Ilyen helyzetben inkább albérlet?

"csak nem fogtok havonta fizetni a lakhatásért, mikor itt az üres ház?? Nem lehettek ilyen buták.."

De, fogunk.

"..., vagy repültök a házamból..."

Pontosan. Egy bérelt lakásba. Önszántunkból.

"Minden különköltözési szándékunkat mintha megpróbálnák megvétózni"

A ti életetekkel kapcsolatban nem hogy vétójoguk, de még sima szavazati joguk sincs. Nyilván jó nekik így. Nektek meg nem. Ezért hozzátok meg azt a döntést, ami nektek jó, ők meg szépen elfogadják, mert nem tehetnek mást. Ilyen a felnőtt élet.

Apósék házába is csak beköltöznél mint egy albérletbe. De egy idegen tulaj

mégsem szól bele az életedbe (nem egy átalakításra gondolok), ahogy viszont az apósék teszik. Igaza van párodnak.

Bár az én férjem mondta volna akkoriban ugyan ezt amikor az anyjaéknál laktunk (2 évet). De ragaszkodott az anyjáék hazához mert ott majd hú de spórolunk. Kár, hogy neki eszébe sem volt mondjuk spórolni először, csak viták árán kezdett el 1 év után...

Ne kövesd el azt a hibát amit mi! Én nem szerettem ott lakni, mert nem szerettek, folyton kiakartak csinálni lelkileg olyan mocskos módon, hogy a férjem el se hitte nekem amit meséltem a családjáról, mert sosem előtte csinálták. Én albérletbe akartam menni, anyósék ugyan ezzel jöttek közben: minek adnátok egy idegennek a pénzt! De mindig emlékeztettek rá, hogy nincs közöm ott semmihez mert az ő háza. Én ezt tudtam jól. Engem nyírtak ott folyamatosan lelkileg ráadásul, hogy egy senkinek érezzem magam, én nem lehetek első a fiának... El akartak szerintem üldözni a fia mellől, mert a fia egyben bank is volt, akitől ha kellett pénzt kérni tudott és én elakartam vinni máshova ezt a bankot. Na egyszer bedühödtem és nem tettem többet szívességet, nem segédkeztem úgy mint azelőtt. Berágtak rám, hogy kimertem állni magamért velük szemben. Anyós elküldött minket máshova lakni rááám hivatkozva, mert hogy én generálom a feszültséget mikor én sírtam miattuk rengetegszer és csomó sertést lenyeltem, hátha akkor szeretni fognak ha nem leszek önmagam. Hát nem. Mentem onnan szíves örömest, mert én már előtte eldöntöttem, hogy megyek. Ez csak a férjemnek adta meg a kezdő lökést.

Ne akard, hogy te is ilyen helyzetbe kerülj, ennyire rosszba, hogy gyomorideged legyen a helyzettől, tőlük, a rossz döntésed következményeitől... Én megbántam, hogy akkor hagytam magam és jól van lakjunk ott. Azt hittem majd hamar elkerülünk onnan. De nem. Férjem is megbánta miután még jó ideig veszekedtünk az anyjáék miatt. Amiatt, hogy sokáig nem akarta elhinni amiket meséltem annak ellenére sem, hogy az anyja elzavart minket. Nem hitte el, hogy az kedves nő hogy mondhatott ugyan már olyanokat, hiszen ő nem hallotta a saját fülével... Lehet csak félre értettem. Ezzel akasztott ki. Biztos nem úgy gondolta... Deeee, úgy gondolta!

Örülj neki, hogy a férjed menni akar és szabad akar lenni! Nagyon örülj, hogy nem akar maradni és te akarj! Ő ismeri a szüleit ezekszerint hála istennek. Hallgass rá!

"minek adnánk még ki pluszban pénzt albérleti díjra a rezsin felül?"

Mert ez a szabadságotok ára, azért.