Mi az amit soha nem tudnál megbocsájtani az anyósodnak vagy a menyednek?
Én nagyon szeretem az anyósom, jóban vagyunk, nem tudom elképzelni, hogy hosszú távon rosszban legyünk, sosem tenne olyat szándékosan.
De van egy dolog, amivel nagyon megbántott és ami belém égett életem végéig: amikor bejelentette, hogy kisbabnk lesz, nem hatódott meg feleannyira sem,, mint előtte a sógornőméknél, nem volt akkora a lelkesedés. Persze örültek, de mégsem annyira. Szegény férjem teljesen ki volt rajta.
Nincs úgy harag emiatt, csak fájt nagyon, hetekig sírtam utána.
#1 #9 en vagyok a kérdező és eddig nem írtam semmilyen privátot főleg nem sértőt! Most irtam egy privit hogy magam tisztázzam eddig nem irtam!! :)
Köszönöm az eddigi válaszokat! Számomra talán 2 olyan dolog van amit nem fogok tudni megbocsájtani. Az egyik az hogy a hátam mögött infókat gyűjtött rólam itt kiemelem semmilyen gusztustalan semmi megalázó dologról nincs szó de zavart-ezt a fiától kérdezgette nem áll a szemem elé hanem megtudott valamit és felhívta páromat hogy igaz e! Párom hazudott neki akkor ezzel nekem kedvezett,aztán megtudta hogy a fia akkor hazudott. Másik a mártírkodás és a lelkizsarolás amikor kettesben összeköltöztünk és hogy tolja a nagy ház dolgot hogy négyesben költözzünk össze 1nagy házban. Ebben sem após sem párom nem hajlandó résztvenni és természetesen én sem.
Én őszintén próbáltam jó viszonyban lenni velük de az évek során feladtam. Eleinte a férjem miatt szerettem volna, ha normális a viszony, de mára sajnos ő is kiismerte miket művel. Így már csak minimális a találkozó.
1. A férjemmel mikor bejelentettük hogy végre sikerült teherbe esnem, és gyereket várunk kiakadt. Rám nézett gyűlölettel, hogy ezt nem vártam volna és közölte, hogy nem örül neki. Vetessük el kb mert ő még nem készült fel hogy nagymama lesz.
2. Mikor megszületett a lányom, mindenkinek mutogatta, hogy ő a nagymama szeme fénye, meg kincse. Még a facebookra is kitette.
3. Bármit mondtam a nevelést illetően ő mindig ellent mondott. Neki van igaza úgy kellene tennem mint ahogy ő mondja hiszen felnevelt már 3 gyereket.
4. Hasonlítgatja a gyerekeinket más rokon gyerekhez.
5. Csak megjátsza hogy szereti őket, de valójában nem.
6. Ahol lehet belémköt, ármánykodik.
Ha privátokat kaptok hogy nem ilyen válaszokat várt valaki az NEM én voltam!!! Én nem írogatok priviket!!
De ha valaki ott írna és tud segíteni azt megköszönöm.:)
Nálam ez a kettő dolog vágta el az egészet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!