Hogyan lehet túl lépni a sérelmeken?

Igazából, nem is akkora sérelem csak valahogy meg kellett fogalmaznom a kérdést.

Röviden a lényeg annyi hogy eddig egész jó viszony volt köztem és anyós között, de mióta megtudta hogy unokája lesz kicsit bekattant.

Teljesen rápörgött, folyamatosan erről beszélt, szinte ömlengett az unokarol. Persze nem gond hogy lelkes, csak egy idő után mikor 6 ezerszer elmondja hogy mennyire várja már kicsit sok.

Aztán ott volt az is hogy elkezdett okoskodni. A tanáccsal nem is lett volna baj, de a kijelentésekkel hogy ezt így és így KELL csinálni már igen. Tipikus régi berögződések amik régen úgy voltak, most meg már más az ajánlás és természetesen szerinte az új a hülyeség.

Amikor megszületett a gyerek a privát szferankat se tartotta tiszteletben. Csak miután a férjem sorozatosan osszeveszett vele emiatt.

Most egy ideje úgy tűnik hogy helyre állt az agya, de én egyszerűen nem tudok úgy viszonyulni hozzá mint előtte. Megmaradt az ellenszenv. Amúgy is elég haragtarto ember vagyok és most még szerintem a hormonok is dulnak bennem mert olyan gondolataim vannak hogy a kezébe se akarom adni a gyereket. Ami nyilván tudom hogy túlzás, de akkor is..

Nem ítélkezést akarok se felette, se felettem. Nem az érdekel hogy mások szerint ki a szar ember. Csak tanács hogy hogyan rendezhetem ezt magamban vagy kettőnk között.