Mennyire engedtétek első gyereknél, hogy az anyós beleszóljon dolgokba?

Nevelt már gyereket, én meg nem. Ezért nyilván ha kérdésem volt, kérdeztem. Ha magától mondott valamit, meghallgattam. Ha csak beszlgettünk ilyen témáról,akkor se ugattam le, mint mostanában szokás, hogy ne szóljon bele. Aztán volt, amit kipróbáltam abból, amit mondott, volt, amit nem.

Az, hogy valaki beszél a saját tapasztalatáról, nem beleszólás-

Ha sima beszélgetés közben kaptam utasítás hangnemben tanácsot, inkább úgy, hogy így KELL csinálni és majd mondjam el, hogy ugye hatásos volt, na ezeket ignoráltam. Kérdeztem és meghallgattam a válaszokat, aztán döntöttünk a férjemmel. De azokat, akik utólag számon kértek, inkább kihagytam a következő kérdésnél.

A második gyereknél lett rosszabb, mert a nagyot el akarták vinni az első hetekre, átnevelni a szerintük megfelelő elvek szerint és mi majd meglátjuk, hogy igazuk volt. Ezután elég komoly korlátokat határoztunk meg. Kevesebb a segítség is, ez igaz, de az ilyen hozzáállást nem engedtük elharapózni.

Anyósommal nem vagyunk olyan viszonyban, hogy tanácsokat adjon. Beszélünk vele de ő elhagyta a gyerekeit míg azok 10 évesek voltak. Szóval tanácsot nem is ad, de nem is adhatna.

Nekem anyukámat kellett egy párszor helyretenni. Amúgy tök jó a kapcsolatunk de nehezen értette meg, hogy az ami 40 évvel ezelőtt trendi volt most nagyon elavult. Most 2 hónapos a babám és sikerült leszoktatnom a tanács osztogatásokról. Mondjuk engem nem fusztrált, megmondtam hogy nem és kész. Nem volt belőle ügy.