Tényleg szemétség, hogy nem akarjuk befogadni anyósomat, még ebben az esetben is?
Hosszú történet lesz, előre is bocsánat érte, de muszáj hosszan magyarázni, hogy objektív véleményt tudjatok alkotni.
Férjemmel még egyetem alatt ismerkedtünk össze, azóta is együtt vagyunk. (Lassan 15 éve) Én átlagos keresetű családból származom, nem vagyunk gazdagok, de nélkülözni sosem kellett, tudtak a szüleim támogatni a tanulmányaim alatt. A férjem családja viszont nagyon gazdag. Amikor összejöttünk, anyósom mindent megtett, hogy szakítsunk, de mi kitartottunk egymás mellett. Az esküvőnket anyósom tönkre tette, iszonyú balhét csinált. Az esküvő után szépen mindenből kiforgatták a férjemet, mindent a testvére nevére írattak, gondolták, ha nincs pénz, meg örökség, akkor majd elhagyom a férjem.
Igazság szerint én örülök, hogy így alakult, mindent amink van, azt saját magunknak köszönhetjük, voltak nehezebb időszakok, de túléltük, én elégedett vagyok az életünkkel. Férjemnek persze sokkal nehezebb volt ezt lelkileg feldolgozni, főleg, hogy a gyerekekről sem vettek tudomást, minden békülési szándékot elutasítottak. Borzasztó lehetett ez neki, ebben biztos vagyok.
A helyzet úgy adódott, hogy apósom tavaly meghalt, még csak nem is értesítettek minket, a tenetésre sem tudtunk így elmenni, csak utólag tudtuk meg, hogy mi történt. Férjem kiborult, hogy még annyira sem méltatják, hogy a halott apjától tisztességesen búcsút vegyen. Azt hiszem itt zárta le magában a leghalványabb törekvést is a családjával való békülésre.
Múlt héten azonban az anyósom felhívta, hogy ő lerokkant, tolókocsiba kényszerült a gerince miatt, és mivel minden a lánya nevén van, neki meg nincs haszonélvezete semmin, ezért a lány be akarja dugni valami otthonba, mert egyedül nem tudja ellátni magát. Sírt, hogy fogadjuk be őt, mert egy otthonban ő meghalna, az biztos. Nem tudom mennyi igaz ebből az egészből, mi csak anyós verzióját ismerjük, én mindkettőről (anyósomról meg sógórnőmről is) el tudom képzelni, hogy bármiféle szemétségre képesek, szóval isten tudja mi történt, hogy idáig jutottak.
Lényeg a lényeg, hogy beszéltünk erről a férjemmel, és én nagyon nem támogattam, hogy befogadjuk ezek után az édesanyját. Eleve nehéz természetű, gonoszkodő, parancsolgató típus, egészségesen is nehéz lenne elviselni, hát még így, hogy meg is van keseredve, ráadásul engem 15 éve teljes szívből gyűlöl. 12 éve nem beszéltünk egy szót se, soha nem látta az unokáit, nem érdeklődött felőlük. Mindketten dolgozunk, ha anyósomat befogadnánk, akkor valamelyikünknek fel kéne adni a munkáját, akkor már nem tudnánk tartani ezt az életszínvonalat. Ápolónőt fogadni mellé meg nincs pénzünk. Meg igazság szerint úgy érzem nem tartozunk neki semmivel, ott van a lánya, ápolja ő, ne csak akkor álljon ott, amikor a férjemet kell kisemmizni, hanem amikor az anyját kell ápolni, akkor is. Tudom, hogy a férjem azért örlődött kicsit, de ő is azt mondja, hogy ha az erkölcsi részét nem is néznénk, anyagilag akkor sem tudnánk vállalni, csak nagy lemondások árán, hogy ápoljuk. Meg is mondta az anyukájának, hogy nem fogadjuk be őt, rendezzék le ezt sógornőmmel, ahogy akarják. Most mégis mi vagyunk a szemetek, a fél rokonság minket szapul, mert mi az hogy nem fogadjuk be anyóst. Mert akármi történt is, hálásnak kell lennünk, hogy felnevelte a fiát, és most nekünk kéne gondoznunk őt. A sógornőm azzal védekezik, hogy neki kicsi, pelenkás gyerekei vannak, nem tudja ellátni még az anyját is mellettük. Hozzáteszem, amennyi pénzük van 3 ápolónőt is tudna fizetni az anyukája mellé, de nem akar.
Őszintén, én vagyok túl szőrös szívű, vagy ti sem fogadnátok be mindezek után anyósotokat.
Bárhogy kalkuláljátok az anyós mindenhogy tönkretenné az életeteket...
Ott a lánya gondoskodjon ő róla! Vagy fogadjon mellé valakit, ha meg otthonban végzi akkor meg is érdemli az anyós...sőt talán az lenne a legjobb, ha ott végezné, hogy kicsit visszakapjon abból amit ő adott a fiának...
Ha igaz a történet akkor a sors így kompenzál, amit megérdemel!
Én legyek akár a te, akár a férjed helyében akkor sem fogadnám be! Most csúnya példát mondok, de kb olyan mintha egy árulót azért engednél vissza a köreidbe, hogy megint hátba szúrjon! Gusztustalan amit műveltek a saját fiúkkal és most tőle várna segítséget??? Én ilyen emberekkel meg a velük szimpatizáló rokonsággal sem tartanám a kapcsolatot...
22F
Nem. Nem tenném tönkre az életemet olyasvalaki miatt, aki magának köszönheti, hogy fionoman fogalmazva nem szeretem... Kristályos borzalom, ilyen embert heti egyszer 5 percre is sok lenne látni, én nem szoktam megbocsátani a régi sérelmeket... A felmerülő gondolat után is napokig kellene regenerálódnom, de befogadni, az a vég.
Beteg emberekkel szemben nagy az empátiám, de tényleg nem a ti dolgotok, ha így viselkedett s elmart titeket magától s tényleg úgy néz ki, hogy megmérgezné mindannyiótok életét. Nem, semmiképp, akárki akármit gondol, akkor sem.
A mocskos családi történetről annyit, hogy agyukra ment a pénz, és azt gondolták mindenki az ő pénzüket akarja. Az egész kitagadást nem gondolták szerintem akkoriban komolyan, meg is mondták, hogy ha leléptem, tárt karokkal várják vissza, csak aztán nem léptem le, sosem kellett a pénzük, így is boldogultunk. Innentől meg kényszerpályán voltak, nagyobb volt a büszkeségük, mint a szeretetük.
Nekem nem fáj, én nélkülük is boldog vagyok, a gyerekeknek nem hiányzik olyan valaki, aki sosem volt jelen az életükben, természetesnek vették, hogy csak egy mama meg papa van nekik. Az egyetlen ember, akit tönkretettek, az a saját fiuk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!