De mind megéri!!!

A gyerek - néhány kivételtől eltekintve - azt tükrözi vissza, amit felé sugárzol. Ha őszintén örülsz neki, és szereted, ő boldog ettől, és ugyanazt a szeretetet adja vissza neked. Felnéz rád, te vagy az isten... Ez tényleg felelősség, téged is nevel, nem lehetsz akármilyen.

Rád van bízva egy (két, három, négy, öt...) ember, akiknek te vagy a lényeg, az irány, tőled várják a tutit, az útmutatást, a határokat... Fantasztikus és nagyszabású feladat, amiért már önmagában is érdemes élni.

Tíz évig nem hagytak aludni. Ma már magamtól sem tudok rendesen. Ezzel együtt megérte.

Ha a búzaszem nem hal meg, egymaga marad, mondta a Názáreti kétezer éve.

Egyébként vállalkozóként dolgozom, a gyerekek mellett megvan a magam élete, nem vesztem el bennük teljesen.

Mindehhez kellett egy olyan férj, akivel vállvetve csináltuk a gyereknevelést. Nem vonult ki belőle, rám hagyva az egészet.

Ezentúl elolvastam egy rakás remek gyereknevelési könyvet, amik sokat segítettek az alapelvek felismerésében. Sokan itt rontják el, és válik a gyereknevelésből valódi rémálom.

James Dobson a legjobb író ebben a témában szerintem.

Mert a gyerekvállalás érzelmileg/fizikailag/anyagilag mindenhogy megterhelő.

Senki nem tudja,milyen feszültséget okoz a kialvatlanság, amíg át nem éli.

Szerintem a gyerekvállalásra lelkileg meg kell érni, és aki idő előtt vág bele az mindig megbánja, és mivel ezt nem lehet mondani, mert élve megköveznek az ősanyák, ezért frusztrált és szerencsétlen leszel.

Azok az ismerőseim, akik idősebb fejjel vállaltak babát sokkal kiegyensúlyozottabbak, mint akik túl korán vágtak bele, hiába alkalmasabb a fiatalabb test.

Nálam csak soká jött el az anya akarok lenni érzés, és örülök, hogy hallgattam a saját ösztöneimre, mert biztos, hogy megbántam volna ha nem. Viszont egy idő után már éreztem, hogy nekem kell gyerek, mert többé nem tesz boldoggá az én-idő, az összes pénz és szórakozás, nekem kell, hogy valakiről gondoskodjak, és ezt nem pótolta már házi állat és semmi se. De például a házi állat szerintem egy jó teszt, ha például egy macska, de főleg egy kutya nevelése, gondozása túlmutat a határaidon, akkor a gyerek 10000%, hogy sokkal rosszabb lesz. Szóval én azokat is megértem, akik az állatoknál húzzák meg a saját határaikat.

Ha nem lenne ez az erős társadalmi nyomás, akkor szerintem sokkal több boldog szülő lenne, akik nem vágnak bele a dologba túl korán.

Nálunk a rokonságban van egy párocska, évekig nem lett gyerekük. Nem azért, mert nem lehetett, hanem egyszerűen így volt kényelmes az élet. Aztán a csaj 37 lett, és beindult valami náluk. Soha nem volt szó arról, hogy gyereket szeretnének, nem kötötték az orrára senkinek. Csaj terhes lett, tetejébe ikrekkel. Eltel három év, olyanok a férjével együtt, mint két kicsavart citrom. Néha megkérnek, vigyázok rájuk, de amikor megjönnek értük. Két enervált ember, akiknek a töke tele van mindennel. Ahogy nyúlnak a kicsikért, már az is fáj, hogy a kezüket fel kell emelni. Úgy belegondolok, hogy volt egy baromi kényelmes életük, utazhattak, sokáig alhattak, azt csinálhattak, amit akartak. Most meg bolondokháza, egy felfordított lakás (ház), rendszert ugye a kényelmes élet után nemigen tudtak vinni az egészbe. S ahogy látom, valahogy a kislány igazán konok, megátalkodott, nevelhetetlen (a kisfiú édes). Lesz még nekik elég bajuk.

Summa summárum, nem látom, hogy olyan marha boldogok lennének ettől az egésztől.

Azért gondoljatok bele, beteg ez a társadalom. Amelyik nép (vagy nevezd bárminek az emberek bármely csoportját) nem tud vagy akar annyi gyereket felnevelni, amennyi saját magát pótolja, akkor kihal, punktum. Tehát ez a gyereket nem akarok / tudok vállalni hozzáállás össz társadalmilag nem megy.

Persze lehetnek egyedi esetek, akik nem vállalnak, ahogy egy testben is lehetnek sejtek, amik nem képesek osztódni. De ha ez a többség, akkor idővel meghal az egész.

Nem kell ezt megideologizálni, ez puszta evolúció.

Az emberek egy jó része valami miatt sajnos nem képes jól gyereket nevelni, szenved tőle. Ez baj. A megoldást nem tudom.

"Amelyik nép (vagy nevezd bárminek az emberek bármely csoportját) nem tud vagy akar annyi gyereket felnevelni, amennyi saját magát pótolja, akkor kihal, punktum. Tehát ez a gyereket nem akarok / tudok vállalni hozzáállás össz társadalmilag nem megy." - te komolyan attól félsz, hogy valamelyik nép kihal? Az nem zavar, hogy túl van népesedve a Föld és közel 8 milliárdan vagyunk?

Épp eg világjárvány közepén vagyunk, amit nagyban befolyásolt a túlnépesedés, de te azon aggódsz, hogy biztos kihal majd valamelyik nép, ha nem szaparodik mindenki.

Egyébként az is kérdés, hogy szerinted miért annyira fontos, hogy minden nép reprodukálja magát? Az eltűnő nyelvekért is ennyire aggódsz? És a kihalófélben lévő állatokért? Vagy csak az emberiségért, akik durván túlszaporodtak?