Van aki anyosnal lakik - kozos udvar de kulon lakresz? Hogy josztok ki egymassal? Hogy hatott ez a hazassagotokra?

Koompromisszumkészség??? Hát ne haragudj, de vannak igazán hárpia anyósok meg apósok, na bennük nincs meg ez a "kézség"... Plusz aki megteheti, miért költözne oda? Mindenkinek jobb külön, saját kis kuckójába, nem fog örökké élni anyuci meg apuci, hogy örökké pátyolgassák a családot! Meg kell tanulni saját lábra állni és saját életet élni! persze, aki anyagilag nem teheti meg(mert csak ez az egy feltétel akadályozhatja meg az embereket a különköltözéshez, még betegség sem kizáró ok), arra ez nem vonatkozik!

Egy jó barátnőm költözött úgy az anyósához kicsivel az esküvő előtt, hogy otthonról kitették a szűrét (minden különösebb ok nélkül). Az anyóssal remekül kijönnek, (a költözés előtt is nagyon jóban voltak), önerőből házat építettek a hátsó udvarba, remekül érzk magukat a mostmár férjével :) Van poztív példa is.

Mi úgy vagyunk, hogy egy nagy kertben két külön ház van. Én szüleim laknak a másik házban, de nagyon jól kijönnek férjemmel. Remekül megvagyunk, a gyerekek is jól érzik így magukat. Fontos hozzátenni, hogy nem rohangászunk át egymáshoz állandóan.

En 2 evet evet eltem anyosekkal 1 hazban de kulonlakresszel.. eletem legrosszabb es egyben legnehezebb idoszaka volt... soha de soha a budos eletbe meg egyszer vissza nem mennek oda... tonkrette a legszegszebb idoszakot az eletemben amikor a pici fiam megszuletett... azota is utalom es megtudnam folytani egy kanal vizben az izetlen nemnormalis nyalas fejet... de a ferjem miatt el kell viselnem heri egyszer azt a ketszinu hamis viperat...

Pont így vagyunk 11 éve, ikerház, közös udvar. Van egy 5 éves lányunk. Azt kell mondjam, hogy bár intelligens nő az anyósom, és ha külön élnénk jól ki is jönnénk, ilyen közelségben azért sok a feszültség. A szülei építették a házat, ezért önkéntelenül is úgy gondolja, itt mindenben ő a főnök pedig próbálja visszafogni magát, látom. A téli időszakok egész jók, nyáron mikor folyton kint van a kertben és nem lehet őt kicsit sem elkerülni, hát az sokszor nagyon terhes. Heti egyszer vigyáz a kislányra, plusz ha beteg, akkor is délelőttönként míg dolgozom, és emiatt meg feljogosítva érzi magát, hogy bármit megtegyek amit kér, hiszen ő is segít nekem. Én is és a férjem is segítünk, de azért van ami nem az én dolgom, és ha nemet mondok valamire, akkor hatalmas sértődés van, és hetekig érezteti hogy haragszik. Én ezzel nem tudok mit kezdeni, ráadásul ő mindig mondhat nemet a kisgyerek vigyázásra, sosem kötelező máshogy is meg tudom oldani. Szóval nehéz, folyamatos egyensúlyozás, és időről időre sértődés van, egyre nehezebb helyrehozni a hangulatot. Nem tudom meddig mehet ez így. A házasságomra szerencsére nincs rossz hatással, a párom mindenben kiáll mellettem, és ismeri az anyját, de neki is rossz sokszor két tűz között lenni. Ha tehetném nem így laknék, de ez van.