Ti mikor kezdtek el majd közeli rokonokat látogatni?
Sokan vagyunk ugye, akik a vírus miatt régóta nem találkoztunk azokkal a családtagokkal, rokonokkal, akik nem egy háztartásban élnek velünk.
Most, hogy a környező országok elkezdtek lazítani a korlátozásokon, eljátszottam a gondolattal, hogy majd nálunk vajon hogy lesz ez, mikor láthatom újra a szüleimet, ők mikor unokázhatnak...
És az jutott eszembe, hogy ezt így nem fogja kimondani az Operatív Törzs meg senki, hogy "most már lehet a rokonokkal találkozni!", mert igazából az sincs most konkrétan kimondva, hogy nem lehet. Csak ilyenek, hogy a nem egy háztartásbelivel tarts 1-2 méter távlságot, meg ugye az engedélyezett tevékenységek között sem említik a rokonlátogatást.
Viszont szerintem, ha elkezdik feloldani a korlátozásokat, akkor olyan enyhítések lesznek, hogy kinyitnak a boltok, kinyitnak az éttermek, kávézók, majd kinyitnak a mozik, bölcsik, óvodák...
De nem hiszem, hogy az 1,5 méteres távolságtartásra vonatkozó szabályt egyhamar feloldják, sőt az valószínűleg az utolsók között lesz.
Sokan írták korábbi kérdésekhez, hogy addig nem látogatnak családot, amíg "azt nem mondják, hogy lehet", de szerintem ezt így konkrétan nem fogják kimondani. Viszont nekem kicsit fura lenne, hogy már járhatnánk étterembe, moziba, kinyitnak az óvodák, de a szüleimmel még mindig nem találkozom.
A kijárási korlátozás teljes feloldása pedig szerintem még nagyon messze van.
Szóval szerintem itt mindenkinek magának kell majd eldöntenie, hogy melyik az a pont, a lazítás mely szakaszánál döntenek úgy, hogy "most már elmegyek a szüleimhez"? Szerintetek nálatok hol lesz ez a pont?
(Hozzáteszem, a szüleim 56-58 évesek, aktívan dolgoznak, nem tudunk alapbetegségről, szóval nem 80 éves emberekről beszélünk. De így sem találkoztunk egyáltalán a korlátozások óta, és még egy ideig nem is fogunk, csak elgondolkoztam, hogy vajon mikor lehet ennek reális esélye.)
válasza:41-es: Igen, mindenki maga dönti el, ezért is tettem fel a kérdést, hogy ki hogy látja ezt. :)
És minden család teljesen más helyzetben van. Mivel mi úgy tippeljük, hogy a "járványhelyzet" és bizonyos szintű korlátozások még nagyon sokáig, valószínűleg az oltásig ki fognak tartani, azt pedig 2021-re tippelik, ezért mi valószínűleg előbb fogunk találkozni.
Más lenne a helyzet, ha idősebb, vagy ismert betegséggel élő szüleim lennének. (igen, tudom, hogy bárki pórul járhat, de valamennyi kockázatot muszáj lesz egyszer bevállalni, azért még így is nagyon kicsi az esélye, hogy a látszólag egészséges, 60 alatti szüleim belehaljanak....).
Akkor is más lenne a helyzet, ha nem lenne egy 2 éves kislányom. Anyukám mindig sír a telefonba, hogy mikor fognak legközelebb találkozni, a kislányom is egyre többet kérdezget. Persze, ott a videochat, de az a 2 évesemmel annyira még nem működik. Sokan úgy írnak a telefonról, chatről, mintha az teljesen kiváltana egy személyes találkozást, de kisgyerekeknél szerintem óriási a különbség.
Persze, egy ideig mi is kibírjuk, eddig is kibírtuk, ahogy írtam, mi sem találkoztunk 6 hete, és még néhány hétig biztosan nem is fogunk. Nem arról van szó, hogy nem bírnánk ki, nem élnénk túl, nem találnánk alternatív megoldásokat a kommunikációra... Hanem arra akartam kihegyezni a kérdést, hogy ez minden jel szerint nem egy 2-3 hónapig tartó helyzet lesz, ami egyszercsak varázsütésre megszűnik, és vége a korlátozásoknak. Ez egy nagyon hosszú út eleje, és valószínűleg a legtöbben előbb-utóbb úgy döntenek, hogy ideje meglátogatni a családot, ha egyik családtag sem kiemelten veszélyeztetett. Mert igen, "kibírnánk", "túlélnénk" mi is, ha 2021-ig nem találkoznánk, de mivel nálunk csekély az esély, hogy bárki életveszélybe kerülne a vírus miatt, előbb meg fogjuk hozni ezt a döntést.
