Anyós elhagyta a párom baba korában, jogos az ellenszenv amit belőlem kivált ezzel?

Szerintem, ha normálisan viselkedik veled, örülj neki.

Miért ítélkezel? Sose tudhatod, hogy mi miért történt.. Ha a párod megbocsátott neki, te minek haragszol? :)

Te tipikusan az az ember vagy aki nem hallgatja meg mindkét felet, csak utálkozik egyből. Ne törj senki felett pálcát míg nem tudod a valós okokat.

Ismerek én is olyan anyát aki kicsi gyerekét otthagyta az apjánál, ő meg elment. Majd amikor a gyerek tizenéves lett újra képbe került, és azóta is jóban vannak. De oka volt. A férje terrorizálta, verte, alázta, és nem volt más választása. Vagy viszi a gyerekét is a semmibe, és idővel a gyereket a gyámügy elveszi tőle, vagy otthagyja az apjánál ahol eddig biztonságban élt. Mert ugyan a pasas a feleségét bántotta, a gyerekét soha nem bántotta. Így fájó szívvel de elment. Vagy itt van az anyósom. Ő is otthagyta az apósomnál a férjemet, de én megértem őt is. Az apósom egy igen rosszindulatú, haragtartó ember aki állandóan, mindenhol alázta anyósomat, és kitalált, megalázó történeteket gyártott..

Szóval ne ítélkezz előre.

Ez nem jogosság vagy nem-jogosság kérdése. Ezek a te érzelmeid. Abban nincs jogos-nem jogos!

És niincs joga senkinek sem pálcát törni feletted az érzelmeid miatt.

Anyósod egy önző állat, és akármilyen is most gyerekével, egy életre szóló, mély, maradandó súlyos lelki fájdalmat okozott neki - akkor is, ha ő ezt nem akarja tudomásul venni. Értsd: sem az anyósod (aki bagatellizálja az elhagyást), sem a párod, akinek úgy fáj ez, hogy tudomást sem akar róla venni.

Véleményt inkább nem írok, tök mindegy, szerintem jogos-e, ha egyszer így érzel.

Viszont a viselkedésed más tészta. Azzal ugyanis egy dolgot fogsz elérni: a párodnak okozol további fájdalmat és nehézséget. Ez nem merült fel benned? Hogy ez a történet nem rólad szól, hanem őróla? Nem kell szeretned az anyósodat (utálni meg kb. felesleges). De nem nehezítheted a magad ellenszenve miatt a párod életét. És ehhez hozzátartozik bizonyos szintű elfogadása az anyjának. (Bizonyos szint alatt az alapvető udvariasságot és együttműködést értem, ami pl. egy munkahelyen bármelyik kolléga felé is kötelező lenne.)

nem jogos, ha csak ez miatt, mert nem te éltél benne, nem te mentél rajta keresztül, nem érezted át a folyamatokat, hanem csak egy késztény alapján ítélsz.

az exemben sem szerettem, hogy úgy alkot véleményt családtagjaimról, sőt még ő okoskodik nekem róluk, mintha ő nőtt volna fel köztük és előadja a tutit...