Van olyan édesanya aki nem ellenzi hogy a fia egy családanyával van kapcsolatban?
Eleve a fiaim úgy élnek, ahogy akarnak, nekem semmi beleszólásom sincs, nem is lehet ilyen idösen már.
Másrészt ha neki megfelel, akkor nekem mi kifogásom lehetne? AZ egyetlen eset, amikor nem tetszene, ha házasságban élne, mert az nem korrekt viselkedés.
5-ös: teljesen mindegy, miért váltak el, egy kapcsolatban mindig az a fö probléma, hogy a két fél egymással nem jön ki. Ez semmit nem mond egy következö kapcsolatra nézve, meg eleve lényegtelen is.
Emellett a nö lehet akár özvegy, vagy eleve egyedül gyereket vállalt nö is, nem csak elvált.
Jövőre készül elvenni a fiam a menyasszonyát, akinek már szintén van gyereke. A lánykérésen és eljegyzésen túlvannak, a kissrác jófej és imádja a fiamat, ő is viszont a gyereket. A leendő menyemmel max. azon szoktam "vitázni", hogy ne kényeztesse már agyon a lüke kölkömet, mert nem arra neveltem, hogy kiszolgáltassa magát (szerencsére a fiam nem is nagyon hagyja ezt, mindenben segít).
A csajjal többet beszélek mint a gyerekemmel, mert ő rendszeresen rámír messengeren, a fiamra úgy kell rákérdezni néha, hogy él-e még.
Imádják egymást, és én ettől nagyon boldog vagyok.
"édesanya"
De utálom az ilyen édelgést...
Kedves utolso barcsak ilyen anyosom lenne nekem is.
Kerdezö szerintem semmi baj ezzel. Nagyon sok elvalt ember van a mai vilagban sajnos. Ismerjek meg egymast es legyenek boldogok csak ez szamit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!