A szüleim szavaiból is azt veszem ki, hogy nyár elején már mindenképpen szeretnék visszaállítani a találkozásokat (júniusi közös szülinapozásról tényként beszélnek), pedig ők aggódnak jobban, de ők is úgy vannak vele, mint mi, hogy az alacsony kockázat mellett nem éri meg fél évig, egy évig azon szomorkodni, sírni, hogy nem látjuk egymást.
Amúgy magánvéleményem, hogy ha lesz is oltás jövőre, azt nem fogják kötelezővé tenni, és nagyon sokan be sem fogják adatni, így még az oltás mellett is itt lesz köztünk a koronavírus. Egyszer tehát mindenkinek meg kell hoznia a döntést, hogy elengedi a félelmet.
válasza:Én Szlovákiában élek, március 10-én meglátogattak a szuleim /akkor még nem voltak erre irányuló rendelkezések, senki nem hordott maszkot, minden nyitva volt, az elso betegunk 6-án volt tesztelve/, azóta nem találkoztunk. A szuleim 61 es 69 evesek, én és anyukám egészségugyben dolgozunk, szóval boven elég az a rizikó, aminek anyukám a munkája során ki van téve és potencionálisan apukámat is megfertozheti, nem akartam, hogy még én is noveljem az esélyeket a megfertozesukre.
Most, hogy oldottak a korlátozásokon, úgy terveztem, anyák napjához meglátogatom oket, de mivel egy komoly vizsgám lesz május kozepen - csak most tudtam meg, ezert valószinuleg kivárok addig.
válasza:A 44-es válaszoló is érdekes gondolatot vetett fel, a magányos idős emberek kérdését... Nálunk is ott a 82 éves nagymamám, kislányom dédije, akit természetesen most nem látogatunk, és nem is fogunk sokáig.
Ugyanakkor a másik oldal, hogy a mama egyedül él, magányos, betegségei vannak, kapott már stroke-ot, infarktust, koronavírus nélkül is valószínűleg pár évet él még. Ez a rideg valóság. A papám halála után, az elmúlt pár évben a gyerekeivel, unokáival, dédunokáival való találkozások éltették, ez volt az öröme, hogy készülődhetett, süthetett-főzhetett nekünk, hogy a karjában tarthatta a kicsi dédunokáit. A legkisebb dédunokája februárban született, nem láthatta még.
Most hetek óta hallom a telefonban, ahogy egyre szomorúbb, elkeseredettebb, kérdezi, hogy mikor lesz már ennek vége, ő már sose élhet normális életet? Meg van győződve róla, hogy úgy fog meghalni, hogy nem is találkozott a legkisebb dédunokával, a múltkor is emiatt zokogott.
Többször mondta már, hogy menjünk, ő inkább megkockáztatja, hogy elkapja a vírust, de nem akarja így leélni a hátralévő idejét.
Féltjük őt, ezért nem megyünk (az egyik fia vásárol be neki, leteszi az ajtó elé). De ha sokáig fennáll ez az állapot, hozzá is menni fogunk, mert nem akarom, hogy ilyen szomorúságban teljesnek az utolsó hónapjai, évei.
Vagy pl. egyik barátnőm édesanyja rákos. Nincs túl jól. Mivel 60 feletti és rákos, fokozottan veszélyeztetett. Mégis úgy döntöttek, hogy a gyerekei, unokái látogatják, mert a hölgy kijelentette, vállalja a kockázatot, mert semmi garancia nincs arra, hogy fél év múlva élni fog, márpedig neki sokkal borzasztóbb lenne úgy meghalni a rákban, hogy előtte hónapokig nem találkozik azokkal, akiket a legjobban szeret.
Én teljesen megértem ezt a családot is.
válasza:Lásd mi történt az idősek otthonában. Több otthonban is. Nem mozdultak ki, jó ha egy ember bevitte a fertőzést. Majd mindenki beteg lett. Ezért vannak a szabályok. Az eü nem bírná, ha egyszerre sok ember kerülne kórházba (pl New York). Volt aki maszkot és kesztyüt hordott, 50-es férfi, megis beteg lett.
