A családom azt érezteti velem, hogy nem vagyok több egy boltosnál. Hogyan győzzem le magamban a kételkedést? Vagy igazuk lehet?

A családod ilyen is marad, tudom, miről beszélsz, ugyanezt éltem át.

Csak én azóta már a második diplomámat csinálom és köszönöm szépen, jó helyen vagyok. Azóta sem hiszik el rólam, hogy többre vagyok képes. Mikor megkaptam a diplomám, akkor jött a szöveg, hogy ez csak egy papír. Mikor lett egy jó munkám, akkor meg minden héten megkérdezték, hogy "ugye nem fognak kirúgni". Mikor elkezdtem a másik sulit munka mellett, akkor "már úgyse fog menni, nincs agyad hozzá".

Szóval fel ne add, keresd meg, amit élveznél és csináld azt! A családod egy dolog, nekik sokféle okuk lehet ezt mondani, de ne hallgass rájuk! Te életed, neked kell 40 évet ledolgozni.

"Online egy terapeutával érdemes lesz erről beszélnem?" Offlájn is akár.

Azt, hogy mire lehetsz képes, szerintem sejted a korábbi jegyeid alapján. De itt van egy nagy DE. DE én nem hiszem, hogy a családod hozzáállása most állt elő. Korábban is hasonlók lehettek. A korábbi jegyeid is lehettek trék, aminek lehet - akár alapvetően is - az oka a lelekicsinylésed a család által. Vagy fordítva, gyengébbek a képességeid, ez nekik nem tetszett és kényelmes is volt beléd rúgni, ezért megtették.

Ezt érdemes lenne feldolgozni terápián. Ezen közben érdemes lenne valami könnyebbet tanulnod valamilyen szakmajellegű tanfolyamon vagy valami komoly hobbiban kipróbálnod magadat. Ez egyrészt önbizalomerősítő, más munkát vállalhatsz utána, másrészt segít felmérni neked, hogy tényleg tudsz-e - valamiket - jó színvonalon tanulni, és csak a környezetet mérgezett téged vagy sem. Nem minden egyetemi képzés nehéz (nem csak fizikus, orvos és gépészmérnök van).

Ezekről a terveidről (terápia, tanfolyam) vagy a menet közbeni kudarcokról és sikerekről semmiképpen se számolj be azoknak, akik lekicsinylenek, mert azzal támadási, kritizálási felületet adsz nekik, és a gyenge önbizalmat megfojtják.

Az, hogy ezt külföldön teszed, különösképpen jó körülmény, mert így gyakorlatilag nincs rálátásuk, könnyebb a privát szférádat megőrizni.

Ha a dolog sikerrel jár, csak a legvégén, lehetőleg már az állásváltás után számolj be a dologról, amikor az új helyeden és szakmádban már gyökeret eresztettél.

#1 vagyok. #2 válaszoló jókat ír, mindenképpen beszélj erről a terapeutával, segít neked ezen túllendülni.

Ettől függetlenül engem pl. azért néztek kevesebbe a szüleim, mert nem kitünő tanuló voltam a gimiben, hanem "csak" 4,9 vagy nagyon maximum 4,8. A testvérem kitünő volt, ezért a fejükben teljesen az élt, hogy emiatt én nem lennék képes tanulni.

Ezt csak azért írtam le, mert a szülők is tévedhetnek. Én azt hittem emiatt a közeg miatt, hogy tényleg buta vagyok, egy semmirekellő, aztán mikor kimozdultam otthonról, más emberektől kaptam meg azt a visszaigazolást, amit otthon kellett volna.

De csak hogy hozzak egy példát, párom hármas tanuló volt a középsuliban, miközben ma már diplomás programozó. Azért a középiskolai jegyek szerintem nem határozzák meg az embert! Ha akarsz valamit, akkor meg kell csinálni! 19 évesen meg pláne előtted az élet, meg kell próbálni, mit veszíthet az ember?!

Nagyon jól összefoglalta az #1-es. Teljesen jó kezdés, hogy külföldre mentél, és bármilyen képzést válassz, amit úgy érzel, hogy szeretnél, és menne neked. Biztos, hogy lesz ilyen.

A családodról pedig csak rosszakat tudnék mondani, nem is részletezném túlzottan, de annyit hozzáteszek, hogy megérdemelnék, hogy egész életedben feléjük se nézz többet, persze majd annak idején az örökség rád eső részével élj mindenképp, mert az akkor is járni fog neked.