Ti engednétek, hogy a gyermeketek párja/házastársa hozzátok költözzön? Ha igen, ha nem miért?

Én azt gondolom, hogy bizonyos keretek között befogadnám a gyermekem párját. Ennek feltétele persze az lenne, hogy rendelkezzen saját jövedelemmel, több éve együtt legyenek, normális és törekvő ember legyen.

Azt gondolom, hogy a mai körülmények között inkább éljenek velünk 2-3 évet és gyűjtsenek egy kicsit, mintsem két 80 ezres fizetéssel kidobjuk elküldjük őket.

Felnőtt fiam van,akit nagyon szeretek, támogatom amiben kell. Mégis ez az egy amit már évek óta mondogatok neki.

Ha egyszer eljön az ideje, és úgy dönt hogy élete párjával szeretne együtt élni, új életet kezdeni, akkor tegye meg, kezdjenek új életet önmaguktól.

Nem tartom egészségesnek ha két generáció egy fedél alatt él, abból csak konfliktusok lesznek.

A béke, és a jó kapcsolat érdekében inkább éljenek külön.

Ha kell besegítek az albérleti díjba, vagy máshogy segítek, de ne éljenek az én nyakamon..

Ismerem magam, tudom, hogy nekem is és a férjemnek is vannak "dolgai" amit esetleg a fiam barátnője nem tolerál. Lehet, hogy neki is lesznek dolgai amit mi nem fogunk tudni olyan könnyen elfogadni. AZ is lehet hogy a gondolkodásunk, bizonyos témákhoz való viszonyulásunk sem fog egyezni.. Ez nem baj. Nem én akarok a leányzóval együtt élni hanem a fiam. Ha neki jó, akkor minden oké.. De sem a lánynak sem nekünk nem kellene alkalmazkodnunk. Így a jó kapcsolat érdekében csakis külön...

43/N

Nálunk az anyósom nem engedné. Szerintem még vészhelyzet esetén se. Mielőtt összeházasodtunk és összeköltöztünk volna, hatmilliószor megkaptam, hogy mi oda nem költözhetünk, mert az ő házassága is azért ment tökre, mert anyósom szüleinél éltek. (Nem azért mert a férjem apja alkoholista volt már a házasság előtt is, á, dehogy.) Nem mintha vágynék rá, hogy az anyósommal éljek, aki egyébként sose költözött el a szüleitől, s a mai napig velük él.

Nálunk mindig több generáció élt együtt, ezért engem nem zavarna, ha később édesapám (egyedül él) hozzánk költözne, hogy el tudjuk látni, vagy ha a gyerekeink nálunk laknának felnőttként (a párjukkal), ha van állásuk és dolgoznak rendesen. Nagyon nehéz ma házhoz/lakáshoz jutni, nem úgy működik, mint 20 éve, hogy építesz egyet tervek alapján a kőműves haveroddal és kész, ott a ház. A hitelek se valami barátiak. Én is csak úgy tudtam házat venni, hogy a szüleim évekig fizették nekem az LTP-t, és nászajándékba is egy komolyabb összeget kaptam tőlük, amire nagyon sokáig spóroltak, szóval én/mi szerencsések vagyunk és végtelenül hálás vagyok a szüleimnek, hogy megalapozták a jövőmet/jövőnket. Ma, ha egy fiatal pár nem a szülőknél lakik, akkor albérletbe kényszerül, ami mellett átlagos fizetéseknél nem lehet nagyobb összeget félretenni. Még az örökség az, ami szóba jön, de arra nem lehet alapozni. Hisz valaki vagy meghal, vagy nem, és vagy te vagy az örököse, vagy többen vagytok, vagy te nem is örökölsz, csak pl. édesanyád, stb. Meg persze van még a szülői segítség, aminek számtalan formája lehet.

És szerintem az anyós-meny kapcsolatok legnagyobb tönkretevője az anyós. Meg az, hogy nem gondolkozik, mielőtt megszólal. Legalábbis az enyém nem, az biztos.

