Aki utálja az anyóst/apóst, az kimondta a párja előtt ezt?

" Sokszor a párom sem áll ki mellettem, ami borzasztó rosszul esik. Mert "ne foglalkozz vele, ő ilyen, hiába mondunk neki akármit, úgyse érti meg". "

Ez a mondatod elgondolkodtató. Ez sokkal nagyobb baj mint az, hogy az apósjelölt bunkó, tahó.

Így olvasgatva te most azt a hibát követed el amit már sokan előtted pl én is. Nekem is az apósom volt hihetetlenül arrogáns, "ki ha én nem" bunkó ember. Mindenki ráhagyta, mondván, ő ilyen, meg hát ha részeg ne kötekedjünk vele nem igaz??

Sokáig mint te nyeltem, tűrtem, csak a páromnak panaszkodtam.

De egy nap elegem lett az apja sértegetéséből, és jól kiosztottam. Na azt látnod kellett volna. Azt az ordibálást, hogy takarodjak, oda többé a lábam be nem teszem etc. Örömmel mentem el. Akkor a párom jött velem, vigasztalt, dühöngött az apjára. Később lecsillapodtak a kedélyek, majd jött a kis esküvőnk, jött a gyerek. Az após jelölt a saját otthonomban adta elő magát ugyanazzal az ordenáré stílusban. De már nem tűrtem. Ahogy évekkel korábban ő tette, most én is kijelentettem neki. Ide többé be nem teszi a lábát, takarodjon ha nem tud viselkedni. Ha nincs ott a férjem és az anyósom akkor az apósom a saját fiam előtt szarrá ver. Nekem jött, a blúzomat el is tépte, de anyós és a férjem lefogta, hazavitték.

Na és itt jön a meglepetés. A férjem kikelt magából, hogy mi az, hogy az apját kidobtam a közös házunkból. Miért nem fogom már fel, hogy az apja ilyen, így kell szeretni. Miért nem értem meg, hogy nem akar sem ő sem az anyja haragot az apjával. Eddig olyan jól elvoltak, hogy mindent ráhagytak. Csak lestem. Olyan fejmosást kaptam, pedig én normálisan, nem ordibálva küldtem el a lakásból. Még akkor is bennem volt, hogy ne legyen olyan ordenáré mint az apósom, normál hangon is el lehet valakit küldeni a saját otthonodból. De engem toltak le elég keményen. Onnantól kezdve a férjem sosem állt ki mellettem, sosem védett meg. Végül a legjobb megoldás az volt, hogy elváltunk..

Jó tanács: Ha most nem áll ki melletted, akkor jó ha tudod: SOHA nem fog.

Szia !

A saját tapasztalatomat osztom meg veled:

Igen, én kimondtam a párom előtt, megmondtam neki, hogy lesz szíves Anyukát leállítani.

Egy kevés ideig együtt is laktunk, pár hónapot, szóval tudta hogy nem a levegőbe beszélek.

Én az annyóssal voltam így, nagyon csúnya dolgokat mondott rólam a hátam mögött is, volt hogy én is sírtam miatta. Próbálta megtorpedózni a kapcsolatunkat,mindezt csak azért mert "viszem a pici fiát". Aztán feltettem a kérdést: ér ez nekem annyit hogy bőgjek miatta? Nem. Naugye. Higgadtan elmondtam a páromnak, hogy ez így nem lesz jó, ezért és ezért, vagy csinál valamit vagy én fogok.

Megértette, megtette, azóta nyugi van, anya nem koslat a fia után, én meg felveszem a pókerarcom ha menni kell hozzájuk.

Nem azt mondom, hogy választani kell: Anya vagy én, de ha a párod szeret téged, fontos vagy neki, igenis beszél az anyjával. Anya, én ezt a nőt szeretem.Vagy hasonló.

(Akik anyósok és olvassák ezt, azok figyelmébe: nem kell szeretni a fiatok választottját, de a döntést viszont el kell fogadni.)

Ha úgy érzed, kérj bocsánatot a párodtól a kiakadásért, de arra szerintem mindenképp kérd meg, hogy rendezze ezt ő az anyjával.

