Anyaként hány naponta hívnád fel a 8 és 12 éves lány gyermekeidet?
tök jó, hogy nem zavar bele a közös nyaralásba
ha a gyerekek majd akarnak, hazatelefonálnak
Véleményt kértél!
A gyerekek miért tőled kérdezték, hogy miért nem hívja fel őket az édesanyjuk? Ha nekik hiányzott volna az anya akkor felhívták volna.
Egyébként az 1# röviden tömören megválaszolta a kérdésedet.
Nálunk ez mindig ugy volt, ha nyaralásra, táborba mentem, hogy ha odaértem, akkor írtam/hívtam anyáékat, hogy rendben megérkeztünk, minden oké, hogy megnyugodjanak.
Innentől kezdve nem hívtak egyszer sem, nem akartak "zavarni", majd telefonálok ha úgy érzem.
Szerintem nincs ezzel semmi gond, nem jelent ez semmi rosszat. Biztos ő is úgy van ezzel, hogy had érezzék jól magukat ott veletek, jó helyen vannak nálatok. Ezt veheted pozitívnak is, megbízik bennetek, hogy jó kezekben vannak a gyerekek :)
En se hivogatom a gyerekeket.
Tudom, hogy biztonsagban vannak. Ez van. Nem veletlenul szultem kettot az exemnek.
Illetve nem tudom, hogy zavarok-e. Program vagy eppen eves kozben hivom-e.
Tovabba nem akarok bekavarni. Meg az elejen kovettem el ezt a hibat, hogy reggel telefonaltam, es a ket gyerek durva honvagyat kapott. Konkretan kezelhetetlenek lettek.
Szoval nalunk az a szabaly, hogy csak este telefonalnak ok, ha a gyerekek kerik. Ha nem kerik, a volt ferjem kuld uzenetet, hogy minden oke.
Tovabba: ilyenkor igyekszem lefoglalni magam. Nagytakaritas, tulora, esetleg felnott program.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!