Az én szüleim az apai nagyszüleimmel éltek 10 évig, majd elköltöztek a dédihez (aki akkor esett le lábról). A dédi ezért rájuk hagyta a házát. Később, mikor a nagyszüleim estek le lábról, anyámék magukhoz vették őket és őket is elgondozták, majd az anyai nagyszüleimmel is így voltak. Nagyim még él, ő most átmenetileg egy otthonban van, mert én meg ikrekkel vagyok itthon. Sajnos édesanyám már meghalt, de ha tudom, majd magamhoz veszem a nagyimat. Szóval nálunk mindig támogatta a család egymást, és senki száját nem hagyta el, hogy "ide nem költözhettek". Ne érts félre, nem akarok én az anyósom nyakára menni, de hogy őt nem fogom elgondozni, az is biztos. Sose segített nekünk, de prédikálni nagyon tud, hogy hogy kéne élni, meg hol, kivel. Az ő élete meg egy rakás szerencsétlenség és az a hobbija, hogy engem cseszeget.

Ha lenne megfelelő hely, elszeparált lakrész, akkor persze, minden további nélkül, és nem, nem borítanék a nyakukba extra elvárásokat azon túl, hpogy szálljanak be a rezsibe lehetőségük szerint, és tartsák be az általános együttélés szabályait, amit egy albérletben vagy egy társasházban is be kell persze.

Ha nem, akkor inkább besegítenék az albérletbe a lehetőségeim szerint.

" És szerintem az anyós-meny kapcsolatok legnagyobb tönkretevője az anyós. Meg az, hogy nem gondolkozik, mielőtt megszólal."

Nem adok neked igazat. Ismerek olyan mennyecskéket, akiknek az anyósuk annyira jólelkű, csendes, és azt se mondaná a menyének hogy álljon arrébb, mert nem akarja megbántani, De a mennyecske már eleve úgy kezelte az első naptól kezdve hogy az anyós csak rossz lehet. Annyira alázza, hogy náluk ezért megy a vita a férje és a meny között, mert nem képes felfogni hogy ő csinálja a balhét. Volt hogy vendégségben már nekem mint nem családtagnak kellett rászólnia, hogy bunkón viselkedik..

Szóval nagyon sokszor a mennyecske a hibás.

Én inkább azt szoktam mondani, hogy ha két felnőtt nő nem képes normálisan egymást tiszteletben tartva együtt élni akkor a zsák megtalálta a foltját.. Akkor mindketten ugyanolyan hibásak a rossz kapcsolat miatt.

Kérdező, alapvetően egyetértek veled, hogy az odaköltözőnek kell "meghúznia" magát. Tehát megkérdezem előre a "szabályokat", amik a közös dolgokra vonatkoznak (takarítás, főzés, mosogatás, ha van kert kinti munkák stb.)

De ezen felül az anyós/apósnak is be kell tartania, hogy másba nem szól bele.

Amíg nem jönnek a csótányok és hangyák, addig legyen olyan rend/rendetlenség a fiatalok szobájában, amilyet ők akarnak.

Ha szárítóról öltözködnek az az ő dolguk, majd összehajtják a ruhákat ha akarják.

Ha ők mosógéllel akarnak mosni, nem pedig mosóporral akkor megveszik szépen maguknak és azzal mosnak.

Ne menjen be az anyós a szobájukba/lakrészükbe, hacsak nem csőtörés vagy tűz van. Ha mégis nagyon keresne valamit, akkor előbb kérdezze meg, hogy nem látták-e a fiatalok, vagy kérdezze meg, hogy bemehet-e.

És még rengeteg ideig sorolhatnék ilyeneket, amiket az anyósék sokszor az itteni kérdésekből következtetve semmibe vesznek. Apróságoknak tűnhenek ezek első olvasatra, de lerombolják az öjálló életnek még azt a pici illúzióját is, ami van.