Anyósok, menyek! Vannak olyanok itt, akik jóban vannak egymással? De csak olyanok írjanak, akik pozitív példával rendelkeznek. 30F
Nekem külföldi anyósom van, jó a kapcsolatunk, annyira nem bensőséges, mert töröm a nyelvet. A jó kapcsolat egyrészt rajta múlik, mert tényleg nagyon jó természete van, még ismeretlenül elfogadott, első perctől kezdve családtagként kezelt (az egész család). Nagyon sokat segít, sok áldozatot vállal értünk. Másrészt a férjemen is sok múlik, mert azért szívesen beleszólna dolgokba, de a férjem nagyon határozott, és nem engedi, hogy irányítson. Így általában csak elmondja a véleményét, mi pedig vagy figyelembe vesszük vagy nem, de akárhogy döntünk, nem bántódik meg rajta.
Ebben a kultúrában a házasság anyagi részét a szülők szokták megbeszélni (mit hoz a férfi, mit hoz a nő a házasságba), de ez a mi esetünkben másképp volt, a szüleink nem is találkoztak. Amikor az anyukája kérdezte a férjemet, hogy én mennyivel, mivel járulok hozzá, a férjem határozottan azt mondta, hogy ez egyedül ránk tartozik, és a családjának semmi köze hozzá. Szóval a férjem esélyt sem ad, hogy esetleg kitárgyaljanak a hátunk mögött, mert nem oszt meg a saját családjával sem olyan információkat, amik nem tartoznak rájuk. Ugyanakkor látok errefelé más családokat, ahol az anyós eléggé beleszól a dolgokba, és ebben a férjnek nagy szerepe van, mert nem állítja le az anyját, nem áll ki a felesége mellett, hanem próbál megfelelni mindkettőnek valamennyire. Láttam olyan házasságot, ami emiatt ment tönkre. A férfi állandóan az anyai/családi nyomásnak engedett, és a feleség a végén ezt nem bírta.
A lányom és a vejem között 5 év, köztem és a vejem között 27 év a korkülönbség.
De ez nem gátol meg bennünket abban, hogy hasonlóan gondolkozzunk a fontos dolgokról, és hogy ugyanazokon a dolgokon nevessünk. Mindhármunknál nagyon fontos és értékes dolog a humorérzék, könnyebb a kommunikáció, vidámabb az együttlét!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!