Van amit megbántatok az életben? Ha újrakezdhetnétek sok mindenen változtatnátok?

Rágódnék, de nem engedem.

Tipikus, hibásnak érzem magam, abban amiben áldozat lettem.

Ma sem tudom, mit tehettem volna. Talán, mai ésszel, ha magam megyek intézetbe az otthoni körülmények elől.

Egész életemre rányomta a bélyegét. Rémálmaim vannak, mai napig. Megkeseredik a szám, ha csak eszembe jut.

Pszichológus jól jönne. De félek, nem tehet semmit, és ő is csak egy ember, saját gondolatokkal. Attól is félek, megundorodna tőlem, mint egy másik embertől. Félek a megítéléstől.

Tehát magamnak kell ezzel megbirkóznom. Ha tudnám, hogyan kell.

Gondolom, elfojtom.

sajnos 18 évesen nem mentem el katonának, pedig az érdekelt volna a legjobban

Most 33 vagyok.

nem. ha nagy döntést kell hoznom, akkor úgy fogok dönteni, ahogy ott és akkor a legjobbnak látom. mindegy, hogy a szívemre hallgatok-e épppen, az eszemre, másokra, a lényeg, hogy akármelyik döntésemre visszanézek azt tudom mondani, hogy én úgy láttam a leghelyesebbnek. ettől persze a következmény lehet rossz, volt is sok esetben, de az is az élet része. minden rossz következményből tanulunk, mindegyiktől többek leszünk. ha újra ott lennék én minden esetben újra ugyanúgy csinálnék mindent(talán ha ismerném a következményeket másképp döntenék, de mivel ezt soha senki sem tudja előre így nem változtatnék semmmin). így nincs bennem megbánás, töprengés, őrlődés és ez jó. ez persze nem azt jelenti, hoyg önzően mindig csak a magam érdekei szerint cselekszem, sőt, nagyon sokmindent másokért teszek, sok döntést másokért hozok, de ha azt látom, hogy annak az illetőnek jó, akkor az nekem is lelki erő és igazolása a jó döntésnek.

én semmin sem változtatnék, minden rossz és jó dologgal együtt vagyok én én.

Igen nagyon sok mindent megbántam,de azok a dolgok mind összefüggésbe voltak azzal,hogy a szüleim nem engedték.Így nem tapasztalhattam meg őket akkor,amikor az kellett volna.Úgyérzem.Emiatt minden körülöttem lévő barátot és barátnőt sokkal sikeresebbnek éreztem,és ez nagyon megkeserített,depresszióssá tett.Később töredékét megtapasztaltam,sőt már megtehetnék akármit,de már nem szeretném.Lecsúsztam azokról a dolgokról.Pedig a jelenben valószínűleg azok az embernek gondolnak engem sokkal szerencsésebbnek,maguknál.(pl nem engedtek sehova,így nem tudtam ismerkedni fiúkkal,maximum titokba,és azt meg kevésszer és őrült nehéz volt összehozni.Persze anyám már úgy adja elő,hogy én nem voltam olyan szerencsés,hogy fiúim legyenek és emiatt én irigy voltam a barátnőimre.Naná,hogy őket elengedték mindenhova,plusz cserébe jól is tanultak,miért ne engedték volna el őket.Én mikor jól tanultam sem engedtek sehova,mondván sok a pedofil a drog stb...csak így elvontak az ismerkedésről és önbizalmam nem is volt).

A szülői szigor miatt döntöttem helytelenül a jövőmmel kapcsolatban is,sokszor ezt érzem,erről viszont pár éve lecsúsztam,és most agyalhatok mit is kezdjek,milyen irányban indítsam el a karrierem.Pedig a tervem megvolt,csak már késő.Annyi legalább bejött,hogy sikerült más városba költöznöm,ahol már nem tudnak utasítgatni,és van egy párom,aki mindennél fontosabb.Sok régi barátnőm pedig egyedül van.