Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Mit lehet tenni, ha az anyósje...

Mit lehet tenni, ha az anyósjelölt "megbolondult"?

Figyelt kérdés
Anyósjelöltemmel, a párommal, és a sógornőjelöltemmel élek, közel 5 éve. Még tavaly kezdődött a lejtmenet. A páromnak van egy kiskorú húga, nem egy apától születtek, a kislány apjával élt már 13. éve anyósom, amikor tavaly nyáron kidobta (szó szerint, meg is verte), az ok az volt, hogy a volt párja állandóan veszekedést szított, mindenkit mindenkivel próbált összeugrasztani, bomlasztó egyéniség, rosszindulatú, és nem mellesleg buta is. Ezek után egyre inkább magába fordult. Itthon semmit sem csinált, illetve nem is nagyon kellett neki, mert kb 2,5 hónapig munkanélküli voltam (felmondtam az előző, nagyon rossz munkahelyemen), így a takarítást, főzést, mosást, a gyerek ellátását, egyszóval mindent intéztem (nem az ő pénzéből, nekem volt félretett, amit fel is éltünk, plusz jártam egy nénihez takarítani). Áprilisban megismerkedett egy férfival, akivel szinte azonnal össze is jöttek, természetesen mivel dolgozott éppen, a vendégváró takarítás, főzés is az én dolgom volt. Ami rosszul esik (erre is kitérek majd még), hogy nekem ráadásul szülinapom volt, és eddig minden szülinapomra sütött nekem tortát, ez tavaly elmaradt, viszont a volt párjának (akit szó szerint kidobott az ajtón) megültük a szülinapját nálunk, tortával, mindennel...Vissza a lényeghez: amióta ezzel a férfival együtt van, azóta még kevésbé lehet hozzászólni. Most 2 hónapra itthon ragadt egészségügyi okokból, nem takarít, nem főz, nem megy sehová, a közüzemi számlákat elsumákolja, akkor embereli meg magát egy kicsit, amikor jön az új párja, előadja, hogy én milyen rendetlen, igénytelen vagyok, nem segítek (hozzáteszem heti 60-65 órát dolgozom, és emellett főzök, mosok, takarítok), a házban macskapisi szag terjeng, mert mindenhová odapisil a kandúr macskánk, és senki nem takarítja fel, amikor nem vagyok itthon, kaja sosincs, csak ha elvánszorgok vásárolni, még egy szellőztetés is nehezére esik. Nem akarom magamat szent menyjelöltnek beállítani, de mikor véletlen meghallom, hogy engem szid másoknak, hogy pl. nem mostam ki a kádat, miután fürödtem, és habos volt, az azért nem esik jól. Egyébként a férfiról kiderült, hogy kőkemény alkoholista, és sajnos minden hétvégén anyósjelölt is vele iszik, 15-20 doboz sör, és 1-2 liter whisky fogy el, közben énekelnek, hangos zenét hallgatnak, ami miatt már többször szóltam, mert én hajnali 4-kor kelek, és este 10-kor már szeretnék pihenni, mivel elég felelősségteljes munkakörben dolgozom, de senkit nem érdekel. Tudom, én ne ugassak, mert én vagyok őnála, nem fordítva, de nem lehetne kölcsönös a megbecsülés, és természetes az, hogy tekintettel vagyok a másikra? Sajnos most elköltözni nem tudunk, így a meglévő helyzet könnyítésén szeretnék dolgozni, amíg nem sikerül a költözés.
2022. jan. 2. 19:05
1 2 3 4 5
 31/43 anonim ***** válasza:
99%

Térj már észhez, hülyére vagy véve


Fenekét. Ő csinál hülyét magából.

2022. jan. 2. 20:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/43 anonim ***** válasza:
98%
Nagyon sajnállak kérdező! Talán dolgozhatnál heti 100 órát, nehogy nélkülözzön a kedves párod! Megérdemled a sorsod. Te választottad és nem vagy hajlandó kilépni ebből. Akkor ne sírj itt, tedd a dolgod tovább!
2022. jan. 2. 20:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/43 anonim ***** válasza:
100%
Az én agyam ott dobta le az ékszíjat, hogy nem tudnak sorszámot húzni a postán. 😀😀
2022. jan. 2. 20:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/43 anonim ***** válasza:
93%

"Mit lehet tenni, ha az anyósjelölt "megbolondult"?


Nem az anyosjelölt bolondult meg, hanem te vagy már jó ideje! :D

2022. jan. 2. 20:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/43 anonim ***** válasza:
96%
Jó prosztó bagázs lehet, már bocsánat. Inkább azon gondolkodj el, mit akarsz a jövőben ettől a kapcsolattól? A pasid sehova se fog elmenni, dolgozni se fog ha rajta múlik, meddig akarsz így élni? Remelem gyereket nem szülsz két részeges meg egy nyámnyila pöts plusz egy kiskorú mellé…
2022. jan. 2. 20:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/43 anonim ***** válasza:
98%
Ha jót akarsz annak a gyereknek, hívd rájuk a gyámhatóságot, hogy nincs ellátva a gyerek, alkoholizálnak mellette, stb. Szólj a gyerek apjának, hogy vegye magához.
2022. jan. 2. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/43 anonim ***** válasza:
99%
Na várj. Te nem csak a pasit, az anyját, de még a féltestvérét is eltartod? Itt csak neked van jövedelmed?! Nem ünneplik a szülinapod, elhordanak mindennek, nem hagynak pihenni, neked kell vinni a háztartást. Remélem, olvasva a kommenteket, ráébredsz arra, mennyire kihasználnak téged. Hagyd ott az egész famíliát, kezdj új életet olyan mellett, aki megbecsül. És nem, nem becsül az, aki hagyja, hogy ennyi munka mellett még otthon is te dolgozz. Nem indok, hogy nem tud főzni. Meg lehet azt tanulni.
2022. jan. 2. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/43 anonim ***** válasza:
98%
Miért vagy még ott, kedves kérdező? Mi neked a jó ebben az egészben?
2022. jan. 2. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/43 anonim ***** válasza:
94%
38-as: mindjárt jön az, hogy de hát a Józsi amúgy jó ember, meg nagyon szeret, csak most nehéz egy kicsit...
2022. jan. 2. 20:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/43 anonim ***** válasza:
98%
Ma téynleg sorozatban gyártja az anyós kérdéseket :D
2022. jan. 2. 20:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!