Szerinted jogosan akadtam ki anyósomra az alábbi, pitinek tűnő ügyben?

Felújítási munkálatok folynak a lakásunkban és tegnap megkértük párom anyukáját, hogy legyen ott nálunk reggeltől kora délutánig a festővel, mert nem szerettük volna egyedül hagyni a festőt a lakásban. Persze, szívesen segít, reggel át is jött időben, mi készülődtünk a munkába. Meglátta a szobában, hogy tele van a szárító ruhákkal és kijelentette, hogy ő ki fog ma vasalni. Én pedig szépen megkértem, hogy ne vasaljon ki, mert nem szeretnénk. Korábban is voltak hasonló problémák, amikor magától nekiállt rendet rakni, mosogatni nálunk és a párom szépen megbeszélte vele, hogy ezt ne csinálja, mert mi magunk szeretnénk megcsinálni a saját otthonunkban a házimunkát. Jó, oké, egy darabig minden rendben volt, egészen tegnapig.

Munka után sietek haza, hogy tudjak takarítani a festő után, ők ekkor már elmentek. Ő és a festő. Bementem a szobába és a szárítón csak és kizárólag az én ruháim lógtak. A párom ruhái valamint a törölközők, konyharuhák egy kupacban a kanapén kivasalva, összehajtva, párom ingei bent a szekrényben kivasalva. Három másodperc alatt vörös lett a fejem és nagyon ideges lettem. Szerencsére 10 perc múlva a párom is hazaért és kérdezi, hogy mi a bajom. Elmondtam, hogy az, hogy a saját otthonomban, a kifejezett kérésem ellenére csak azért is azt csinálta az édesanya, amit ő akart. Aztán beszélgetünk, beszélgetünk, elmondtam nyugodt, normális hangnemben, hogy nekem nem az a célom, hogy örökösen ezen vitázzunk, hanem az a célom, hogy felnőtt emberek módjára megoldjuk a problémát, hogy szépen tudjunk élni, egymást tiszteletben tartva. És ekkor a párom kibökte, hogy napközben az anyja felhívta a munkahelyén és addig addig kérlelte, hogy hadd vasaljon ki, hogy a párom megengedte neki, hogy az ő ruháit kivasalja. Hát ekkor eldurrant az agyam. Mérhetetlenül rosszul esett, hogy nem állt ki mellettem és hogy a hátam mögött, engem kijátszva, sunyi módon intézték el a dolgot.

Végül a párom megértette, hogy mi a problémám. A vasalás piti dolog, az a lényeg, hogy semmibe vették a kérésemet a saját otthonomban. És ha kis dolgokban nem mellém áll, akkor mi lesz a nagyobb dolgokban? Végül bocsánatot kért a párom és mondta, hogy ezentúl határozottabban fog fellépni az anyjával szemben. Egyébként ő egy olyan nő, aki megsértődik, hisztizik, ha valami nem úgy alakul, ahogy ő szeretné. Már az én jelenlétemben is többször összekaptak és anyósom sértődve sarkon fordult és elvonult. Másnap meg úgy tett, mintha semmi sem történt volna.

Én megértem a páromat is, hogy próbál lavírozni, de mondtam is neki, hogy nem miattam kell úgy éreznie, hogy két tűz között van.

Még nagyon szomorú vagyok, próbálom megemészteni a dolgokat. Látom a párom igyekezetét mióta együtt vagyunk, hogy próbálja kordában tartani az anyját, aki valóban nagyon nehéz eset. Korábban, még mielőtt engem megismert a párom is voltak hangos veszekedések köztük, hol apróbb, hol nagyobb dolgok miatt. Szerencsére a párom is belátja és úgy érzi, hogy az anyja rá van telepedve.

A kérdést azért írtam ki, hogy kikérjem a véleményeteket. Ti hogyan látjátok a helyzetet? Mit tehetnék én, hogy javuljon a helyzet?

30 év felettiek vagyunk mindketten, 1,5 éve együtt.

Köszönöm.