Te hívnád a jövőben az anyóst?

Eléggé hadilábon állunk.

A gyerek születése előtt nem nagyon érdekeltem őket, terhesség alatt többször kerestek, mondogatták hogy majd vigyáznak a babára szívesen.

Aztán 2 hetesen már számonkérték szinte, mikor láthatják (pedig ők voltak a betegek, nem mi), 4 hósan le lettem oltva, hogy azért sír a kezében, mert nem szoktattam hozzá időben.

Nagyon erős kötődésű, szepaszorongós, csak leteszem már sírós fiunk van, apját is 3-4 hós korára fogadta el!!

4 hós korától többször próbálkoztunk, hogy anyós vigyáz rá, míg elintézek valamit, de fiam mindig kifejezte nemtetszését, így becsődöltek a próbálkozások. Persze szerinte miattam van!

1 éves volt a fiam, mire úgy éreztem, most már napi 1-2 órákra anyósnál tudom hagyni, örömére jól is ment, de innentől jöttek az elvárások. Amikor nekem kéne segítség, neki nem jó, vigyem abban a szűk idősávban, mikor neki jó. Ez heti 1-2 óra megadott időpontban.

Nekünk közben az élet rendesen betett teendőkkel, amire a házasságunk szinte ráment. Még mindig esélyes a válás.

De ők továbbra is elvárásokkal jönnek. Fél éve kivannak az idegeim, de ezidő alatt sosem tudott és sosem akart nekem segíteni, volt, hogy utolsó pillanatban mondta le. Azokon a napokon összeestem. Bezzeg mivel nem viszem neki jó időben, mert nem is tudnám akkor vinni, jönnek a megjegyzések. Ezt nem értem, mit vár el, ha nem ér rá?

Arra, hogy a 2 éves (dackorszak) gyereket 1 éve teljesen egyedül nevelem, fáradt vagyok, annyit mond, hogy neki sem könnyű (tudni kell, hogy a lánya gyerekére HETI TÖBBSZÖR vigyáz EGÉSZ NAPOKAT és azt mindig megszánja, milyen fáradt szegény, pedig a férje is otthon van egész nap, na ők közösen beszélnek ki engem).

Én kezdek átmenni zsémbesbe, gonoszba, ezt felismerve, ezen a ponton mondtam azt magamnak, hogy meg kell békélnem a helyzettel, elfelejteni az eddigieket, új lapot húzni. Mivel ugyebár számonkérések sorozata, miért nem lehet vele a gyerekünk / unokája, ismet elhívtam, míg a 19 fából az utolsót metszettem, mert addigra a fiam már nagyon türelmetlen volt és én sem tudtam már mivel lefoglalni. A mindenbaja nincsideje semmire mérgelődés közepette megszánt másfél órára, majd mikor látta, hogya fiam hogy segít nekem (elhihetitek, mikor velem volt, mindig más irányba ment) ilyetszól: "na milyen jól elvagy, anyád nem tudta, mit adjon neked."

Ti hívnátok a jövőben?