De látom ebbe sok ember sz.arik bele. Egy picit gondoljatok bele, milyen szar az influenza, és a korona annak a 100×osa kb. Nem kívánom senkinek azokat a szenvedéseket!
válasza:Én azt mondanám, hogy most talán lehetne találkozni, mert a gyerekek egy hónapja nincsenek közösségben, nemigen lappang már bennük semmi.
Viszont ahogy beindul az élet és lesz ovi, iskola, megint óriási lesz a rizikó. Rengeteg nyavalyát összeszednek a közösségben, a gyerekem már nagycsoportos, de átlag havonta egyszer hazahoz valami betegséget, ami sokszor megfertőz minket is. Mióta nincs ovi, csodák csodája egyszer sem volt beteg. Szóval ha valaki nagyon nem bírja, inkább most találkozzon velük, mert ahogy beindulnak az ovik, iskolák, megint nőni fog a kockázat. Talán annyi előnyünk van már, hogy akik megkapták, azok elég jól izolálva vannak és emiatt akár le is csenghet az egész, amíg a határok újra meg nem nyílnak egészen. Bár az utóbbi napokban nem figyeltem, mennyi az új megbetegedés.
Én most azért nem viszem még idősek közelébe a gyereket, mert azt látom rajtuk, hogy még tartanak tőle, ezt tiszteletben tartom. Később nem tudom, hogyan lesz. Nyilván legfontosabb, hogy az idős ember hogyan áll a kérdéshez. De én attól félek, hogy beindul az élet és 1-2 hónap múlva megint jönnek a megbetegedések. Viszont törvényszerűen magával fog ragadni a közhangulat. Ma ránk jött a mehetnék. Egy hónapja alig mozdultunk ki a gyerekkel, így elmentünk közösen vásárolni, apja ment be a boltba, addig a gyerek biciklizett. A lényeg, úgy láttam, ma mindenkire rátört a mehetnék. Az eddig néptelen utak zsúfolva autókkal, gyalogosokkal. Az emberek 90%-án nem volt maszk. Mi még felszerelkeztünk maszkkal, kesztyűvel, de egyre furábban éreztem magam. Az ember nem szeret kilógni a sorból, meg ilyenkor felülbírálja magában, hogy végülis lehet, hogy ők gondolják jól és felesleges az utcára a maszk? Amúgy utcán eddig se hordtam, de zárt helyre csak maszkban mentem be és azt látom, hogy a többség boltba se maszkban ment be.
válasza:Az oké, hogy azt mondja a nénike, hogy vállalja, de akkor mondjon le arról is, hogy kórházban ellássák. Mert ez az önzőség benne. Hogy én egyedül élek, egyszer lemegyek hetente maszkban, fertőtlenítővel, és szaladok haza, más meg a gyerekének nem tudja elmagyarázni, hogy nem (és neveli a következő önző, egoista, szarokmásra generációt), meg az idős rokona sem érti meg, hogy lehet, hogy neki 80 évesen már mindegy, de a sok 20, 30, 40, 50 évesnek nem mindegy.
Az emberiség annyira önző, hogy szavak nincsenek rá.
válasza:Még annyit tennék hozzá, hogy húsvét előtt pár nappal beszélgettem egy kórházi orvossal (munka miatt találkoztunk, mielőtt valaki kifogásolná), aki tényként beszélt arról, hogy nyilván ő is, én is el fogjuk kapni a vírust. De föl se merült benne (ő 60 éves, én 47), hogy bármelyikünknek léleg.gépre vagy akár csak kórházi ápolásra lenne szüksége. Nevetve mondta, hogy ha fertőzött leszek, és egész családommal be leszünk zárva a házunkba (mert ilyenkor a családtagok sem mehetnek el boltba), majd hoz nekem ennivalót.
Ismerek olyan 65 év feletti kórházi orvost, akit kora miatt el akartak küldeni kényszerpihenőre, ő meg kiakadt, és kérvényezte az igazgatónál, hogy mégis dolgozhasson. Megkapta az engedélyt, dolgozik is ugyanúgy, mint előtte.
Szóval én azt tapasztalom, hogy akik többet találkoznak betegségekkel, beteg emberekkel, azok nem félnek különösebben ettől a vírustól (meg úgy általában más betegségektől sem).
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!