Nagyon elítélendő, ha nem érzek magamban már elég erőt, hogy anyósomat is ápoljam?

Sajnos ilyen szempontból nagyon kijutott nekünk. 14 éves korom óta mindig ápolunk valakit, sőt úgy néz ki, az egyik gyermekünk is támogatásra szorul majd. Most, hogy legalább már dereng némi remény, hogy ismét munkába álljak a gyerekek mellett, anyósom robbant le. Egyenlőre még csak az merült föl, hogy napi váltásban ránézzünk sógornőmmel, de sógoromék és sógornőm már mondogatják, hogy milyen jó, hogy nekem ilyen nagy gyakorlatom van benne, sokkal könnyebben fog menni, mintha csak most találkoznék a problémákkal, feladatokkal.

Szemét vagyok, ha azt mondom, hogy ez nem fog menni a részemről? Az a baj, hogy otthonra se igazán jutna pénz és úgy tűnik más megoldás nem nagyon marad, de nem akarom.