Ilyen helyzetben inkább albérlet?

18-as vagyok.

Azt nem értem, hogy akkor te miért nem akarsz lépni.

Férjed akar, pedig anyósékhoz ő áll közelebb. Nem kötöznek le titeket oda. Akkor mentek amikor akartok. Nem akarsz szabad lenni? Ha tudod, hogy irányítani akarnak, nem értem miért fontosabb a pénz, mint a szabadság! Nem éri meg a nyugalmat az a pénz? Vagy igazából jó úgy neked ahogy van?

Tudom nem olcsó ma egy albérlet, de ez ne legyen visszatartó erő! Tudod milyen boldog voltam amikor elköltöztünk anyóséktól? Boldogan vettem a konyhai eszközöktől kezdve mindent, jó érzés volt beköltözni, felkelni ott, haza menni oda! Nem a miénk volt, kicsike is volt, de ott otthon éreztem magam! Végre boldog voltam. (Anyósomék hazára sosem mondtam, hogy haza megyek akár a munkából. Mindig azt mondtam, megyek a szállásra... az albérletbe. Ott egy percig sem voltam otthon és sosem voltam családtag sem náluk. Igaz, mai napig sem tartanak annak. A legszebb, hogy a férjemet sem igazából, na mindegy...) Inkább fizettem többet, de végre magam ura lehettem. S tudod még úgy is tudtunk spórolni! A vicc az volt, hogy nem spóroltunk kevesebbet az albérletben, mert közben a férjem is többet kapott a munkahelyén ahogy nőtt a fizetése idővel. Nekem kevésbé nőtt úgy, de én meg megtanultam kevésből is spórolni. Mindig volt mindenre úgymond, csak esetleg ha nagyobb összegű dologról volt szó, összegyűjtöttük rá x idő alatt. A férjemet megtanítottam (meg hát muszáj is neki, mert úgysem hagynám, plusz belátta, hogy az én módszerem jó) türelmesnek lenni.

Mai napig amikor ránézek arra a lakásra ahol laktunk albérletben, úgy nézek rá, hogy onnan indult a mi saját közös külön életünk! Azóta vettünk lakást, bár meg a bank is tulajdonosa a hitel által, akkor is az már azért a miénk. Végre van egy igazi otthonunk, amit már kedvünkre alakíthattunk.

Én azt mondom, ne maradjatok! Majd meglátod ha elköltöztök, hogy utána nem is fogod érteni, miért akartál ott maradni. :)