Nem tudom mit csinálhatnék, ötlet?

4 éve ismerkedtem meg a párommal. Már az első randin is említette, hogy ő nagyon nehéz családi helyzetben van, mi el apukája beteg, sclerosis multiplexe van, ami leépülős betegség és ő így nem tud majd otthonról elköltözni. Én megértő voltam vele egészségügyis lévén, soha nem is kértem tőle, hogy hagyja ott őket, így 2 éve én költöztem oda. Szerelmes voltam és még mindig vagyok.

Eddig is voltak nézeteltérések az együttélés kapcsán anyós-após téren, de tudtam, hogy nekem kell alkalmazkodnom,hisz én mentem oda.

Viszont ezek a dolgok nagyon eldurvultak. Azt tudni kell, hogy én nem ingyen mentem oda lakni, fizetem a számlák, rezsi és az egyéb kiadások felét a párommal együtt.

Minden oom meglenne, hogy boldog legyek, hiszen a párom 4 év után most kérte meg a kezem. De sajnos ennek nem mindenki örült és összekaptam anyósékkal,azon hogy hiába fizetek mindent, hiába veszem ki a háztartásban a részem soha nem lesz egy csepp beleszólásom se a dolgokba.

A vita témája kutya téma(milyen legyen). Már eldöntött tényként közölték velünk a hírt és semmit nem tudtam tenni. Szóvátettem, hogy ezt megbeszélhették volna velünk is, hisz mi is itt vagyunk. Erre kaptam a fejemhez, hogy nekem kéne alkalmazkodni hozzájuk, mert én jöttem ide, én egy befogadott személy vagyok és ő 2 éve mondhatta volna azt is, hogy nem jöhetek ide.

Abszolút családon kívül éreztem magam. Felnőttként elvárnám azok után amit teszek értük meg amit tettem értük, hogy legalább bevonnak ezekbe a döntésekbe. Felnőttként szeretnék önálló döntéseket hozni.

Párom mellettem áll, de két tűz között van. Vagyok neki én és a szülei...én legszívesebben elmennék onnan, de nem akarom elveszíteni és döntésre kényszeríteni.

Felmerült bennem az építkezés gondolata, hogy az udvarba egy teljesen lekerített házat építeni ami a miénk, de mégis párom közel lenne, ha az apukája elesik és szükség van rá. Ez a helyzet így tarthatatlan.