Nem túlzás ez egy anyósjelölttől?

23 éves nő vagyok, párom 24, egyke. Elég sokat próbálkoztak párom szülei, mire sikerült a drágám, lehet ezért is van túlféltve. Az anyukája mai napig rászól, hogy vegyen fel még egy pulcsit, mert megfázik, holott párom nem fázik, neki úgy kellemes, de ő leáll vitázni, persze párom nem hagyja magát és már kész is a veszekedés. Jelenleg együtt élnek, mi már tervezzük pár hónap múlva az összeköltözést. Párom sokszor nehezen viseli az anyja kirohanásait, visszaszól, kiabálnak, orditoznak egymással és ezt mind előttem és rendszeresen. Én már ezt nem birom hallgatni, nagyon rossz érzés, ha azt szidják, akit szeretsz, na meg rossz az is, hogy látom páromat üvölteni az anyjára. Megmondtam neki, hogy szerintem ez nem egészséges és hogy meg fog nagyon romlani a kapcsolatuk, ha nem tesznek valamit. Megjegyeztem azt is, hogy igy nem valami szivesen járok hozzájuk, mert állandó program a kiabálás, nekem ez nagyon kellemetlen és zavaró, hisz rányomja az egész napunkra a hangulatát a vita. Párom erre azt mondta, hogy jó dolog, hogy ezt elmondtam neki, majd finoman beadagolta az anyukájának, hátha elgondolkodik ezen. A végére rosszul jöttem ki a dologból. Az anyósjelölt azt reagálta, hogy az ő házába akkor kiabál amikor akar, ne szóljak bele, nem én dolgom. Viszont kihangsúlyozta páromnak, hogy nagyon szeret engem, szinte már családtagként. Ezután már a párom is neki adott igazat és azzal jött, hogy ezek a kiabálások nem olyan komolyak, nekem kell alkalmazkodnom hozzájuk, fogadjam el ezt és kész. Mondtam neki rendben, bár a mi családunkban a folyamatos üvöltözés nem járja, de majd kibirom valahogy. Viszont akkor páromnak sem kéne úgy előadnia a dolgokat, ahogy eddig pl. már kb sirva, idegesen mondta nemrég, hogy nem bir ott tovább lakni, mindig ő a rossz, az anyukája folyton kiabál vele, semmi sem jó, amit a házban csinál stb. Nekem ebből em az jön le, hogy ez csak egy laza probléma. Nemrég párom meg akarta lepni egy ebéddel az anyukáját, erre csak lecseszést kapott, hogy miért főzött, miért nem jó a leves, koszos a konyha, holott elmosogatott, felsepert. Nagyon furcsállottam ezt, majd javasoltam páromnak, hogy kérdezze meg, mi baja, beszéljék meg. Párom szerint régen tök más személyiség volt az anyukája, sokat nevetett, kedves volt, nem ilyen morgós. Szerinte a változókor lehet az oka, a hormonok. Ez lehetséges? 48 éves, szerintem még ehhez fiatal. Kiderült, hogy az böki a csőrét, hogy eddig a párom nem mosogatott soha (tényleg nem, utálta), nem főzött soha önállóan, most viszont mióta velem van elkezdett házimunkát végezni. Én megmondtam neki, hogy nem leszek olyan nő, aki csak robotol a házban EGYEDÜL, közös a munka és én elvárom a páromtól is, hogy besegitsen ebben-abban. Ha nem is mosogatásban (azt majd megcsinálom én) akkor másban segitsen, hisz igy korrekt, ha mindketten majd dolgozunk. Párom mondta is, hogy persze, ő majd segit, bár főzni nem tud, de szeretne pár fogást megtanulni, szeret meglepetéseket okozni. Okozott is, hisz az utált tevékenységet kedvességképp néha már elvégzi. Tegnap párom leült az anyukájával megebszélni a dolgokat. Kinyögte tegnap, hogy az anyja féltékeny rám, mert miattam olyan dolgokat is megtesz, amiket eddig nem vagy érte nem tett meg. Nem értem ez miért probléma, hisz ebben az esetben pont az anyukájának főzött, mosogatott, nem pedig nekem, még sem volt jó. Elvileg már megbeszélték ezt, igérte hogy nem lesz többet ez probléma, de hogy őszinte legyek én ebben nem hiszej. Valami azt súgja, hogy anyós nem nagyon akarja elengedni a fiát és ha neki nem is mondja fúr rám, mert nem olyan vagyok, hogy lesem a fia kivánságait és kinyalom a fenekét, főzöm minden nap a menüket, hanem úgy gondolom, hogy egy társ/feleség nem cseléd, egy férfi is megfoghatja a fakanalat, segithet. Ez neki túl modern gondolkodás és szerintem neki ez is lehet a baja, hogy az Ő férje neki nem segit pl. főzni, takaritani, a fia viszont nekem majd fog. Szerintetek ez a féltékenykedés elmúlik vagy vagy rosszabbodni fog ?