Miért van az, hogy a lelki terrorizálást olyan sokan természetesnek veszik?

A fizikai bántalmazás egyértelmű, általánosan elítélt dolog. Fekete és fehér. Míg a lelki bántalmazást sokan nevelésnek hívják. Vagy csak nem tudhatod, hol a határ, mi voot az előzmény. Meg egyáltalán olyan, mintha a szülőt akarnád nevelni. Mondok egy példát, mire gondolok.

Anyuka rángatja maga után a bölcsis gyerekét, egy időben minden reggel végignéztem, ahogy ezt csinálja. Folyton cseszegette a gyereket, keltette benne a bűntudatot, hogy miatta fog elkésni a munkából. Ez nyilván WTF. Nem a bölcsis nem tudja menedzselni az idejét. Aztán egyik reggel a gyerek szólt, hogy elfáradt a rohanásban. Erre az anyuka: "akkor olyan családba kellett volna születned, ahol van pénz szarásig, és akkor nem kell dolgozni a szülőknek." A szívem szakadt meg. De nem mész oda belekontárkodni, és elmondani, hogy nem a gyerek akart megszületni, és nem tehet semmiről. Meg aztán azt sem tudhatja az ember, hogy a szülőnek csak kicsúszott a száján valami nem illő, mert elgurult a gyógyszere, és ilyen csak mondjuk havonta egyszer fordul elő, vagy ez rendszeres. És még ha rendszeres is, mi van, ha szerinte ez totál rendben van? És azt válaszolja, hogy "sosem tanulja meg a felelősséget, ha hagyom, hogy azt csinálja, amit épp akar."

27 vagyok, szüleimmel élek és pont ma reggel szörnyülködtem el apámon felnőtt fejjel, hogy micsoda egy sekélyes, primitív valaki.

Anyámmal beszéltek, a téma az volt, hogy a nővérem párjának az előző kapcsolatából való fia hogy beszél nővérem párjával.

A srác egyébként halál normális alapvetően, nővérem párja példaértékű ember számomra, viszont a volt feleség iszonyatosan szétzilálja szegény gyereket és a hugát, a gyerekek ezért nagyon hullámoznak.

Anyám mesélte ma reggel apámnak, hogy a 14 év körüli fia hogy beszél az apjával, erre az én apám elkezdte osztani a nézeteit, hogy le kéne keverni neki egy jókora pofont. Amikor anyám visszaszólt, hogy el kell a gyereknek magyarázni a dolgokat, nem megütni kell, akkor 2x-es hangerőn kezdte el fújni a hülyeségeit...

Én emelett az ember mellett nőttem fel. :)

A gyerekcsináláshoz nem kell engedély. (Na jó, nem is lenne túl jó ötlet. A kínaiaknál is eléggé "necces" a gyerekszám korlátozó törvény.)

A gyerekneveléshez nem kell "alkalmassági" vizsga. Bárki "nevelhet" gyereket, szinte bárhogy. Állambácsi, már csak a legelvadultabb, "már késő" stádiumban lép.

Namármost mindenki tisztában van a ténnyel, hogy emberileg nagyon sok a ... nos selejt. Ilyen, olyan szempontból. Nagyon sok - látszólag - "kiegyensúlyozott" ember alkalmatlan egy fejlődő értelem egészséges(!!) pátyolására. Azaz nagyon sok ember nem alkalmas a szülői szerep betöltésére.

A baj persze ott van, hogy - egyrészt - NEM húzható meg a határ az alkalmas/alkalmatlan között, másrészt "alapvető emberi jogokat" sértene, ha mégis szelektálna valami hatalom. Azaz "államilag" döntenének kinek lehet, kinek nem lehet gyermeket nevelni. Ráadásul kérdéses, hogy milyen "paraméterek" alapján döntenének.

Milyen tulajdonságokkal kellene rendelkeznie egy "ideális" szülőnek? Nem utolsó sorban a gyerek sem tiszta lappal indul, és amúgy is nagy a szórás a tulajdonságaik, "nevelhetőségük" és hasonló dolgok között. Pl. léteznek szinte nevelhetetlen pszichopata gyerekek is. És nem a neveléstől olyanok. Így születtek.

Azután a gyerek "érzékenységi faktora" is igencsak széles skálán mozog. Meg kell csak nézni a testvéreket, gyakran "ég és föld" a különbség közöttük. Az egyik lelki terrornak érez minden a szülője felől jövő impulzust, a másik a sokszorosát sem veszi fel. Sőt, szinte elvárja.

Miért olyan közömbös a társadalom e jelenségekre? Miért nem ártják jobban bele egymás "családi" életébe magukat? Mert azt mindenki rossz néven veszi, még ha "jogos" is lenne. Amúgy meg - mint már érintettem - nem egyszerű "behatárolni" hol kezdődik a "terror", és hol a "jogos" szigor. Persze tudom, nem ilyen egyszerű ez, de csak érintve a témát - (amihez egyébként outsiderként nem sokat értek) - is hosszadalmas lett a topic.

dellfil

Mert az emberek többsége úgy van vele, hogy ha nincsenek szemmel egyből látható nyomai - például verés -, akkor az nem létezik. Az apám mindenkit elmart maga mellől, nincsenek igazi barátai, senki sem kedveli. Évekig lelki terrort alkalmazott rajtam, és anyámon. A válás óta ugyebár csak nekem kell találkozni vele, de még azóta is próbálkozik bűntudatkeltéssel - csak mostanra ez már nem válik be nálam. Ezzel annyi az egyetlen baj, hogy mostanra mély nyomokat hagyott bennem az egész. De ez miért lényeg?

A legtöbb ember, aki véletlenül meghalott tőlem, egy KONKRÉT példát arra, hogy mit csinált - legtöbb esetben egy kérdés után, hogy miért nem találkoztak még soha az apámmal -, akkor is én vagyok a k****g sz*r, hogy hogy mondhatok ilyeneket a saját apámról, és biztosan nagyon szeret. Hiába magyarázom meg, hogy vajon miért mondanék ilyeneket róla ok nélkül, mintha falnak beszélnék. Jó ideje egy ilyen kérdésre csak annyi a válaszom, hogy messze él.

Persze az sosem fontos, hogy a gyerek egy ronccsá is válhat ennek következtében. Hiába ez is családon belüli erőszak, de mégsem veszik komolyan az emberek.