Miért érzik úgy sokan hogy elrontották az életüket mert gyereket csináltak?

Én az edzéshez hasonlítanám a gyermeknevelést.

Vannak napok, amikor a hátam közepére sem kívánom a testmozgást, de ha szép izmos testet szeretnék, akkor csinálni kell.

Viszont vannak napok, amikor nagyon élvezem és csak úgy elrepül az edzés idő.

A gyerekekkel is így érzem. Vannak napok, amikor semmi másra sem vágyom, csak csend és nyugalom legyen. Ezeken a napokon nehezen veszem az akadályokat. Viszont vannak napok, amikor élvezem a velük töltött időt.

Ha nem vagyok toppon, a férjem átveszi az uralmat minden felett, ha ő nincs toppon, akkor én teszek így. Ha egyikünk sem, ami szerencsére ritka, akkor élünk a modern technika lehetőségeivel.

Én nem játszom a szuperanya szerepet. Anya mellett ember is vagyok, aki nem tud 7/24 pörögni.

Nekem nincs gyerekem, mert csak azt tudom elképzelni, hogy elront mindent. Ahogy valaki írta, introvertált vagyok, nem bírnám ki, hogy ne lehessek egyedül, és nekem nem elég napi fél óra, egy hét minimum kell.

De nézd meg, miért vállalnak az emberek alapból gyereket? Pont most a karantén alatt jött ki, hogy semmi értelme. Neveljük a gyereket az első 3 évben, aztán ovi, suli, és annyi kb a gyerekes élet, hogy munka, suli után beszélünk kicsit.

Erre amúgy anyum halála után jöttem rá, hogy az első évekre nem emlékszem, onnantól meg többet voltam suliban, mint vele.

Nekem azért ez drámai megfogalmazás, én még ezt nem sok embertől hallottam. Pedig szívesen hallom, mert ebben legalább van őszinteség, meg felelősség, hogy nem a gyerekre fogják, hogy elrontotta, hiszen nem ő kérte az életet, hanem a szülők mentek az ösztön után meggondolás nélkül.

Azzal meg mélyen egyetértek, amit valaki írt, hogy mennyire túltolják ezt a romantikus cukormázas elképzelést a gyerekvállalásról. Te is leírod, hogy amikor kiderül, hogy baba van, mindenki boldog. A fenéket! Mindenki gratulál, de a valódi érzéseket senki se mondja ki hangosan. Már a terhesség is teli van aggodalommal, hiszen ez egy óriási, felelősségteljes döntés, ami egy életre szól, nincs ember, akinek ne jutna eszébe, hogy "biztos kellett ez nekem, biztosan felkészültünk?". A megszokás viszont nagy úr, egy kismama se fogja hangosan kimondani a félelmeit, miközben gratulálnak neki, hisz nem illendő, nem megszokott. (különösen nem a látványos közösségi oldalakon)

A gyerekvállalás egy rendkívül nagy döntés, ha az ember komolyan veszi és jól átgondolva nem is biztos, hogy találni benne értelmet. Viszont sokan ennek ellenére szeretik, jól érzik benne magukat, és ez remek! Sokaknak viszont nem való, ezért üdvözítő, ha páran kimondják a negatív részét is, nem csak a habcsókokat.