Újabb anyós probléma? Hogy kezeljem?
Kiráz a hideg anyósomtól.
Mert egy lelketlen kétszínű alak, aki képtelen a szeretetre, képmutató, mézesmázos, de üres, buta és felszínes. Férjemnek rémes, szeretet nélküli gyermekkora volt, anyja magasan tojt rá, férjem apját is elhagyta, másik pasihoz ment hozzá. Új pasija ütötte verte férjemet gyerekkorában, anyós persze soha nem a saját gyereke mellett állt ki. Szóval ilyen ember ő, férjem persze (mivel nincs más rokona és hát valahol csak az anyja) teljesen odavan az anyjáért, segít neki mindenben, pátyolgatja, húzgálja kocsival mindenhová, munkát szerez neki, pénzt ad kölcsön stb. stb. Szegénykém így akar egy kis anyai szeretetet kicsikarni, de én még életemben nem láttam volna, hogy anyósom megölelte volna vagy kedvesen, ANYAKÉNT beszélt volna a férjemmel. Rideg és felszínes, mint egy darab kő. Férjem körbeugrálja állandóan, anyósom orránál fogva vezeti őt, pedig férjem okos ember és ő maga is beismerte, hogy szörnyű gyerekkora volt, semmi szeretetet nem kapott, mégis az anyja az isten!
Én próbáltam őt elfogadni, megjátszottam a kedves, szeretetteljes menyt, pedig legszívesebben lekevertem volna neki egyet, hogy lelki sérültet csinált a férjemből és még a mai napig is manipulálja, kihasználva férjem anyai szeretet utáni vágyát.
Ha ezt elmondom a férjemnek, hogy én ezt így látom, vérig sértődik, pedig ő is tudja legmélyen, hogy ez az igazság, de mindig talál az anyja természetére és viselkedésére mentséget...
Múltkor (anyós anyagilag kihasznált minket csúnyán) telefonon beolvastam neki de nagyon keményen! Van egy kislányunk de nyilván őt ez sem zavarja abban, hogy férjemet a végletekig kihasználja, lelkileg, anyagilag mindenhogy. Mit lehet tenni?
Bocs ha hosszú voltam:(
Kedves 15:26-os
de amikor anyagilag elveszi a férjem utolsó fillérét hó végén úgy hogy tudja az unokájának még pelenkára kell a pénz, meg számlákat fizetni? Amíg nem volt gyermekünk szó nélkül hagytam, de NEM ENGEDEM, hogy a saját gyerekemtől vegye el anyósom a családi kasszánkból a pénzt!
Ne avatkozz ebbe bele, mivel a parod edesanyja, igy most mar rokonod, de nem rad tartozik a multja, sem a jelene!
A parod edesanyja, tehat ha tartani akarja a kapcsolatot, akkor az termeszetes, s nem a multtol fog fuggni, hiszen volt es lesz is Edesanyja, barmennyire nehez volt az eletuk, a kapcsolattartashoz joguk van!
az én anyósom is hasonló a tiédhez, csak ő kapott szeretet,csak azzal az a baj hogy az anyósom anno elvált a párom igazi apjától, most olyan emberrel él már házasságban aki a saját gyerekét képes megütni és lány :s
ha a páromnak elmondom hogy mi a bajom az anyjával akkor én vagyok a rosszindulatú és negatív.az anyósom is egy kétszínű, a szemedbe mézes-mázos, a hátad mögött meg elhord minden szar szemétnek.
szerencsére mi elköltöztünk mert babát vártam (már megszültem) a saját szüleimhez költöztünk.már 8 hónapja lakunk itt, ő 1x jött el hozzánk, akkor is azért mert illemből: haza jöttünk a kórházból.Azóta egyszersem, mindig mi megyünk 2 hetente, ha van benzinre pénzünk, ha nincs.Ők azért nem jönnek mert a szüleimmel nincs közös témájuk.. ez egy sz@r szöveg.ha valakivel nem jövök ki jól, vagy nem kedvelem, akkor is van egy téma amiről beszélgethetsz.. na mindegy!
Ne haragudj hogy nem a kérdésedre válaszoltam egyből, csak leírtam hogy lásd, nem csak neked van népművészeti edény-anyósod!!!
Egyébként meg: hagyd rá!!mármint az anyósodra, amibe tudsz ott szólj be neki, a párodnak meg adj több szeretet és megértést, anyás fiúk....
Köszi a válaszokat! Igen felnőtt ember, de pl. ha én szeretnék hosszabb időt tölteni a családommal, akkor ő mindig megjegyzi, hogy van nekem saját családom, miért akarok én állandóan anyukánál/tesóméknál ülni... Szóval a férjem észre sem veszi szerintem,hogy az anyja az orránál fogva vezeti, mert már halál természetes neki, hogy minden nap megjelenik anyós a munkahelyén és előáll az óhajaival (ezt nyomtasd ki nekem, ezt hívd már fel nekem, ide vigyél már el, ezt hozd már el stb.).
Mióta gyerekünk van, nem igazán tolerálom ezt. Pl. minap este 9-kor épp fürdettük a gyereket amikor anyós odatelefonált, hogy bedöglött a laptopja, a férjem azonnal menjen és hát mit ad isten, vasárnap este 9-kor férjem lelépett azonnal, otthagyva minket mert a mamának szüksége volt egy ingyen trógerre aki megjavítja a számítógépét...
+ lázas beteg voltam, úgyhogy lázasan fejeztem be a fürdetést, etetést, esti mesét...
no comment
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!