Anyós azt akarja, menjek templomba, miközben én nem vagyok hívő, mit tegyek?

Én hívő emberként mondom, hogy inkább ne menjél. Még a Szentírásban is nem egy helyütt olvasható, hogy mekkora bűn a képmutatás, valamint az, hogy azok a cselekedeteink, amelyek ránéztiben "Istennek tetszőek" (pl. elmenni egy szentmisére), de nem szívből, szeretetből tesszük, hanem képmutatásból, nemhogy javunkra nem válnak, de bűnnek számítanak.

Én már nagyon belefáradtam ebbe az örökös "tagadjuk meg magunkat a családi béke kedvéért" című mókázásba, így másoknak sem ajánlom. A kérdezőnek sem.

Ha neked ez elv s nem akarsz menni, akkor természetesen ne menj. Ha tényleg képmutató és "mit gondolnak mások" fajta, akkor előbb-utóbb fontosabb dolgokban is lesz ütközés. Már az én szemszögemből fontosabbakban, mert nekem teljesen semleges a dolog, miért lenne képmutatás vagy elvtelenség elmenni egy misére? Én is voltam kíváncsiságból úrvacsoraosztáson, kórussal pedig egypár katolikus misén, miközben reformátusnak vagyok keresztelve, a katolikus egyházról rossz a véleményem, a kereszténység nem az esetem, inkább a buddhizmus és a spirituális sátánizmus érdekel, ha valami, bár saját világképem van, saját aggyal és úttal, úgyhogy mások vallását nem veszem át.

De egy misében semmi nincs. Eléneklem a normál, általunk tanult dalokon kívül a közös egyszerűeket is, bármilyenek is (némelyik szörnyű, de ez a nem vallásosakra is igaz), az itteni papok nagyon jó stílusban s mindenki számára értelmes prédikációkat tartanak, a keresztvetést pedig nagy ívben kihagyom, mert ahhoz nekem a világon semmi közöm.

Már a ruhaviseletem is teljesen más, mint a stílusom, a fellépőruha már csak ilyen. De ez sem képmutatás :)

Ha zavarna, akkor persze nem mennék. Megmondanám, hogy nem és kész. Mégis mit tud tenni?

Nálunk is volt vallásos a családban, de nem erőltettek semmire. Valahogy a konfirmálás már nem jött el, akkor már túl nagy voltam s a saját fejem után mentem. Nagyanyám mélyen vallásos volt, "apám" lelkész, anyám már sokkal szolidabban hitt valamiben, de a vallásokhoz nem volt köze. S ő nevelt, úgyhogy nem volt gond.

Egy anyós végképp túl távoli ahhoz, hogy egy felnőtt embert rávegyen olyanra, amit az nem akar, azt hiszem.

Én nem mennék, mert utána MINDIG menni kéne - tapasztalat, bár nem templommal kapcsolatban :(.

A volt párom családja is hívő, én nem vagyok, és már kérdezgették, hogy mikor megyek keresztelkedni, mert templomi esküvő így meg úgy. Közöltem, hogy nem fogok - én voltam a szmét, és onnantól kezdve kb. kiutáltak. Párom is csak magunk közt állt ki értem, a szüleinek nem merte megmondani a dolgot.

Azt én sem értem, hogy valaki ateista, ezért nem megy templomi esküvőre. Most akkor aki vallásos, az meg a polgárira nem megy? Eleg szánalmas.

En hívő vagyok. Volt olyan nem hívő párom, aki kijelentette, hogy nem jon templomba. A családomnak ez nem tetszett, de en elfogadtam, mert miért varjam el tőle? Attól mert valaki templomba jár, nem feltétlenül hívő.

A mostani párom, aki a férjem lett, nem vallásos, de eljön velem, mert 1. Fontos neki, ami nekem is az, 2. Kifejezetten erdekesnek tartja, ami itt történik.

De ha nem jönne, azt is elfogadnám.

Szóval, ha nem mész, szerintem oké, de ha egyszer-egyszer elmész, nem rettegve attól, hogy ezzel feladnad az elveidet, az is oké.