Ha újrakezdhetnétek, hány évesen alapítanátok családot?

Sorra osztják az olyan viccesnek szánt mémeket a Facebookon, hogy az anyák nem alszanak, nem tudják, mi az a szabadidő, mi az a privátszféra stb.

Jó ezt így ebben a formában hagyjuk már. Akinek annyira nincs ideje, annak kisebb gondja is nagyobb, mint fb on baromi vicces mémeket osztogatni. Jó, jár fáradsággal a gyerek, de divat lett túltolni a szenvedőanyuci témát. Érdekes barátnőm akinek beteg a kisfia soha nem posztol ilyen xarságokat, pedig 2x annyi idő, energia, idegesség jár vele, mint egy egészséges gyerekkel.

Nem alapítanék

(25 évesen tettem, nagy hiba volt)

25 évesen.

Megbántam-e? Voltak olyan mély pillanataim, amikor sajnos igen. És lesznek is, úgy érzem.

A legnagyobb probléma ezzel az egésszel, hogy nem tudod előre, milyen gyereket dob a gép. És csodálatosan hangzanak ám a gyereknevelési tervek is, örülhetsz, ha az 1 %a megvalósul belőle.

Extraként pedig a saját és párunk személyisége is változik az évek során, egy adott pillanatban még úgy tűnik, jó anya/apa leszel, aztán iskolás korban meg már teljesen más a kép.

És amire jómagam nem számított egyáltalán, "beteg" gyereket dob a gép. Azért az idézőjel, mert nem a szó szoros értelmében az, hanem csomó reszkepesseg zavara van, komoly tanulási nehézsége, figyelemzavaros, és vélhetőleg enyhén hiperaktív. Na most egy ilyen gyereknek az iskolai teljesítménye katasztrófa. Rettegek a szeptembertől. Az iskola és a tanulás áthatja a mindennapjainkat. Havi 64 ezer forintot költünk fejlesztésekre, hogy meglegyen az elégséges szint.

És közben ott motoszkál, hogy mi van, ha nincs is ennyi baja, csak az oktatásunk rossz?

Szóval iszonyatosan nehéz, ha nem átlagosak a gyerek képességei, névtelenül merem csak bevallani, de a hideg ráz, ha valaki a gyerekéről büszkélkedik. 😫

Mert én nem tudok.

És gyűlölöm ezt magamban, és ez még csak az egyik rossz tulajdonságom, amit a szülőség hozott ki belőlem.