Rosszallnád, ha férjed elvinné a gyereketek a nagyszülőkhöz úgy, hogy ők nem igazán jönnek?
Anyós és após egy utcában lakik velünk, mégis szinte alig jönnek az unokájukhoz. Apóssal mondjuk nem vagyok rosszban, de úgy szokott jönni, mikor éppen felénk maszekol,munkásruhában, koszosan, nagyjából 10 percre, holott 3 utca saroknyira laknak, bármikor eljöhetne és még benyög egy ilyet, hogy rég látta a gyereket. Férjem is mondta neki normálisan, hogy lefürödve, tisztán, munka után is nyugodtan eljöhet és nem csak 10 percre.
Anyóssal nem vagyok jóban, igazából örülök is, hogy nem jön, meg korábban is jó ha heti egyszer eljött, de amikor össze szólalkoztunk, hónapokig nem látta az unokáját, se a szülinapjára, se karácsonykor nem jött el.. A kislányom szerencsére még nem fogja föl, milyenek a nagyszülei, de később azért biztos nem fogja érteni, hogy miért nem jönnek hozzá, míg például az én szüleim másik városból munka mellett meg tudják oldani hogy minimum heti 1x el jöjjenek. Ja és ők hívnak is magukhoz, így van hogy mi megyünk. De anyós, após szájából sose hangzott, hogy na gyertek át vagy valami.
Na és férjem meg most is át vitte a kislányt hozzájuk, hogy lássák, hát én nem örülök neki annyira, legszivesebben mondanám, hogy ne vigye, mert nem érdemlik meg, ők meg se mozdulnak, hogy lássák az unokájukat, főleg anyósom. Korábban volt, hogy én is mentem velük, de nem akarok konfrontalodni anyóssal, így inkább itthon maradok. Ti mondanátok, hogy ne vigye a gyereket vagy elfogadnátok a dolgot?
Bocsi ha hosszú és kusza lett..
Nektek biztosan nagyon jó anyósaitok vannak, kedves előzők!
Az enyém rühellt engem a kezdetektől, egy idő után nem is találkoztam velük csak évi 1x, bőven elég volt. De attól még a gyerekeket nem tilthatom el, ahogy a kérdező se, ugye? Mert hát attól lehetnek jó nagyszülők! Persze…
Az én anyósom konkrétan tömte a gyerekeim fejét hogy az az ostoba anyátok így sz*r úgy sz*r, csak a rosszra nevel titeket, férjemet is folyamatosan inzultálta váljon el tőlem stb. Haza jöttek a gyerekek folyamatosan frusztráltak voltak, elkezdtek velem csúnyán beszélni.
Férjem szerencsére sok év tűrés után, hátha megváltozik az anyja, borzasztóan összeveszett velük, egyikünk se ment hozzájuk többet, csak ők jöhettek hozzánk, havi 1x, felügyelet alatt voltak a gyerekekkel. De sajnos anyós nem bírt magával, elkezdett velem veszekedni a gyerekek előtt, akkor fél évig tiltotta ki őket férjem. Após vissza könyörögte a látogatást, de csak egyedül jön, anyós már talán 2 éve nem jött felénk, mi se felé. :)
Nem biztos, hogy anyósodék azért nem hívnak titeket, mert nem akarják, hogy menjetek.
Amikor én gyerek voltam, apu szülei mindig hívtak minket, mivel másik városban laktak, így nem volt az, hogy random beállítunk, ők meg nincsenek otthon. Ellenben anyai nagymamámék sose mondták, hogy menjünk, ők a szomszéd utcában laktak, gyalog három percnyire. Bármikor beállíthattam, amíg éltek, többnyire mindig otthon volt valaki.
Mamám egyszer dumált a szomszédjával, és a szomszéd szintén ilyen "a nyugdíjas szülei sose hívnak át minket a szomszéd utcában" panasszal jött, nagyi meg ezen tökre megütközött, hogy dehát miért kéne hívni, hát öt percnyire laknak gyalog, bármikor átugorhatsz.
Lehet anyós is így van vele, hogy minek hívjon, ő mindig ráér, mehettek bármikor.
Felénk falun eléggé ez a szemlélet, hogy nyugdíjas rokonhoz bármikor mehetsz, csak a dolgozó embereket szokás kérdezgetni.
Nem mondanám.
Nézd, a kislány nem a te tulajdonod, a férjednek is ugyanolyan gyereke, mint neked, ergo ő is hozhat döntéseket róla. Nem csak te szabhatod meg egyedül hova menjen és kikkel találkozzon, neki is van beleszólása.
Ha neki ez megfelel, és szeretné a szüleihez vinni a gyerekét, el kell fogadnod. Te majd döntesz a saját szüleid felől,
"De attól még a gyerekeket nem tilthatom el, ahogy a kérdező se, ugye? Mert hát attól lehetnek jó nagyszülők! Persze…"
Nem, az egyik szülő nem dönthet kizárólagosan erről, tetszik vagy sem, mert a másiknak is vannak jogai. Ha apukànak nem tetszik, amilyenek a szülei, majd ő méghozz a döntést ennek kapcsán, ahogy nálatok is meghozta a férjed.
De ha neki rendben van ez a fajta kapcsolattartás a szüleivel, és a gyermekére nézve is rendben tartja, ez van. Gondokom, a kérdező se örülne, ha a férje azt mondaná, nem mehetnek mostantól az ő szüleihez sem a gyerekek, mert neki ez meg az nem tetszik (persze ilyen nem lehet, hisz tudjuk, az anyuka szülei mindig tökéletesek).
#12
Hát nem volt tökéletes anyósom, meggyűlt vele párszor a bajom, de a gyereket imádta és a gyerekem is őt! Amiről te beszélsz, az teljesen más történet, nyilván én is hoznék szabályokat és feltételekhez kötnének a látogatást !
Amúgy az én anyám a nővéremmel nem állt szóba és nekem szidta , így kimaradtam az unokahúgom első 6 évéből , amit nagyon sajnálok! Megfogadtam hogy ezt nem teszem meg a sajátommal majd!
A gyerek nem egy "nyeremény", amit vagy megérdemelnek, vagy nem. Az anyósoddal való rossz kapcsolatod ne vetítsd ki rá, ez nem arról szól, hogy fuh eltiltom tőle a gyereket aztán neki rossz lesz, az anyósodnak is érdemes lenne tartania egy alapos önvizsgálatot mondjuk, azt aláírom.
A gyerek egy kicsi lélek, aki viszont MEGÉRDEMLI, hogy lássa a nagyszüleit. Kivéve nyilván, ha veszélyt jelentenek rá, erőszakosak, agresszív, alkoholista emberek, akkor nyilván nem jó, ha találkozik velük. De ha azon felül, hogy te nem vagy jóban anyósoddal, minden oké, szerintem az a normális, ha a férjed átviszi őt hozzájuk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!