Meddig tűrsz a párod iránt érzett szereteted miatt,ha a szüleiről,tesókról van szó?

én a végtelenségig. Szeretem a páromat mindennél jobban az a cél, hogy vele maradjak minél tovább, így bármi kell hozzá igyekszem úgy tenni, ahogy ő is.

Ha a szülők/tesók anyámasszonykatonája a férfi, akkor semeddig. Ha szimplán rossz emberek, de a férfi küzdd ellenük, és velem van, akkor a végtelenségig.

Kérdés mi az ellentét oka közöttük.

7 évig tűrtem aztán jobbnak láttam,ha anyóssal elfelejtjük egymást,ezzel férjemnek se igazán volt baja mert végre nem 2 tűz között volt és onnantól lett béke és nyugalom itthon. 6 évig minden szép és jó volt aztán szétmentünk férjemmel (az én döntésem volt)akkor derűlt ki,hogy anyós többször akart volna békülni ,de férjem ismerve mind a kettőnket jobbnak látta ,ha ez inkább nem következik be. Gyerekem se firtatta soha a dolgot ,pláne mert nagyon nagyon sokszor a gyerek előtt kezdett kötekedni,neki is feltűnt ,hogy sokkal jobb a hangulat itthon ha nem látom a nagyanyját és nem is hallok róla,így soha nem is hozza szóba előttem, kivéve amikor apja nélkül megy hozzá,mert akkor szól,hogy lemegy a mamához. Nagyon nem mind1 azért a helyzet mert nyílván más,ha nekem úgy a puszta semmiből kipattan a fejemből,hogy akkor most hadjáratot indítok anyós ellen és a nagy semmit is felfújom vagy ha azért bőven ad okot rá és olyan stílusba is és még ha a férjem szerint is nagyon sokszor nagyon messzire ment el az anyja akkor se tett semmit. Később belátta,hogy nem a háttérbe kellett volna szépen csöndbe maradni hanem a szikrát kellett volna oltania,nem pedig a lángoknál elfutni,mert akkor nem mérgesedett volna el a helyzet ennyire.

Nem ment sokáig mert az apja nagyon tudta befolyásolni a fiát. Szépen módszeresen tett tönkre köztünk mindent, én láttam mi történik de a fia nem. Kiábrándító volt hogy nem mellettem állt ki és nagy csalódás. Máig bánom hogy közöm volt hozzájuk, nem kaptam semmit, csak leépítettek engem is a szintjükre.

Szia. Kb 13-14 évig tűrtem. Addig soha nem szóltam vissza. Akkor ott valami eltört. Azóta én vagyok a hisztis p****, mert nem lehet velem beszélni kb semmiről. Pedig csak annyi történt, hogy már nem bólogatok, hanem el merem mondani a véleményem. Kizárólag a férjem miatt kerültem a konfliktusokat, de mostanában megint annyi kritizálást, csesztetést kapunk, hogy azt már nem lehet szó nélkül tűrni. A férjem az én oldalamon áll, ő is nehezen viseli már el.

Én nem tűrnék útolag leendő anyósnáp , szerettem a gyerek apját de két év után megint anya kicsi fia lett neki hisz mindenben.

Semeddig, szakítottam is ilyen okból. Nem vagyok én megalkuvó hülye, akivel bármit meg lehet tenni, mert a "szerelem" így meg úgy.

Semeddig. Nem várom ki, hogy tűrni kelljen, látszik az ilyen elég hamar, hogy milyen férfi, milyen viszonyok vannak a családjában meg ezer dologból látszik az, ha valaki problémás lesz még mielőtt odáig jutnánk, hogy igazán gondot okozzon.

Önamgában az hogy a párom családja "rossz", egyáltalán nem lenne gond, bármi beleférne, HA a párom megfelelően kezeli. Tehát nem hagyja hogy befolyásolják, nem erőlteti hogy találkozzak velük, nem próbál meggyőzni hogy nekik van igazuk stb...