Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Megteheti ezt az anyósom?

Megteheti ezt az anyósom?

Figyelt kérdés

Egyelőre nincs szó róla, de hallottam már ilyen esetet. Hosszú lesz!

Szóval , az anyósom a társadalmi különbség a férjem és én köztem és mert szimplán nem voltam neki szimpi, utált az elejétől (8 éve) kezdve, hogy összejöttünk. Özvegy, a gyermekeit soha nem nevelte igazán mert a pénz hajtása mindig előrébb való volt. Na ennyit elöljáróban. Aztán mikor elvett a férjem, mindenfélét kitalált rólam az anyós, és mikor kiderült, hogy meddő vagyok, nem túl szépen közölte velem, hogy hagyjam a fiát olyan nőt keresni, aki nem selejt és tud gyereket szülni, mert neki unoka kell.

Aztán eleinte nyeltem, de a végén már én is megvédtem magam a sorozatos piszkàlódásai, bántàsaival szemben.

Na de lombikkal 4 év alatt összejött a kislányunk és nagy fordulatot vett anyós. Mindenkinek dicsért, hogy le a kalappal előttem, mert ez a sok év lombik, a vetélések, a császár, szóval hogy szuper vagyok, hogy végigcsináltam és most van egy szép unokája, akinek minden szó szerint sz*rt megvesz kérdezés nélkül, ruhákból véletlen sem találja el a méretet, pedig gyerekekkel dolgozott 20 évig annó az egészségügyben, mindent jobban tud, intézkedik, magánorvost keres mert kétszer bukott nagyobb mennyiséget a 3 hónap alatt a gyerek és speciális tápszer kell neki szerinte, szóval nem egyszerű eset. És nem lehet leállítani a férjemnek sem ,én meg most úgy érzem, a gyerek mellett nincs erőm vitázni a hülyeségen.

No de a kérdésem lényege, hogy a mami minek után 3 hónap alatt csak anyagi részben adott a gyermeknek, mint nagymama semmit, múltkor benyögte, hogy majd nyáron ha nagyobb lesz a gyerek, venni kell egy utazó ágyat, hogy legyen majd miben aludnia nála a kicsinek. nem szóltam akkor erre ,mert épp a férjem születésnapját ünnepeltük és nem akartam én lenni a rossz, de már a gonoszkodásai idején megbeszéltük a férjemmel, aki nyilván tudja milyen az anyja és engem támogat, hogy nem lehet felügyelet nélkül a gyerek az nagyanyjánál, mert 73 éves, mert ezer egészségügyi baja van, meg mert amúgy kötsög volt velem sokszor.

Nos és itt jön a kérdésem, hogy ha mi nem engedjük meg neki, hogy a gyerek majd ottaludjon (már ha lenne erre igénye a gyereknek, amit kétlek, főleg mert nyáron 6-7 hónapos lesz) nála és később sem fog játszani ez az opció, akkor ő ennyi évesen, úgy hogy köszvényes, magasvérnyomásos, igényelheti, hogy ekkor és ekkor láthassa az unokáját (akit amúgy láthat, ahogy most is, nap közben és felügyelet mellett) ? Van ennek tudom valami hivatalos megnevezése, nagyszülői láthatási jog vagy ilyesmi, de mi csak azt nem akarjuk, hogy nála aludjon a gyerek, menni mehet, visszük is hozzá , természetesen vagy az apja vagy én ott vagyunk vele.

Szóval kérvényezheti ezt a dolgot velünk szemben, mert nem engedjük neki az ottalvást később sem, ha nagyobb lesz a gyerek (nem hiszem, hogy a gyerek amúgy akarna nála majd ott aludni, mert az anyós ez a tipikusan az élő fába is beleköt és már most kritizàlja sok dologban a babát)?



#anyós #Nagyszülői láthatási jog
2024. márc. 30. 04:15
1 2 3 4
 31/37 anonim ***** válasza:
49%
Nem értem a dilemmát. A gyerek anyja te vagy, te döntesz.
2024. márc. 30. 19:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/37 babyboom567 ***** válasza:
45%

Én előbb erre reagálnék,hogy" Özvegy, a gyermekeit soha nem nevelte igazán mert a pénz hajtása mindig előrébb való volt."Rettentő naív vagy.De elhiheted, hogy egy özvegy ,többgyerekes egyedülálló anya, nem azért dolgozik éjjel nappal, mert nem lenne jobb dolga,hanem hogy ne haljanak éhen, hogy legyen lakás/rezsi/ ruha/étel/játék/könyv/sulis dolgok/menza/stbstbstb.Na mindegy.


