Miért "mindenkinek" rossz a kapcsolata az anyóssal?

Nekem speciel annyira nem az, én viszonylag távolból, diplomatikusan próbálom kezelni a dologot.

Amiket a páromtól hallok róla, régi emlélek, gyerekkori sztorik, azok néha viszont vérforralóak, szóval nincsenek illúzióim. De úgy vagyok vele, hogy ez nem az én meccsem, és bár egyértelmû kinek a pártján állok, nem nagyon akarok belemenni.

Ahogy a lengyelek mondják, nem az én majmom, nem az én cirkuszom.

Nem utálom, de nincs vele közös metszéspontom, nem tudok vele mit kezdeni, értékrendünk, gondolkodásmódunk teljesen más, nehezen tudok vele beszélgetni, egy bájcsevejen kívül.

Simán meglennék úgy hogy egymásra mosolygunk családi ünnepekkor és vége. Persze a párom megy amikor kedve tartja, hiszen az anyja. Nekem ne kelljen, de valahogy ezt anyós nem érti, pedig ő úgyanúgy nem tud mit kezdeni velem, de valamiért nem tudja elfogadni, hogy különbözünk. Nem különcködés, hanem szimplán hót más emberek vagyunk, akik ha nem lenne párom a képben, nem is találkoztunk volna soha.

Igyekszem úgy működni ahogy egy családban szokás, természetesen bármikor szükség van rám, megyek, tehát nem vonódom ki, de valami olyan érzésem van hogy ez nem elég.