Mi a megoldás a kilátástalan helyzetemre? (Tényleg az lehet a baj, hogy elnyomom magamban a dolgokat? )
Van egy betegségem, az emésztőrendszeremmel vannak súlyos gondok. 3 éve kezdődött, azóta egyre válságosabb a helyzet, mellette depressziós is vagyok meg fáradt. Több orvosnál is voltam már, de mindegyik mást mondott,a probléma valódi okát nem tudták megmondani. Némelyik olyan ijesztő dolgokat mondott,h nem lehetett komolyan venni. A szüleim elég nehéz helyzetben vannak, én pedig nem akarom őket terhelni a problémáimmal. Szükségük van rám, én pedig nem hagyhatom cserben őket. Egy laborban dolgozom technikusként, elég monoton és nagy felelősséggel jár, a fizu se sok, sok időmet elveszi, mert másik városban van, több mint 1 órát utazom. A laborban van egy srác, akinek beszéltem a gyomorpanaszaimról és ő rögtön mondta,h menjek el a nagybátyjához, aki gasztroenterológus ő leszervezi nekem. Munkatárstól nem akarok ilyen szívességet elfogadni, így csak annyit mondtam, h majd szólok, ha kell segítség,de ő eléggé erősködött,h menjek el meg is szervezett egy időpontot,de akkor nem értem rá, így végül annyiban maradt a dolog. Látszott,h nagyon aggódik értem. Arra hivatkoztam, h még vissza kell mennem egy tükrözésre és majd azután szólok neki. Utána többször megkérdezte,h mi lett az eredménye,de végül nem mentem vissza,mert nem tartottam olyan fontosnak,ezt el is mondtam neki.
A srácnak egyébként szerintem tetszem, ezért foglalkozik ennyit velem, viszont nekem ő nem jön be, így nem akarok tőle semmit elfogadni. Már egy ideje nem hozza föl. Kikapcsolódásképpen voltam egy hetet wellnesezni egy barátnőmmel és a srác meg is jegyezte, h milyen jól nézek ki, milyen jót tett nekem ez, és mondta, h menjek el gyakrabban ilyenekre, mert akkor magától el fog múlni a betegségem. Aztán most legutóbb amikor beszélgettünk, akkor megmondta, hogy szerinte minden rossznak az az oka, hogy nem mondom ki a dolgokat, hanem elnyomom magamban(pedig nem is tudja, h a családomnak se mondom el). Azt látja viszont, h ott a munkahelyen is sok mindent lenyelek. Mert sok jópofizós ember van, akik aztán lehúznak. A srác mondta, h örül neki, h én nem ilyen felszínes érdekből vagyok jóban vele, hanem őszinte a kapcsolatunk, szerinte másoknak is nyugodtam kimondhatnám, h mit gondolok és sokkal jobban érezném magam.... Nem értem a srácot, én nem gondolnám, h annyira jóban lennénk, most már egy kicsit sok a bizalmaskodása, nem tudom, mit képzel, h ennyire beleszól az életembe és játssza itt a megmentőt(és ha elfogadnám a segítségét akkor ez már vajon egy érdekkapcsolat lenne?). Ettől függetlenül azon elgondolkodtam,hogy beszélnem kéne a szüleimmel, hogy én nem ilyen életre vágyom. De nem akarom őket terhelni,mert a jó kapcsolatom velük nem akarom elrontani.
"Némelyik olyan ijesztő dolgokat mondott,h nem lehetett komolyan venni."
Hát ez a megoldás mindenre. Ha nem foglalkozunk vele akkor nincs is probléma.
Neked legelőször egy pszichológushoz kéne elmenned, mert nem csak a hasadban vannak bajok, hanem a fejedben is. Ha pedig a "súlyosan válságos" betegséged valóban az, és nem kezelteted, nem mész addig orvostól orvosig amíg ki nem derül hogy mi is a helyzet, akkor előbb utóbb el fogsz jutni oda, hogy nem lehet már mit tenni.
Hallod neked tényleg az agyadban van a baj...
Ha tényleg olyan súlyos lenne a helyzet, akkor minden szalmaszálba kapaszkodnál. Már ne haragudj, de leszervezik neked az időpontot az orvossal, csak el kéne menned, de te inkább szenvedsz, mert jajj mit fog a kolléga gondolni? Ha az eddigi orvosaid nem vizsgáltak ki rendesen, akkor a facé nem mész olyanhoz, aki megvizsgál? Egyáltalán miért nem követelted, hogy vizsgáljanak ki? Ne haragudj, de ez számomra teljesen felfoghatatlan. Bár őszintén a szituációt se tudom elképzelni.
-Jó napot doktor úr, ég a gyomrom veszettül.
-Hmmmm, a harmadik szemem szerint lábgomba lesz....
"A szüleim elég nehéz helyzetben vannak, én pedig nem akarom őket terhelni a problémáimmal. Szükségük van rám, én pedig nem hagyhatom cserben őket."
Tehát ha elmész orvoshoz és kezelteted magad azzal cserben hagyod a szüleidet, de külföldre simán lelépnél és itt hagynád őket a francba. Értem.
És ha esetleg odáig fajul a kezeletlen súlyos betegséged, hogy szervátültetésre lesz szükséged? Vagy esetleg ki kell venni a beleid egy részét és pelenkát kell hordanod, vagy rosszabb esetben életed végéig egy a hasadon lógó kis zacsiba kell kaksiznod? Mindezt csak azért, mert nem törődtél eléggé a betegségeddel? Azzal nem hagyod cserben a szüleidet?
Nem lehet, hogy pszichoszomatikus a gyomorfajdalmad? Hogy mondjuk van egy enyhe refluxod, vagy siman erzekenyebb a gyomrod es mondjuk mar egy kavetol faj, ami egy trigger, amire a rossz lelkiallapotod "rakapaszkodik" es igy felerosodik a fajdalom. Csak mert eleg sokat irtal arrol, hogy nem erzed jol magad a munkahelyen es kulfoldre mennel, amit nem tehetsz meg. Mintha belul tudnad, hogy a fizikai gondod nem olyan sulyos, de a lelkivel nem mersz szembenezni.
Az eletben mindenre van ilyen-olyan megoldas, es vannak dolgok, amik nem valaszthatok (pl egy erzekeny gyomor) de sok minden rajtunk mulik. Ha ennyire rosszul erzed magad valtoztass!
"Külföldre akarok egyébként költözni, ott jobban érezném magam."
Óh, bébi, ott külföldön mindent aszpirinnel és ibuprofénnal kezelnek, és a te gyomrod már amúgy is ég...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!