A másik része a dolognak, hogy le kell állítani.Mivel eddig nem tettétek,akkor MOST.

Kommunikáció kellene nyíltan.

Nézd piroskanéni,engem rettentően bántott amit mondtál, és óriási tüske még mindig bennem.De látom,hogy rajongsz az unokáért,és őszintén közeledsz, kezdjük előről a kapcsolatunkat,mert mókuskának szüksége van a nagymamai szeretetre.De azt szeretnénk mondani, hogy most hagyj teret,Neked nem kell tervezned előre semmit(pl kiságy), ez a mi dolgunk,ha akarunk,nem kell orvost/gyógyszert/tápszert intézned, csak ha kérjük.Kérlek piroskanéni, nagyon szeretnénk pistivel és mókuskával,hogy jó kapcsolatunk legyen veled,(itt megfoghatod a kezét) de most sok vagy.Tudom, hogy boldog vagy az unoka miatt és jót akarsz,de most mi vagyunk a szülők, nekünk kell meghozni a döntéseket.Ez most a mi körünk.


Valami ilyesmivel,te mindent megtettél a jó kapcsolat érdekében,ha képes bocsánatot kérni és jó irányba változni,akkor szerintem kaphat esélyt.Hisz mindenki követ el hibákat.Ha nem képes változni, akkor lehet durvulni, belátásotok szerint.

2024. márc. 30. 19:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/37 anonim ***** válasza:
53%

Hat en biztos nem bocsatanek meg olyannak, aki selejtnek nevez, csak mert “nem tudok unokat szulni”. Oregek szeretik elfelejteni, hogy elsosorban gyereket szulok, nem unokat.

Mondjuk kerdezo ne haragudj, de a ferjed miert nem kepes leallitani az anyjat? Miert hagyja ra? Miert hagyja, hogy te vessz vele ossze? Nalunk az a szabaly, hogy mindenki intezi a sajat csaladtagjait. A ferjem osszeveszik az anyjaval, ha kell, en meg az enyemmel, es aztan csend van meg nyugalom. Es ezt megcsinaljuk ahanyszor kell, mert masbol nem ertenek. Vagy ez van, vagy a kapcsolatmegszakitas. Turjon meg nyeljen akinek ket anyja van.

2024. márc. 30. 22:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/37 anonim ***** válasza:
12%
30-as: az írásod alapján neked is szükséged van terápiára. Téma: indulatkezelés. Szívesen.
2024. márc. 30. 23:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/37 anonim ***** válasza:
57%
34-es: csak nekem van annyi önkritikám, hogy addig nem szülök, amíg a rokonaimmal szemben nem tudok határt felhúzni.... Már csak azért is, mert sajnos igencsak rácsesztem egy mulya szülővel és dühít, hogy ennyire nem veszik észre az emberek a XXI. században, hogy ha a szülő nem tud határt kijelölni, az mindenhogyan le fog csapódni a gyereken, csak pozitívan nem...
2024. márc. 31. 01:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/37 anonim ***** válasza:

Mindenkinek megvan a maga terhe, kevesen mondhatják el magukról, hogy készen-teljesen éretten érkeznek meg a szülőség állapotába. Szerintem senki. Azt komolyan mondom, hogy dolgod van azzal, miért dühít mások útja vagy útszakasza vagy általad vélt állapota.

Ráadásul ha valakit szeretnél valamiről meggyőzni - de legalábbis felhívni valamire a figyelmét, ami szerinted jó -, arra nem a dühöngés a legkedvcsinálóbb eszköz.

Plusz szerintem több tiszteletet érdemel mások élete, akikről semmit nem tudunk, csak amit itt olvasunk és valahogy értelmezünk. És hát segítséget kért.

Az meg mindenképpen értékelendő, hogy te amit felismertél a saját életedben, azt a javadra (és a leendő gyermekedére) szeretnéd fordítani. (34-es)

2024. márc. 31. 09:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/37 anonim ***** válasza:
Az anyós semmit sem tehet, amit ti nem hagytok jóvá. Ennyi. Mindegy mit mond, mindegy hova megy, semmire sem jogosult nélkületek.
2024. ápr. 10. 17:08
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!