Az egyik exem apja ugyanilyen volt. Ez az ebédes, uborkás sztori az ő szájából is hangozhatott volna. Még az is lehet, hogy ugyanaz az ember :D

Még az ex reakciója is ugyanez volt. Tudta, értette a problémát, mondta is, hogy ne haragudjak, sajnálja, de az apja ilyen (mindenkivel), de szemtől szembe soha nem mert konfrontálódni vele. Azt is mondta, hogy ha elköltözik szeretne minél messzebb menni, mert ha közel lesz nem lesz nyugta/nyugtunk.

A saját fiával, lányával, feleségével és unokájával is sokszor bunkó volt, de ők vagy nem szóltak vagy csak nevettek már rajta.

Én is próbáltam kedvesen, normálisan visszaválaszolni vagy épp semmit nem szólni. Aztán egyszer karácsonyi ebédkor amikor már ordított velem az étel miatt kb. olyasmit hogy márpedig egyek még és még az asztalra is csapott, na akkor már én is visszaordítottam neki. Mindenki csak pislogott, az exem apja főleg, hogy én ilyet is tudok. Utána már visszább fogta magát más alkalmakkor, na nem teljesen :D

Egyébként az incidens után az exem és az anyukája, aki egy nagyon aranyos, de sajnos alárendelt nő volt mondták, hogy máskor inkább hagyjam rá. Ő ilyen, rá kell hagyni és akkor nyugalom van. Pedig nem, mert ha senki nem mondja meg neki a véleményét, még a végén azt fogja hinni, igaza van.

Nem ez volt a szakító ok nálunk, de később ha családot alapítunk biztos sokszor emelte volna még a vérnyomásom az a drága ember és a volt párom ugyanúgy nem nyitotta volna ki a száját sajnos.

Én nem éreznék lelkifurdalást azért, mert a párom tudja mit érzek valójában. Tudja azt is, hogy nem alaptalan. Azt is tudja, hogy nem ő tehet arról, hogy ilyen apja van, ahogy azt is, hogy kiállhatna érted az apjával szemben, ha merne. Ha eddig nem tette, már valószínűleg nem is fogja és nem neked kell rosszul érezned magad.

nem mondtam ki soha. remélem nem is fogom.

akárhogyan is van, az o édesanyja, és neki koszonhetem a fiát.

Sajnos átérzem a helyzetedet. Én is megmondtam a páromnak, hogy ki nem allhatom az egész családját. Az apja előadja mindig a rém udvariasat, aztán ha valami nem tetszik neki olyan gusztustalan és gyűlöletes káromkodást és oltogatast rendez le , hogy csak pislogtam első alkalommal (de manapság már nem lep meg). Előszeretettel fikázza nekem a páromat (saját fiát) hogy mekkora balfék és nem ért semmihez és haszontalan semmirekellő sz.r alak. Engem erről nem tud meggyőzni hiába mondogatja...Mivel azért szeretem, mert nála jóságosabb, kedvesebb, segítőkészebb, szeretetreméltóbb férfi nem létezik. Folyton segít az otthoni munkákban akár a közös időnk terhére, de a segítségért se köszönetet, hanem lecseszést kap.

Emiatt rettentően haragszom rá (még rosszabb mintha engem oltana). És egyszer mondtam én is egy hatalmas cirkusz után, hogy jobb is hogy bagózik, legalább hamarabb nyugtunk lesz. Erre persze párom kiakadt és sírt, hogy én az apja halálát kívánom. Igazából nem érintene mélyen, akármilyen gonosznak hangzik. Nem szeretem őket, csak a páromat sajnálnám nagyon, mert szegényt nagyon megviselné.

Ezután nekem is volt egy kis lelkiismeretfurdalasom, de nem úgy értettem, ahogy a párom gondolta.

A családja többi tagja is áskálódik ellenem, meg fúrja a kapcsolatunkat, ahol lehet. Mindenért engem okolnak, átnéznek rajtam, mögöttem kibeszélnek stb. Az egyetlen bűnöm, hogy szeretem és ezzel elveszem a fiukat, testvérüket, akit eddig szabadon manipulálhattak, most kicsit nehezebb nekik de még mindig sikerül, mert a páromnak van lelkiismerete, ami nekik nincs és tudják, hogy ez a gyenge pontja...

Nekem nincs lelkiismeretfurdalasom amiatt hogy nem szeretem őket és azért sem, hogy őszintén megmondom a páromnak az érzéseimet. Szerintem az őszinteség minden párkapcsolat alapja.