Az elsőszülött lányodnak adnád a te neved, és az elsőszülött fiadnak az apja nevét adnád?

Ez olyan régimódi dolog. Nincs gond, ha valakinek ez tetszik.

Én személy szerint nem adnám.

Sokaknak tetszenek a régimódi dolgok, szokások, pl. házasságkötés, régimódi menyasszonyi ruha (abroncsos), húsvéti hagyományok, néptánc, keresztelés, névadás.

Én a modern dolgok híve vagyok.

Isten őrizz. Ha rajtam múlna, akkor törvényben tiltott dolog lenne úgy adni a szülő keresztnevét a gyereknek, hogy nincs másik keresztnév. Főleg férfiaknál.

Ha nem járna túl sok bürokratikus bullshittel, én változtatnám meg a nevemet, rettentően utálom, hogy anyám után lettem elnevezve. Ráadásul a családban mindenki meg van győződve arról, hogy Jutkának kell szólítani engem is, meg őt is, mert így a fiatalos, holott én a becézett alaktól falra mászok. Konkrétan akárhány éves is vagyok, mindig én leszek a családban a "kis Jutka", mert hát kell valami megkülönböztető jelzés. Förtelmes.

Komolyan, ha mellécsapták volna második keresztnévnek az Oráliát, vagy bármit, még azon a néven is szívesebben hívatnám magam.

Semmi szín alatt, visszataszító gyakorlat. Ötlettelenséggel vegyes egoizmus. A gyerek nem arra való, hogy a szülő kiterjedése, klónja legyen vagy egy azonos nemű, halott rokon pótléka. Az ilyen ember egy zsarnok szülő, aki nem enged önálló identitást, életet a gyerekének még papíron se.

Egyik ilyen család sem egy flancos, nemesi klán, ahol szükség van arra, hogy XII. Lajosok és IV. Erzsébetek legyenek.

Én is törvényben tiltanám.

13-as, te valójában nem szereted az anyádat.

Csak gondold át, amit mondtam. Rájössz, hogy igazam van.

Én nagyon szerettem az anyámat, de sajnos már nem él. Ő is Judit volt. Mit meg nem adtam volna, ha kis Jutka lehetek!

De én más nevet kaptamg

Ismertem ilyen családot, a rokonságunkban volt. Évtizedes történet már, a kisfiú is középkorú. Megkapta az apja és a nagyapja nevét, ő lett III.Gyula.

De se az anyja, se az apja nem szerette. Az anyja azért nem, mert az apját látta benne, az apja meg azért nem, mert az anyját látta benne.

A szülők rövidesen szétmentek, majd az apja meg is halt, ő meg ilyen "senki gyereke" lett.

A nagy tradíciót ő is továbbvitte, az ő elsőszülött fia lett immáron a IV.Gyula. De mit ad Isten, ők is szétmentek a gyerek anyjával, még csúnyábban, mint az ő szülei annó. IV.Gyulával se foglalkozott senki igazán, felnőtt, mint a dudva.

Most kíváncsi leszek az V.Gyulára, ha lesz.

Már csak ezért sem adnám így a neveket, mert mintha átok ülne rajta minálunk.

Nem. Ezt a lehetőséget zártuk ki először egyhangúlag. Pedig mindkét keresztnevem szeretem, a párom neve is szép, de nem tartom indokoltnak. A gyerekeink külön személyiségek, megérdemlik a külön nevet. Az apjuk vezetékneve úgyis ott van, az enyém meg minden papíron, miért kellhet ennél több valakinek?

Halott rokon után meg aztán főleg nem nevezném el, nekem nagyon visszás.

Mindkét verziót tiszteletlenségnek tartom a gyerekkel szemben, akit megilletne a saját név, de nem kapja meg.

Ja, igen, még egy sztori. Nálunk ez gyakori.

Olyan is előfordult, hogy a gyereket a meghalt nagybácsiról nevezték el, aki kiváló zenész volt, énekelt, zongorázott. Csak ám meghalt, a család pedig nem tudta feldolgozni a hiányát.

Namármost MINDENKI, konkrétan mindenki a kisfiútól várta, hogy na majd ő, majd ő betölti ezt az űrt, és a II. XY lesz, mert ráadásul a teljes nevük egyforma volt, direkt így adták.

Amint lehetett, rögtön be is iratták zeneiskolába, csak ám a kisfiú pechjére botfülűnek született. Kínozták még pár évig a zenével, ő gyűlölte, míg nem eltanácsolták onnan. A család ezt hatalmas szégyennek élte meg, mert hogy lehet, hogy XY tehetségtelen, mikor kiváló zenész volt. Szerencsétlen kiskölyök a pontot az i-re akkor tette fel, amikor civil foglalkozásnak se azt választotta, amit a nagy elődje, mert homlokegyenest más érdekelte.

S mivel még külsőleg sem hasonlított XY-ra, gyakorlatilag kitagadták a családból.

Most évente 1x jár haza tisztességből pár napra, és szívből gyűlöli a nevét.

A család se kérdezi meg, hogy hogy megy a sora, mert szerintük az nem munka, amit ő csinál (építésvezető Németországban), hanem prolikuli.

Próbálta németesíteni a nevét, de arra meg azzal nyomasztották, hogy hogy gyalázhatja meg ezt a (szent) nevet.

Szerencsétlenről kívülről nem mondanád meg, de én tudom, hogy belülről egy lelki nyomorék.

Na, jó, befejeztem már mára a sztorikat 😊