Látogatnátok anyóst ezek után, és ha igen, hogy viselkednétek?

Körvonalakban vázolnám a családot és a helyzetet:

Párom felvidéki, após meghalt 10 éve, anyós otthon él egyedül (van egy párja rég, de nem laknak együtt.) Páromnak van két jóval idősebb nővére, akik Írországban élnek 20 éve, nagyon ritkán mennek haza. Párommal jelenleg Pesten lakunk, ő előtte is már 5 évet Debrecenben dolgozott. A legtöbb fiatal elmegy felvidékről, mert egy visszamaradott élhetetlen környék, semmi munkalehetőséggel.

2 éve vagyunk együtt, nem vagyunk házasok, nincs gyerek. Anyós folyamatosan hangoztatja mennyire egyedül van stb, ezért igyekeztünk sokat látogatni, minimum havonta egy teljes hétvégét, de előfordult a 2 is. 3 óra út autóval oda, 3 vissza.

Az első találkozás óta furának találtam őt, egy burokban élő “vén”asszony (63 éves, de mivel nem megy ki a házból csak a kisboltba meg a templomba, úgy él mint a 85 éves mamám), ez a tipikus minden csak úgy a jó ahogy ő gondolja, mondja, csinálja. Alapjáraton egy tájékozatlan, buta nő, feledékeny és lassú, nehézkes felfogású. A legfurcsább a túlzott kedvessége volt, ahogy beszélt hozzánk, amit inkább nyájaskodásnak tartok, már rendesen taszító. Úgy voltam vele nem bánom én, amíg nem irányul ellenem konkrétan semmi és nem bánt engem súlyosan. Sokszor megmondtam volna neki a magamét, de nem tettem a békesség kedvéért, ráhagytam, lepergett rólam.

Történt viszont 2 hónappal ezelőtt, hogy megvádolt engem azzal, hogy kiloptam a hűtőjéből egy sajtot mikor mentünk haza, mert hát az ott volt, aztán meg eltűnt. Sehogy nem értette meg, hogy nem tettem ilyet. Nagyon rosszul esett, hogy ilyet feltételez rólam, de nem folytam bele hosszas vitába emiatt. Pár órával később elpattant az agyam. A sztori a következő: Meghalt egy távoli rokonuk és a hagyatéki tárgyalás után vitték el a cuccokat az illető lakásából. Anyós is pakolt előző nap a párommal, de egy ruhaszárító nem fért már be az autóba. Mentem bevásárolni a párommal, és mondtam neki, ha már úgy is úton leszünk elmegyünk a szárítóért is és elhozzuk neki (segíteni akartam…én hülye). Majd nekem esett és leordított, hogy én oda nem tehetem be a lábam a jelenléte nélkül, majd elmegy ő a párommal külön (persze az én kocsimmal viteti a seggét🙂) de ha akarok mehetek én is, és addig nézelődők valami üzletbe amíg pakolnak. Na ez borzasztóan rosszul esett, és helyre raktam a bolond agyát, mégis mit képzel ki vagyok én, valami tolvaj?

Azóta nem mentem felé sem, karácsonykor sem látogattam meg, párom hazament 4 napra, és biztos voltam benne nem fogok neki 4 napig vigyorogni. Ezek után látni sem akarom, ha nem muszáj. Tudom, mivel elérte hogy ki nem állhassam, már nem tudnék csendben hallgatni, ha mond valami hülyeséget. Nem szeretek balhézni, ezért inkább nem megyek. Anyum szerint menjek el néha, mert rossz a páromnak ha utálom az anyját.

Ti mit tennétek? Nem mennétek felé sem, vagy elmennétek és beleállnátok a vitába? A régi csendben vagyok dolog nem opció.