Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Kinek kellene megtenni az...

Kinek kellene megtenni az első lépést, egyáltalán kell-e? Volt anyós-kérdés.

Figyelt kérdés
Elváltam, most már hivatalosan is. 2 gyerekünk van, 6 és 8 évesek, a bírósági ítélet szerint a férjem 2 hetente hétvégén viheti a gyerekeket, de ebből nem lesz semmi, mert külföldön dolgozik, másfél havonta jár haza (többek között ezért is váltunk el), szóval jó, ha 2 havonta eljön majd a gyerekekért. Ez tény, a problémám nem is ezzel van, hanem a volt anyósommal nem tudom mi legyen. Igazság szerint sosem kedveltük egymást, bár utálkozás sem volt, inkább úgy éreztem mindig hogy "megtűr", mert szültem neki 2 unokát, de semmi egyéb. Nagy háborúk nem voltak közöttünk, de jó viszony sem. A gyerekeket viszont nagyon szereti és nagymamának be kell látni, hogy tényleg nagyon jó. Sokszor voltak ott a gyerekek (szeretnek is ott), szokott értük menni oviba/suliba, elvitte őket sok helyre (állatkert stb). Nem tudom, hogy most ezek a dolgok hogyan lesznek a válás után, kinek kellene ezügyben megtenni az első lépést. Az édesanyám szerint nekem kellene felajánlanom, illetve mondanom neki, hogy attól még az unokákat ugyanúgy viheti meg láthatja mint eddig. Szerintem pedig egy nagymamának nem kell ezt külön mondani, mert ez (számomra) egyértelmű és tegye meg ő az első lépést, ha valamit szeretne. Nektek mi a véleményetek? Hívjam fel vagy várjam míg ő hív? Kell ezt külön mondani?
2014. szept. 16. 12:45
1 2
 11/16 anonim ***** válasza:
Én is felhívnám a helyedben. Már csak azért is, mert azt mondod, hogy jó nagymama volt. Akkor már csak a gyerekek érdekében is, gondolom szerettek vele lenni. Most akkor büszkeségből nem hívjátok egymást, így a gyerekek nem mamizhatnak?
2014. szept. 16. 16:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/16 anonim ***** válasza:
Neked kellene szerintem kezdeményezni. Hívd fel és mond el neki hogy a kialakult új helyzetet szeretnéd vele megbeszélni persze csak ha ő is szeretné, és jó lenne ha találnátok valamilyen megoldást arra hogy a gyerekeknek ne kelljen nagyi nélkül maradniuk.
2014. szept. 16. 17:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/16 anonim ***** válasza:

Tedd meg te az első lépést. Lehet, hogy azt hiszi, te nem akarod, hogy kapcsolatban legyenek.

A gyerekek érdeke azt kívánja, hogy béke és nyugalom legyen.

Hívd fel.

2014. szept. 16. 18:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 anonim ***** válasza:

Nem olvastam el az előzőket.


Én felhívatnám az egyik gyerekkel, hogy el tud-e menni érte az oviba, mert hiányzik neki, és 'anyu is megengedte'. Nekem kedves gesztus lenne

2014. szept. 16. 20:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/16 anonim ***** válasza:
Én is felhívnám, és elmondanám neki, hogy szeretném, ha a gyerekek életében ugyanúgy jelen lenne, mint eddig, mert ő jó nagymama, és a gyerekek is szeretik. Szerintem ez egy kedves gesztus lenne a részedről.
2014. szept. 16. 21:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/16 A kérdező kommentje:
Köszi a válaszokat! Az nekem is eszembe jutott már, amit az utolsó előtti ír, hogy felhívatom valamelyik gyerekkel, persze nem úgy, hogy "anya ezt vagy azt üzeni", hanem hogy mondják neki, amit akarnak (már hiányolják), és majd elrendezik ők a helyzetet.... Ez nagyon gáz lenne?
2014. szept. 17. 08:29
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!